A warez egyik alappillére mindig is az ingyenesség volt. Eljuttatni azokhoz az emberekhez is az új dolgokat, akik nem képesek megvenni azokat. Természetesen ahogy sok minden más, a 80-as évek óta ez is jelentősen megváltozott.

Napjainkban egyre több a lehúzás, a kiskirályoskodás. Az emberek abból szeretnének megélni, ami eddig ingyenes volt. A motiváció persze nagy, pénzt keresni kevés munkával. A haszonszerzés más erőfeszítésével soha nem tartozott a legszebb dolgok közé, de amikor azt adják pénzért, amit a készítője ingyen csinált másoknak, na az az egyik legocsmányabb dolog.  Persze mindennek van mértéke. Vannak kis halak, és vannak nagy halak. Azt hiszem ezen a blogon már volt szó “nagy” halakról, nem is igazán akarok ezekkel foglalkozni most. Mindenki tudja, hogy mire gondolok.

Ahogy változik a világ, egyre fiatalabbak kerülnek gép és internet közelébe, és ez meglátszik a “warez”-on is. Elkurvult, jobb szó erre nincs. Most nagyon sarkítok, és több dolgot is a warez szó alá összevonok, ami lehet bár nem helyes, itt most a cikk megértése miatt szükséges.

Manapság tényleg minden nap születik egy új torrentoldal fiatalok (15-16 évesek) munkájából. Ami nem lenne annyira rossz, de legtöbb esetben nem a fejlődés vagy a tanulás a cél, hanem hogy hatalmuk legyen, és pénzre tegyenek szert. Ezeket aránylag könnyű felismerni, az oldalak innen-onnan összetákoltak, gazdagon díszítve vannak bannerekkel, a támogatás pedig kiemelt helyen van az oldalon, már induláskor is. Persze az ilyen oldalakon a fordítás sem a tökéletes, a magyar nyelv használata pedig a legtöbb esetben kívánnivalót hagy maga után. De a trackerek még mindig a jobb sorba tartoznak, mert itt nem feltétlen kell a felhasználóknak pénzt kiadni a tartalomért.

A másik nagyon elterjedt pénzszerzési forma hazánkban az smsweb oldal(ak) üzemeltetése. Ezek elég szorosan kapcsolódnak a torrentoldalakhoz, hiszen legtöbb esetben ezek az elsődleges források. Most jogosan mondhatnátok, hogy a torrentoldalakra is “valahonnan” kerülnek fel az anyagok. Igen, korábban az volt a tendencia, hogy privát, vagy pay ftp-ről felkerültek a tartalmak azért, hogy többen elérhessék őket, és le tudják tölteni ingyen. De az utóbbi pár évben megfordult a dolog, és most már egyre több release kerül fel ftp-kre torrentről. Ebben az esetben nem csak az irány ellentétes, hanem a cél is (ingyenesség, nagy közönség VS. fizetés, szűk(?) kör). Tehát az smswebnél tartottunk. Ezeket is manapság könnyedén össze lehet dobni, a legtöbb “szolgáltató” kész alapot biztosít a felhasználóknak, akiknek csak fel kell töltenie a tartalmat, reklámozni (spam hadjárat), és  máris jön a pénz, mind a szolgáltató, mind az smsweb gazdájának számára.

A másik része, hogy a torrentoldal aránylag jól kontrollálható dolog, a felhasználóknak még beleszólásuk is van a dolgokba, könnyen tudnak kapcsolatot teremteni a staff tagjaival. A legtöbb smsweben kint van a tartalom, meg a telefonszám. Jó esetben a telefonszám mellé kiírt fizetési összeg, és a hozzáférés ideje valós. Rosszabb esetben már itt is átverik a felhasználókat. A másik dolog a tartalom megbízhatósága. A trackeren könnyű koordinálni a hibás torrenteket, a felhasználók azonnal jelzik, ha valami hiba van, és az adott anyag törlésre kerül. Az smsweben ezek sem túl jól kontrollált dolgok, gyakran futhatunk bele rossz minőségű, vagy fake tartalomba (mint pl a GTA4 spam kampánya volt idehaza).

És most jön az, amiért a cikk született. Felkeresett minket (is) az egyik hazai “team”, akiknek nagyon rosszul esett az, hogy smsweb oldalon is megtalálhatóak a releaseik, sőt az ő nevükkel olyan anyagok is vannak, amiket soha nem adtak ki, tehát a felhasználókat egyértelműen átverik, a csapat hírnevét pedig a földbe tiporják.

A CiNEDUB üzenete:

Szinkronos Divx Filmek:
Halalfutam CAM XviD Hungairan-G1-CiNEDUB
Kegyenc fegyenc TS XviD Hungarian-G1-bH
Para CAM XviD Hungairan-G1-CiNEDUB

hxxp://letoltes.insidewebhost.com/
hxxp://savage.myftp.org/

megy megint a lehúzós hadjárat, de arra nem gondolnak a netcigányok, hogy a
saját szarukat eszik, mert ha cinedub nem csinálja a mozifilmeket akkor ők
nem tudják árulni… de tárgytalan postot megérni, ha lehet tedd ki és
bíztasd a népet, hogy küldjék asvának a reportot! köszi

A legnagyobb gond, tehát a felhasználók megtévesztése. A Halálfutam és a Kegyenc fegyenc feliratosan megy az itthoni mozikban, tehát egyszerűen a userek szemébe hazudnak az smsweb üzemeltetői a nyereség céljából. A Para pedig egy friss, magyar film és a team kikötötte, hogy saját cam-os releasek nem lesznek. A dologról a fikablog is írt, a saját szemszögéből.