Tavaly novembere óta nincsenek új aXXo rippek. A népszerű p2p ripper ekkor leállt az új filmek releaselésével és azóta nem is lehetett hallani felőle semmit. Pár órája azonban feltöltötte aXXo az új rls-ét, ami ironikusan az ‘I Am Lengend’ című film.

2007 novembere 11-óta, mióta kijött az utolsó hivatalos aXXo rls csend volt. Néhány úgy vélték hogy aXXo megijedt az esetleges jogi következményektől, páran pedig már az találgatták hogy baleste volt. Egyik állítás sem volt valós, csupán egy kis szabadságot vett ki.

Az aXXo rlsek hivatalos otthonának, a Darkside RG-nek az adminisztrátora ekkor ezt nyilatkozza:

aXXo mondta nekünk, hogy tart egy kis szünetet, úgy hogy most jó darabig nem lesz új aXXo rls. Tiszteld és segísd azzal, hogy az eddigi torrenjeit életben tartod, seedeled amíg vissza nem tér, és fel nem tölti ide az új filmjét.

Most, közel 4 hónap hallgatás után aXXo visszatért és feltöltötte az első torrentjét a Darkside RG-re és más torrentoldalakra. Ez az a hír, amire sok torrent felhasználó várt eddig.

Az, hogy pont az ‘I Am Legend’ című filmet választotta elsőnek a visszatérése alkalmából lehet akár szimbolikus. Mielött úgy döntött hogy felhagy egy időre a rippeléssel az egyik legnépszerűbb p2p rls-er volt, több millióan töltötték már le a filmjet, legenda volt a maga nemében. Bár többször kritizálták a rlseit a minőség miatt, ettől még nagyon népszerű volt.
Az első napon már csak mininován több mint 240 komment érkezett a filmjéhez amiben mindenki örül hogy végre visszatért.

He is back!

finaly axxo is back

Great!!! We all miss you… 😀

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOoo dude we missed you.

Woohooo! The master is back!

welcome back hero!!!

THE KING HAS RETURNED

indeed you are a LEGEND

AXXO is gone Nov. 2007 –> FXG takes his place
FXG is gone Ma. 2008 –> AXXO takes his place

Persze amikor lelépett a p2p sceneből többen próbálták átvenni a helyét, mint például Klaxxon, aki a nevének a hasonlóságával próbált népszerű lenni rövid idő alatt.

Az első filmjét pedig rövid idővel követte a második is. Kép a MinoNováról, az aXXo user által feltöltött torrentekről:

aXXo a mininován

Az ‘I Am Legend’ nfoja:

axxo-iamlegend