Az index.hu hozta le a héten, hogy “az évszázad magyar warezperében” 28 vádlott ellen folyik jelenleg a tárgyalás. Nos, az szinte biztos, hogy a 2007-re visszanyúló történet meglehetősen hosszú, bonyodalmas, és igen erősen kötődik a magyar torrentvilághoz több szállal is. De pontosan mik történtek eddig, hogy jutottunk oda, hogy több nagy razzia, közel 100 szerver lefoglalása után az egész ügy látszólagos feje a hírek szerint már évek óta halott?

2005-2006

Ekkoriban még csak bontogatták a szárnyukat a magyar torrentoldalak. A 2004-ben alapított bitHUmen és a GigaTorrents már ekkor is működött, ám a később olyan meghatározó oldalak születtek ezekben az években, mint az Endless, a Skyline a Majomparadé, vagy a BitGate. A torrentoldalak viszonylag kis közösséget mozgattak még meg, jóval népszerűbbek voltak a DC++ hub-ok, ahol rengeteg ember osztotta meg egymással az anyagot. A jogvédők célkeresztjében is ezek a társaságok voltak, főképpen a Diablo és az Elite DC hubok voltak azok, amelyekkel harcoltak.

Kimondhatjuk, lényegében eredménytelenül, a hubok ugyanis tovább működtek, döntő ítélet nem született. Ahogy most a torrent esetében, 6-7 évvel ezelőtt a DC technológiával egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a tárgyalások során az ügyvédek. Nem is lehetett minden egyes felhasználót berángatni az igazságszolgáltatás színe elé, hiszen ekkor valószínűleg még a bíróság épülete előtt is álltak volna. Tehát kishalakra vadásztak a jogvédők, kis sikerrel.

2007

Az év elején egy index.hu cikk összegzi jól a helyzetet. Hiába a több éve tartó pereskedés, házkutatás, és szerver (hub) lefoglalások, magyar bíróság még nem mondta ki soha, hogy fájlcserélő rendszer üzemeltetése vagy használata a szerzői jogi törvénybe ütközik. A magyar igazságszolgáltatás ekkoriban úgy látta, ezeknek a fájlcserélő oldalaknak a felhasználói nem lépik át azt a küszöböt, amit a szabad felhasználás kereteinek hívnak. Ezzel természetesen már akkor sem értett egyet a ProArt, és a büntető eljárások helyett polgári úton próbált lesújtani egy-egy felhasználóra. Mivel nem hozott a bíróság precedens értékű döntést, és a polgári peres eljárások során az ügyészség és a rendőrség kimarad a nyomozásból, elég nehéz ezekben a perekben bizonyítani és elmagyarázni bármit is.

Az egyik első torrent oldal elleni fellépés 2007. augusztusában volt, amikor a rendőrség minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefoglalta többek között a Power of Freedom (PoF) szerverét. Azért volt a ‘többek között’ szóhasználat, mivel az oldal üzemeltetőjének I. Gábor (aka Stageline) egy másik szerverét is lefoglalták, aminek semmi köze nem volt az oldalhoz, teljesen hétköznapi webhosting szolgáltatást nyújtott külső ügyfelek számára. Természetesen Stageline nem hagyta annyiban a dolgot, és folyamatosan érdeklődött arról, hogy mi a helyzet az ügyében, de nem kapott felvilágosítást. Ha pontosak a hírforrások, akkor már szeptemberben ügyvédjével kérte a két szerver kiadatását, arra hivatkozva, hogy a  lefoglalási határozat csak egy merevlemez-re szólt, nem pedig két teljes szerverre. Ráadásul a bizonyítékokat a lemezek lemásolásával is megoldhatták volna, és ebben az esetben még arra sem lehet hivatkozni, hogy akkora mennyiségről volt szó, hogy képtelenek lettek volna ezt kivitelezni. A rendőrség a kiadatási kérelmet elutasította, és mivel a szervereket hivatalosan a szerverfarmot üzemeltető cégtől foglalták le, határozat pedig azóta sem született az ügyben, jogorvoslati lehetősége sincs Gábornak – mondta dr. Csikai Klára, Stageline jogi képviselője az Indexnek.

M. János munkában

A POF szerverét ráadásul annak a Malincsák Jánosnak a közreműködésével vitték el 2007. augusztusában, aki később maga is vádlott lett az ügyben. “M. János” ugyanis belső információkkal látta el a saját ismeretségi körébe tartozókat (= CFM), miközben ő pedig a konkurenciánál további szervereket foglalt le. De ő volt az, aki az Elite Hub üzemeltetői ellen indult büntetőügyben a feljelentő Proart megbízásából készített szakvéleményt. Az Elite Hub szervereit két hét alatt visszaadták, a POF esetében azonban nem így járt el, és arra a kérdésre sem válaszolt, hogy miért nem élt a merevlemezek lemásolásának lehetőségével. Szerepe már ekkor is erősen megkérdőjelezhető volt, hiszen egyszerre látta el a hatóság által kirendelt igazságügyi szakértő szerepét, és a feljelentő Proart megbízásából is dolgozott.

Egy szintén 2007-es cikkből az is kiderül, hogy a mind a Kenyér warezszerver, mind pedig a B 52-es warez ftp ügye hozzá került. Ahogy akkoriban megfogalmazták, “Birodalmának ékessége .. a 90 wincseszteres, közel 14,5 terabájtnyi illegális szerzői jog által védett tartalmat tároló szerver”.

November egy szürke napján ismét lecsapott a rendőrség, több hónapnyi nyomozás után (talán éppen POF lefoglalásakor gyűjtött adatoknak köszönhetően) közel 30 szervert foglaltak le. Az áldozatok között volt több jelentős magyar torrentoldal, mint például a bitHUmen vagy a BitLove. Azonban az áldozatok között volt ismét több legális gép is. Ráadásul állítólag a blackmachine warez ftp-re utaztak kifejezetten, mégsem tudták lefoglalni a hozzá kötődő szervereket.

   

A lefoglalt szerverek 2007-ben

A lefoglalások és a házkutatás a GTS-Datanet szervertermében voltak. A cég egyébként már akkor is konkurenciaharcról beszélt, az ügyben ugyanis olyan hatósági szakértők segítették a rendőrség munkáját, mint Kovács Balázs, alias Baja, illetve cége a  Coldfusion Magyarország Kft. egyik rendszergazdája, Blaskó Árpád. Csavar a dologban, hogy hivatalosan nem is voltak ott, ugyanis az igazságügyi szakértők névjegyzékében nem szerepeltek, a jegyzőkönyvek és az ott tartózkodók elmondása szerint viszont ott voltak. A szintén érintett Online Technologies Kft. ügyvezetői szerint a náluk folytatott házkutatás jegyzőkönyvén pedig a már előbb említett Malincsák János neve volt olvasható. Több cég is panaszkodott arra, hogy közvetlenül a lefoglalás előtt DDOS támadás érte a szervereiket, a rendőrök pedig nem engedték, hogy a szolgáltatás kimaradások miatt reklamáló ügyfeleknek telefonon tájékoztatást adjanak. Később az évek során a CFM és a hozzá kötődő emberek védjegyévé váltak a DDOS támadások (a spamküldés az emelt-díjas regisztrációval működő torrent oldalak mellett).

A BRFK közleménye szerint 30 számítógépet foglaltak le, és 200 milliós vagyoni hátrányt állapítottak meg az előzetes vizsgálatok alapján. Az ügyben az első hónapban 3 személy ellen indult eljárás.

2008

A mostani warez per internetes szereplői már ekkor megjelentek a szemünk előtt. Norbertka, Feree, Netware, illetve Besenyeib több cikkben is előfordult az oldalunkon.

Az év eleje mindjárt azzal indult, hogy egy meglehetősen gyanús spam terjengett a magyar világhálón. A levelet állítólag Kovács Baja Balázs küldte, és az emailben saját magát, illetve szolgáltatásait ajánlotta fel. Nagyon érdekes dolgok szerepeltek a levélben, egy fajta vallomásnak is felfogható volt:

– nem foglalják le a szervert (apám rendőrségnél fejes – legfeljebb mi foglalunk le máshol)
– a szolgáltató nem húzza le a gépet (a spam bejelentések hozzánk érkeznek, mi vagyunk a szolgáltató)
– amit feltöltesz, nem töröljük: legfeljebb ha pattognak a jogvédők, másik aldomain
alá helyezzük át a cuccaidat – a látogatók pedig ingyen átregisztrálhatnak az új címre
– nem tudják meg, kinek megy a kifizetés (az adatokat tőlünk kérik, erre már van
bejáratott rendszerünk)
– ha IP címeket kérnek, kamu logokat tudunk generálni

Természetesen a levelet nem Baja küldte, ennyire azért ő sem hülye, valószínűleg ez egy induló támadássorozat első lépése volt. Neki is voltak ellenségei, neki is voltak konkurenciái, egyszerűen megpróbálták lejáratni és a figyelem központjába helyezni.

Augusztusban már megjelent egy olyan dolog, amit netcigánykodásnak hívhatunk, és a következő időben gazdag témát nyújtott többek között a fikablognak. A hónap elején ugyanis olyan spam emailt kaptak többen is, amely úgy tűnt, mintha a bitHUmen staffjától érkezett volna. Manapság ismét nagy divatját élik ezek az átverések a hamis BeLoad, nCore oldalakkal, de ekkoriban erre még nem volt példa, ez volt az első fecske. A levél arról szólt, hogy szabad a regisztráció az oldalra, egy emelt díjas smsért cserébe. Természetesen az egész hamis volt, a staffnak semmi köze nem volt hozzá. A kiírt sms is sokkal drágább volt, mint amit a hamis oldal üzemeltetői állítottak. Ami ide kapcsolja ezt az esetet, az az,  hogy a hamis oldalt a Coldfusion hostingolta. Az átverés kitalálójának legtöbben Norbertkát gondolták, de felbukkant netware-bessenyib duó neve is. Egyiken sem lepődtünk meg. A hamis bH oldal mögött egy másik, a CFM köréhez tartozó torrent oldal adatbázisa volt (indeep).

A sors iróniája, hogy a hamis bithumen.de tulajdonosainak domain és email fiókját feltörték, és “defacelték” az oldalt, és többek között személyes infromációkat tettek közre. Az oldalra kikerült Norbertka fényképe, információk DDOS-ról, és a bithumenes phisingről. A feltört fiókokból származó információk alapján egyértelmű lett, hogy az oldalt Norbertka hozta létre, és a CFM-en keresztül regisztrálták, irányították.

A bitHUmen domainjei körül több gond is volt. A legrégebbit, a tx.hu-t egyszer csak fogta és saját oldalukra irányította a CFM (a dyn.hu az övüké volt). A bH ekkor áttért az ath.cx címre, amivel elég sokáig üzemelt, azonban ezt sem nézte jó szemmel Baja, ugyanis egy hamis spam küldéssel elintézte, hogy elvegyék az oldaltól ezt a címet is. Ezekről a dolgokról itthon általában két oldal számolt be: az asva.info és a fikablog.

Jött a hónap végén a “bombahír“, hogy megpróbálták eltüntetni az oldalt. Túl sokat, és úgy látszik, hogy túl igazat írt meg a szerző, így Norbertka, és közvetve a CFM nem nézte jó szemmel, hogy megpróbálja felnyitni a felhasználók szemét. Az oldalt végül nem sikerült teljesen eltüntetni.

Eközben egyébként már régen vígan robogott az Independence nevű site, ami Feree-hez és netware-hez volt leginkább köthető. Nagyon sok felhasználót sikerült összegyűjteni az oldalra, sokáig benne is voltak a top 5 magyar oldalban, bár a megbecsülése elég alacsony volt, köszönhetően az oldalhoz köthető sms és spam kampányoknak. Az InDeep, amit netware indított miután Feree kitette az oldalról, nagyjából ugyanerre ment. Lehúzás, spam, sms, pénz. Jól is ment nekik, hiszen Feree blogján folyamatos tájékoztatást kaptunk arról, hogy éppen milyen laptopot, telefont vagy más egyéb cikkeket vettek – feltehetően a felhasználók pénzéből.

Baja egyik autója, ami YouTube sztár is volt abban az időben, Feree-nek köszönhetően

Az év vége felé a CFM erős védekezésbe kezdett. Amint említettük az előbb, a Fikablog cenzúrázásra került, de ennyivel nem elégedettek meg a Spamwikihez is közleményt juttattak el, amiben felajánlották a segítségüket a spamek megszüntetésére. Ami ismerve a folytatást, meglehetősen vicces. Több szócikk, ami a CFM-hez köthető, eltűnt az oldalról, csak egy figyelmeztetés volt olvasható: “Ezt a szócikket rendezetlen jogi problémák miatt felfüggesztettük”. Ekkor már élt a Kileen Kazakhstan Kft., ami egy offshore cég volt, amely a CFM-et próbálta elfedni. Jópár spam már nem CFM hálózatából ment ki, hanem a Kileen-től. A hivatalos adatok alapján a cég tagja és ügyvezetője Ivanchyk Viktoriya, akinek a lakóhelye Ukrajna. És hogy ő kicsoda? Hát a CFM vezetőjének és tulajdonosának, Kovács Balázsnak a barátnője. Tagja volt még a Kileen Kft.-nek Wellinger Norbert (Norbertka) és egy, a Dominikai Köztársaságban bejegyzett Kileen International Ltd. cég is. Baja azt állította, hogy a Kileen felvásárolta a CFM-et, és ő és Norbertka már csak alkalmazottak voltak a cégben.

2009

A CFM és társai látszatra tovább működtek ebben az évben is gondok nélkül. Áprilisban a semmiből jött a hír, hogy bedőlt a Coldfusion Magyarország Kft., keresik Kovács Balázst, szervereket foglaltak le és több embert letartóztattak. Április 14-én megírtuk, hogy razzia volt a Victor Hugo utcában. Már akkor arról pletykáltak, hogy a CFM és a Kileen volt a cél, de ezt senki nem erősítette meg hivatalosan. 10 – 15 szerver foglaltak ekkor le, és nagyobb erőkkel szálltak ki az épülethez. A rendőrök a vámosokkal együtt igazoltattak is, és a pletykák alapján kerestek valakit. Pár nappal később kiderült, hogy az a személy, akit kerestek, Baja volt.

   

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást indított K. Balázs és társai ellen, akik megalapozottan gyanúsíthatóak üzletszerűen elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett elkövetésével. A közlemény szerint 2006 óta nyújtottak webhosting szolgáltatást magánszemélyek és gazdasági társaságok részére, ezzel leplezve a nagyobb üzletet, amely smswarez, smsweb és torrent weboldal működtetését jelentette. A házkutatások 5 helyen zajlottak, több mint 200 TB-nyi adatot foglaltak le, szervereket találtak még a dupla padló alatt is! A gyanúsítottak között fiatal felnőtt és fiatalkorú elkövetők is voltak.

A gyanúsítottak között volt K. Gábor, K. Csaba, W. Norbert, I. Vyktoria, H. Ferenc és bizony M. János igazságügyi szakértő is, akiről pár sort már írtunk. Egyszerre vonultak ki a szerverteremhez és a gyanúsítottak lakására is. Állítólag az eljárás során egyikük még meg is sérült, és később erre hivatkozva kérték, hogy előbb hazaengedjék az előzetes letartoztatásból. A lefoglalt gépek között voltak smswebes és torrent oldalas szerverek, de a gyanúsítottak magánszámítógépei is. Akit viszont nem sikerült elfogni, az K. Baja Balázs.

Megérezhette, hogy baj van, hiszen a CFM-et és magát nagyon gyorsan elkezdte kivonni a dolgokból. A Kileen megjelenése, a Spamwiki és a Fikablog elnémítása, mind-mind azt a célt szolgálta, hogy nagyobb biztonságban lehessen. Azt viszont nem tudhatta – elvileg -, hogy már évek óta folyt a nyomozás ellene. Az eltűnésekor viszont felröppentek pletykák, hogy segítették belülről, és megkapta a fülest, hogy el kell tűnnie. Ezt maga meg is erősítette egy interjúban, amint a Bombagyárnak adott. Ebben úgy fogalmazott, hogy “azt a bizalmas információt kaptam, hogy probléma van”. Ezek után egy szinte filmbe illő történetet festett le:

Felhívta ugyanis minden ismerősét, de nem voltak kapcsolhatóak. Sejtette, hogy baj van, később kapcsolatba lépett Norberka és Feree szüleivel, akik elmondták neki, mi történt. Siófokról (mert hogy ekkor még ott volt) nagy tempóba felhajtott Pestre (közben egy laza autós üldözést is lenyomott az autópályán egy rendőrségi Octaviával). Hazafelé még ránézett Norbertka otthonára, majd a Visegrádi utcai lakásához hajtott, felpakolta a ruháit, az iratait és pénzt. A csajt hazavitte (!), a kocsikat eladta egy piacon, majd egyetlen autóval megindult a határ felé, egyenesen Kirgizisztánba.

Hogy ezek után mi történt vele, sajnos nem tudni. Még 2009 nyarán jött a pletyka, hogy meghalt Romániában. K. Balázs halálhírét az a Tomcat szellőztette, aki az előbb említett interjút készítette vele. Szeptemberben pedig jött az újabb bombahír, a román hatóságok megerősítették, hogy gyógyszer-túladagolás végzett Bajával. A magyar hatóságok az iratok eredetiségén mást nem vizsgáltak már. Ekkor egyébként még meg sem kezdték a lefoglalt adatok feldolgozását. Az ok prózai – és anyagi: a szerverek és így a háttértárak bizonyítékok, így a vizsgálathoz a tartalmukat első lépésként le kellene másolni, ez viszont több millió forintba kerül (250 TB adatról van szó elvileg), plusz még a szakértői díj, ami ekkora adatmennyiségnél hasonlóan nagy lehet. A másik fontos dolog, amiről végre pontos információt kaphattunk ekkor, az az, hogy a hat gyanúsítottból csak egy embert engedtek ki, őt is csak lakhely elhagyási tilalom mellett. Az előzetesben lévők, ahogy azt tudjuk, a fiatalabb generációt erősítik, 18-20 év között vannak. W. “Norbertka” Norbert ráadásul az ügyvédje szerint beteg, állandó kezelésre lenne szüksége, amit a börtönkórházban nem kap meg. Baja barátnője, I. Viktória is menekülne a vádak elől, az állítása szerint ő aztán teljesen ártatlan, mert csak papíron vezette a céget.

2010 – 2012

Összesen 5 ember volt előzetes letartóztatásban, később ők háziőrizet alá kerültek. 2010 nyarán azonban már minden gyanúsított szabadlábon védekezhetett. A közel 3 éve folyó nyomozás alatt egyébként majd 30 gyanúsított lett az ügyben, a CFM hálója meglehetősen messzire nyúlt.

Nem mindenkit szerzői jogok megsértésével vádolnak, többek néznek szembe pénzmosással, mások pedig – kapaszkodjatok meg! – tiltott pornográf felvétellel való visszaélléssel vádolnak. Ezek a “pedofil tartalmak” egyébként lehetnek azok az oldalak, amelyekről Baja beszélt az interjúban. Itt arról van szó, hogy egy orosz pornó oldalhoz (Teenburg) hasonló klón szájtott hostoltak, amelyen található videókon megkérdőjelezhető korú lányok és fiúk szerepelnek.

A vádirat szerint a csoport összesen 2310 sértettnek mintegy 4 339 645 261 forintos kárt okozott. A bizonyítási eljárás nem lesz egyszerű, hiszen nemcsak a klasszikus smsweb és ftp alapú letöltésekről van szó, hanem a torrent protokoll is szóba kerül. Az indexen olvasható információk szerint az ügy jelenlegi szakaszában a szakértők meghallgatása folyik, és egyelőre próbálják az alapfogalmakat tisztázni a bíróságon, mint például a “letöltés” vagy a “torrent”. Az iratismertetés 2011 áprilisban volt, a vád november nyolcadikán elkészült, az ügyészség azonban a vádirat ismeretésével 2012. január 8-ig várt. A per 2012. áprilisában kezdődött, ahol magát a vádat is több órás vádbeszédben ismertették. A kiemelt jelentőségű ügyet eredetileg a fővárosban tárgyalták volna, ám az Országos Bírói Hivatal elnöke valami oknál fogva a tárgyalást a Balassagyarmati Törvényszékre helyezte át. Az első tárgyalási napot áprilisban mégis Budapesten kellett tartani, mert a nógrádi megyeszékhelyen nem volt akkora méretű tárgyalóterem, ahova befért volna mindenki.

Tehát eredetileg a Fővárosi Törvényszék lett volna illetékes az ügyben, az OBH kijelölése alapján, arra hivatkozva, hogy nincs se bíró, se hely arra, hogy a Balassagyarmati Törvényszék tárgyalja az ügyet. Viszont a Fővárosi Törvényszék épületében tárgyalnak, néha az Újpesti Törvényszék épületében, és eddig csupán egyetlen tárgyalás volt Balassagyarmaton. A két bíró és a három ülnök jegyzőstől feljár Budapestre tárgyalni, a vádat pedig az a fővárosi főügyészség képviseli, amelynek eredetileg kellett volna, nem pedig a Nógrád megyei ügyészség, aminek az áthelyezés alapján kellene. – index.hu.

A számokból és az eddig eltelt időből jól látható, hogy mekkora horderejű ügyről is van szó. Amíg pár éve jó ötletnek tűnt sms-es regisztrációval és feltöltés javítással lehúzogatni az embereket, most koránt sem biztos, hogy megért fél-1 évet előzetesben tölteni pár százezerért. Bár általában az állam kontra torrentezők ügyében mi az utóbbiak pártjára szoktunk állni, ebben az esetben inkább az igazságszolgáltatásnak szurkolunk, hogy meglegyen a netcigánykodás jogos, és elrettentő büntetése. Ahogy a helyzet viszont kinéz, maximum egy rettentően elnyújtott tárgyalásra, és kényelmetlen napokra számíthatnak a vádlottak. Amíg a törvényhozás és a jog emberei ennyire messze állnak az ilyen fajta technológiáktól, nehezen fognak ítéletek születni. Tévedés ne essék! Az otthoni torrentezőket, és fogyasztókat továbbra is védni szeretnénk, és maximálisan elítéljük, ha mp3-at letöltő nagymamára rúgják rá az ajtót a rendőrség emberei. Akik a fájlcserélésből és a tudatlan emberek lehúzásából próbálnak megélni, na azok vesszenek!

Ui.: a 2010-2012-es blokkból szándékosan kihagytuk a 2010-es nagy warez razziát, mivel ekkor a CFM-es brigád már nem tevékenykedett aktívan. Azt persze nem lehet kizárni, hogy az előzetes alatt olyan információkat sikerült kiszedni a gyanúsítottakból, amelyek alapján sikerült levezényelni a több napos akciót.