Az nCore sztori

Lassan lecseng az ügy, mi is hallottunk róla, de mindenképpen várni akartunk addig, amíg kicsit tisztábban lehet látni.

Hogy mi is történt? Az nCore-on egy ideje voltak nagy értékű nyeremények, amik egy bizonyos “DIGITANIA ZRT” közreműködésével kerültek felajánlásra. És valahol itt kezdődtek a bajok. A nyeremények egyre értékesebbek lettek, PS3, laptop, HDTV…

Az pedig, hogy a nyeremények mögött a DIGITANIA ZRT áll, nem volt bíztató (csak címszavakban: közel 700 milliós éves forgalom, nemrégiben 63 milliós bírság megtévesztés miatt, kétes háttér a domain mögött).

Több dolog is el lett hallgatva a felhasználók elől, főként ezek váltottak ki egyre hevesebb reakciót:

  • az nyeremény játékról kiderült, hogy nem is az ncore szervezi, hanem a Digitania Zrt., az nCore-nak nincs is hozzá köze, csupán “hirdetési felületet”-et adott a tracker főoldalán a hírek között
  • a “meghoztuk a tv-t a nagykerből” szöveg, és “megérkezett a laptop” is hamisnak bizonyultak (hiszen nem az nCore vette a nyereményeket, ráadásul a főoldalra nem is a termékek képei kerültek ki - ezzel még nem is lett volna baj, de nem volt semmi figyelmeztetés, ami erre felhívta volna a felhasználók figyelmét.)
  • a sorsoláson nem csak nCore felhasználók vettek részt, hanem mások is, akik egy nyilvános oldalon küldhettek sms-t a nyereményért

Annyi viszont biztos, hogy a nyereményeket valaki megnyerte - a ps3 nyertese pl egy másik torrentoldal fórumán ismert figura, tehát az biztos nem volt kamu akció.

A hírt először a fikablog szellőztette meg, ezek után viszont az extra.hu-s tárhelyen működő oldalt lekapcsolták szabályzat megsértése miatt. (Hmm micsoda véletlen..) Azóta a blog másik címen ismét elérhető és a postok is megmaradtak.

Végül az nCore staff közzétett egy számlát bizonyíték gyanánt. (Itt található.) Talán az majd megnyugtatja a felhasználókat, és remélhetőleg a staff is levonta a következtetéseket az ügyből.

A továbbiakban mi nem kívánunk az üggyel foglalkozni.


Ha tetszik ez a cikk, mentsd kedvenceid közé:
vagy linkeld az oldaladra:

275 Responses to “Az nCore sztori”

  1. shadowz Says:

    Az extra minden szarért lekapcsolja az ember blogját….
    Amugy igen elég gyanus volt hogy az Ncorenak honnan van pénze ilyen értékes nyeremény tárgyakra most kiderült hol volt az eb elhantolva. De hát ha van aki olyan hülye hogy sms-t küldjön és kap azért a pénzért nagyon csekély esélyt arra hogy nyerjen egy lehet valótlan cuccot és ezt főleg egy torrent oldalon keresztül teszi az meg is érdemli hogy baja származzon belőle.

  2. oberon Says:

    a fikablognak mi az uj cime?

  3. :) Says:

    “a sorsoláson nem csak nCore felhasználók vettek részt, hanem mások is, akik egy nyilvános oldalon küldhettek sms-t a nyereményért”

    ez nem pont igaz

  4. iHatePAYerz Says:

    hanem? nyerdmeg.eu-n elegge ugy latszik pedig…

  5. dy Says:

    sms beküldős úgysemnyerős

  6. Vyktor Says:

    # oberon Says:
    július 2nd, 2008 at 16:08 du.

    a fikablognak mi az uj cime? <– fikablog.ath.cx
    srry a reklámért

  7. serz Says:

    A fikablog címe: fikablog.ath.cx

  8. SH4RK Says:

    Hmmm. Kicsit sem ismerősek a nyertes emberkék :-)

  9. nincs Says:

    “A továbbiakban mi nem kívánunk az üggyel foglalkozni.”

    Miért, most már ti is részesedtek az esemesből, vagy dwd elkezdett dosolni? :D

  10. MVIPKing Says:

    Nem, nem, csak félnek a lekapcsolástol. :P

  11. spell Says:

    csak azt tudnám hogy ez a számla ugyan mire bizonyíték

  12. nincs Says:

    Ezek csak egyféle következtetést tudnak levonni. Máskor ügyesebben kell hazudniuk.

  13. vazze Says:

    Fuhh vazze azért ez iszonyat durva…
    Na menjen az ncore a ….

    Ezekután elgondolkodok a delacct.php-n -.- (pedig egy sms-t se küldtem)
    Én nem biztos hogy ilyen torrentoldalra akarok seedelni ezentul

  14. Én Says:

    Szép ez a számla csak épp 2 dolgot nem értek.
    1. A szállító nevét miért kellett kiszedni? Az egy nagyker vagy cég neve, akik ugye nem torrenteznek stb. ami miatt netalántán gondjuk lehetne a hatóságokkal, tehát simán bentmaradhatott volna. Csak így nem lehet senkinél sem utánanézni a dolgoknak…
    2. Azt írták nem az ncore vette a cuccot, hanem a digitania zrt. Mivel ezt kb. mindenki tudja, akkor a vevő nevét miért kellett kiszedni? Ők sem folytatnak semmilyen törvénysértő tevékenységet, ami miatt gondjuk lehetne a hatóságokkal, tehát az is bent maradhatott volna nyugodtan.
    Hogy ennek ellenére miért szedték ki ezeket az adatokat? Na, ez jó kérdés…

  15. MVIPKing Says:

    Ez a durva, nem a történet:

    “ha meg ez az egesz mashoyg fog elsulni es tenyleg pihenni fog a vas akkor kedves mindenki koszonje meg szepen a napi warez kimaradast eme kedves uriembereknek akiknek nincs jobb dolguk ejszaka mint itt kockulni es ragalmazni masokat …

    mara befejeztem … holnap megenezm mit anyaztatok es dontunk hogy mi is legyen … joejt”

    Ez még egy Bill Gatestől is erős.

  16. Anonymous Says:

    “Úgyse hiszi senki el magának, hogy amit lát, az tényleg van”

  17. torres Says:

    mvipking: ez csak nem ncore staff?

  18. MVIPKing Says:

    Nem írhatom ide azt, hogy, de igen az, mert olyan oldalról van az idézet ahol nem kötelező a reg, de az ö nevükben írták.

  19. Én Says:

    Gondolom mindenki emlékszik arra a hírre, hogy “meghoztuk a tv-t a nagykerből és megnéztünk rajta egy HD filmet” vagy valami hasonló, már nem emlékszem pontosan.

    A dátumokat tessék figyelni: http://i29.tinypic.com/63vqfl.jpg

    A fent említett számláról ill. az ncore fórumáról vannak a képek.

  20. FIONABABY Says:

    Ez a számla csak 1 dolgot bizonyít: hogy vki vmikor vett egy tv-t…..lehet a szomszéd volt……..

  21. Ákos Says:

    Ennyit az nCore-ről…

  22. most akkor mi van? Says:

    Valaki, valahol vett egy braviat. Minimum egy héttel azután, hogy ncore főoldalon kihírezték, hogy megjött a nagykerből és már meg is néztek rajta egy filmet. (A hír pontos dátumát nem tudom, de a hírre reagáló fórumhozzászólás április 25.-i - vessük csak össze a számla kiállításának időpontjával….)

  23. torres Says:

    Vettek egy tévét, kipróbálták, megtetszett, megtartották.

    Nyertesnek meg vettek egy másikat, mi ezzel a baj? :D

  24. joindulat Says:

    sztem rolatok ennyit :D
    szamla kellett? ottvan.
    ja, hogy az fotosop, akkor sztem mindenki szopja le magat
    nem kell ncorera jarni, senki nem kerte
    nem kell smst kuldeni, senki nem kerte
    de eleve ez az egesz cirkusz par unatkozo kis 15 eves buzigyerek ..
    szanalmas

  25. face Says:

    felesleges bármit is írni, ti eldöntöttétek, hogy hazudunk, mi tudjuk az igazságot, a ynertesek tudják az igazságot, nekünk ez elég

    akkor mostantól várom az olyan jellegű pmeket oldaon, hogy töröljük, ha fikázni mer, vállaja is az elveit ilyen formában is, igérhetem, én megteszem ha szépen kérik

  26. nincs Says:

    Már megint ez a sértődött óvodás stílus…

  27. Én Says:

    face: még 1 dolgot magyarázz már meg nekem, hogy bonthattátok ki a tv-t április 25-én, ha a tv-t a raktárból május 7-én adták ki?

  28. kr Says:

    Ok , tegyuk fel megkaptak, attol meg ti hazudtatok.

  29. koszi Says:

    hala az egnek nem vagyok ehenkoron :D face postjara roviden valaszolva az ilyen durhoket jol pofan kell csapni oszt javul a kozerzetuk. torrent az ingyenes a warez meg nem most miert kell hazasitani?

  30. brain Says:

    ja, attol mi meg hazudtunk. nem is tudom miert nem guglizzuk vegig az internetet, hogy nem e esetleg kamu a kep. szanalom. aki jobbat tud csinalni, csinaljon. tessek! attol hogy itt hoborogtok, nem valtjatok meg a vilagot. szamla kellett adtunk. ja hogy mar az sem jo? akkor mi kell? hivjak fel mindekit telefonon egyenkent, hogy marpedig ezt telleg megnyertek? es marpedig csak az ncoreon volt a sorsolas? ha? tessek, varom a valaszt!

  31. gomboc Says:

    “marpedig csak az ncoreon volt a sorsolas”

    Akkor mi van azokkal akik a nyerdmeg.eu-n játszottak? És miért ncore userek képei vannak oda kitéve mint nyertesek? :S

  32. darkfun Says:

    a tvnél nem volt kirva hogy digitánia rt veszi a nyereményt! Anno az el-sl en ilyen nem volt de amióta ncore egyre rosszabb

  33. Balagee Says:

    A nyerdmeg.eu dwd tulajdona, a sorsolást és a nyereményjátékot ők intézték nCore-on.
    A nyerdmegre egy szóval sincs kiírva, hogy ezen a nyereményjátékon nyerték azokat amik oda ki vannak rakva, tehát akár 10 éve is nyerhették volna azokat, akkor se hazudtak volna vele, mert tényleg a “Nyerteseink”.
    És mivel a Digitania Zrt oldala a nyerdmeg.eu, és az nCore-on is ők rendezték a nyereményjátékot, ezért nyugodtan elmondhatják, hogy ők bizony a nyerteseink.
    Ennyi…

  34. kr Says:

    Hat a ti szavatok mar nem er sokat jelen esetben, es igen hazudtatok, ha a kepeket nem is nezzuk, akkor is hulyitettetek a usereket a megneztunk egy filmet most bontottuk ki es hasonlokkal.
    ” pr:
    nehez felfogni amit mar ezerszer leirtunk? nem mi irjuk a hirt nem mi szerezzuk be a nyeremenyt nem mi sorsolunk!”
    Ez nem egeszen igy volt a fooldalon, khm, nem ezt hivjak megtevesztesnek, csalasnak, hazudozasnak stb?, mi alapjan hidjunk nektek, a szamla alapjan amin semmi nincs, csak egy datum, ami ujjabb ketsegeket ebreszt?

  35. sz Says:

    ha valaki ugy gondolja,hogy csaltak, akkor jelentese fol a tarsasagot a szerencsejatek fofelugyeletnel.
    De unalmas, hogy akit kibasztak ncorerol, most hisztizik csak mert utaljak ncoret.

  36. Én Says:

    brain: akkor toled is megkérdezem, sot mindenkitol, aki idetolja a képét az ncore-ról, tehát: “hogy bonthattátok ki a tv-t április 25-én, ha a tv-t a nagykerbol május 7-én adták ki”?
    A számlán, amit adtatok a május 7-ei dátum szerepel, de a fórumban a “megjott a tv és megnéztunk rajta egy hd filmet” hírrel kapcsolatban már április 25-én szuletett egy hozzászólás.
    Ha ezt meg tudod/tudjátok magyarázni…

  37. gomboc Says:

    “A nyerdmegre egy szóval sincs kiírva, hogy ezen a nyereményjátékon nyerték azokat amik oda ki vannak rakva, tehát akár 10 éve is nyerhették volna azokat, akkor se hazudtak volna vele, mert tényleg a “Nyerteseink”.”

    Hisz ez remek. Kibaszott korrekt drága dwd részéről…

  38. qwerty Says:

    Ennek a dwd gyereknek már évek óta kétes hírneve van. Pont vele kellett “szövetkeznetek” kedves ncore?

  39. darkfun Says:

    érdekes ozzászolás a feree blogon.

    FaCE EZ A HDTV számlája a mostanira lennék kiváncsi ismerem A nyertest ő mondta 10eft-t adtatok neki hogy tartsa A száját

  40. a Says:

    Balagee: Igen ezt nem hazugságnak hívják, hanem megtévesztések. És a Digitánia füle mögött már eddig is van vaj bőven, nem is tudom mért kapott 65 millás birságot?
    Tehát annaki, aki egyszer már csalt, annak mért is higyjük?

  41. coyote Says:

    érdekes ozzászolás a feree blogon.

    FaCE EZ A HDTV számlája a mostanira lennék kiváncsi ismerem A nyertest ő mondta 10eft-t adtatok neki hogy tartsa A száját

  42. brain Says:

    ott a mailcim, kerj a szamlabol olyat amin van. mi nem vagyunk olyanok mint egyes retardaltak akik valos neveket kommentelnek, aztan majd csodalkoznak ha nyakukba szakad valami jogi procedura. a szamlan szereplo egyetlen erintett sem hatalmazott fel minket hogy megjelenitsuk az adatait, marpedig a szamla csak rajuk tartozik. amit tudtunk megmutattunk belole. a szamla temat zarjuk le, vagy ismet mondom: ott az emailcim.

    a nyerdmeg.eu oldalon pedig feltehetoleg azert vannak kinn a nyertes kepek, mert OK SZERVEZTEK a jatekot, es ezzel reklamozzak magukat. mi nem vilagos ebben? komolyan mondom nemertem. mondok egyszerubb peldat, hogy tobben megertsek. olyan ez mint mikor egy webdizajner kiteszi a referenciait. tudjatok! attol meg nem az ove az oldal! sot! koze sincs hozza sok! na? ez uj mi?

    tovabba szeretnem aztis jelezni, hogy a hireket - ahogyan azt a tobbiek is jeztek - tenyleg nem mi irtuk. sajnos ugy tunik az smsszolgaltato hirezo emberei elrontottak a dolgot, ez teny. nem kell szepiteni. csak olyan infot kommunikaltunk, amit toluk kaptunk. persze ezzel minket is betemet a szar, de ezt koszonjuk, felfogtuk, majd legkozelebb megnezzuk mizu a dologgal. tobbet nem tehetunk. ezert meg lehet itt fikazni, tobzodni, ugyse lesz tole jobb semmi. de ha ez megnyugtat titeket…

  43. brain Says:

    “FaCE EZ A HDTV számlája a mostanira lennék kiváncsi ismerem A nyertest ő mondta 10eft-t adtatok neki hogy tartsa A száját”

    komolyan mondom, ennel melyebbre mar nem is sullyedhetne a topic. megjelent az igazi kemeny IQ.

  44. nincs Says:

    qwerty, sajnos ilyen patkányoknak áll a világ.

  45. lopimpili Says:

    akkor ide is beírom, mert ezekszerint te is mindenhova:

    De neked azért elmondta? Életszerű kurvára… A hozzád hasonló hülyék miatt degradálódik egy komoly kérdés nevetséges rágalomhadjárattá…

  46. lopimpili Says:

    sorry, közben többen hozzászóltak, én az enyém “coyote”-nak címeztem

  47. pacso Says:

    coyote

    “érdekes ozzászolás a feree blogon.”

    De hát azt is te írtad ember? Beteg-e vagy?

  48. brain Says:

    @En: a magyarazat ottvan az elozo postomban, csak awaiting moderation. leirom, bar leirtak elottem. azt az infot terjesztettuk, amit a jatekot szervezo es lebonyolito ceg adott nekunk. ennyi. semmi magia nincs benne am. tenyleg. tobbet nem tudok elmondani, ez a nagy budos igazsag.

  49. brain Says:

    @qwery: sajnos hozzank nem jutottak el ezek a hirek. nem tudtunk semmilyen ketes dologrol. ez van. minket az a tudat nyugtat, hogy az elb@szott kepeken kivul mas kar nem erte az oldal felhasznaloit. mindenki dolgozza fel magaban ugy ahogy gondolja, mast nem tudunk hangoztatni, csak a tenyeket. enis kurvara orulnek ha meg nem tortentte tehetnem, de ez van, ezzel egyutt kell elnunk. majd legkozelebb… (ha lesz legkozelebb)

  50. kr Says:

    akkor ezt vehetjuk a hazugsag beismeresenek?
    okfejtest lsd elozo post(ok)

  51. brain Says:

    @kr: vard meg amig kiengedik a nagy kommentem. abban leirtam a velemenyem.

  52. Acid Burn Says:

    Enyi az nCore… pénzéhes banda az egész.. Jó reklám volt persze…
    Még anyira sem képesek am. a trackernél, hogy egy normális aránycsaló-szűrőt beépítsenek a csilivili-és10percmirebejön frontend mögé.. igen ismerek több embert is aki 400Kb/s-el nyomja az ‘adatot’ éjjel-nappal már több hete természetesen Ratio Fakerrel (ami másik oldalon 1 perc után kibukot persze).
    Amúgy régen nekem is tetszett az oldal demár mindenhol csak a kredit szó villog…

  53. coyote Says:

    brain köszönjük a beismerést! Ez minősiti az oldalt

  54. brain Says:

    ez honnan jon hogy penzehesek vagyunk… es azok az oldalak ahol sms reg van? vagy csak az nem tetszik, hogy csinaltunk valamit, ami mukodik, es szeretik az emberek? kiveve persze parat, dehat olyan is akad mindenhol….

  55. Acid Burn Says:

    Nálatok is SMSREG van… küldesz egy 2000(!) forintos SMSt amiért annyi kreditet kapsz hogy meghívóra válthatod…

  56. coyote Says:

    brain 1500 +áfa = 500 pontos meghivó ez nem sms reg ??

  57. coyote Says:

    Televan reklámmal az oldalatok vegyetek példát a gigárol ott se reklám se sms küldés és még is virul az oldal

  58. Acid Burn Says:

    jaja és szűri a cheatereket…

  59. brain Says:

    coyote. te tenyleg hulye vagy, vagy csak eljatszod? nem muszaj smst kuldeni, osszeszedheted az oldal hasznalataval. ha neked csak ugy megy, az teged minosit. reklam meg azert van, mert minket nem apa tom ki penzzel. raadasnak emlitenem, hogy felhasznaloszamban kicsit elobb vagyunk, tehat nagyobb hatterre is van szukseg a dologhoz. es sajna, bar jo lenne, nekunk sem ingyen van a hosting.

  60. alma Says:

    Most mit fikáztok? Ha nem tetszik az oldal, lehet acc-ot törölni és nagy ívben elkerülni. Senki nem kötelez, hogy használjátok.

  61. Acid Burn Says:

    500 kreditet normál felhasználással egy átlag usernek (no server, adsl) legalább 1 év….

  62. kr Says:

    Eleg eggyertelmu, hogy hazudtok, megprobaltok kibujni alola a “nem mi irtuk” meg hasonlokkal, hat nem sikerul, jol atvertetek 60 ezer embert grat:)

  63. brain - crash override Says:

    acid, idezek az oldalrol:

    “Pontok a következő tevékenységekért szerezhetők:

    1 torrent feltöltése (moderátori jóváhagyás után): 5 pont (naponta maximum annyiért, amennyit a rangodnak megfelelően feltölthetsz)
    1 kérés teljesítése: 20 pont (naponta maximum 2 db) (csak azután jár miután a kérő jóváhagyta a teljesítést, melyről privát üzenet formájában értesül)
    Napi 1 oldallátogatásért: 1 pont (naponta maximum 1 alkalommal jár érte pont)
    100MB feltöltés 1 nap: 1 pont (naponta maximum 1 alkalommal jár érte pont)
    1GB letöltés 1 nap: 1 pont (naponta maximum 1 alkalommal jár érte pont, ingyentorrent esetén nem!) ”

    namost jelenleg pl majd’ 12000 teljesitetlen keres van, es biza nem mind dvd. adslrol pedig siman fel lehet tolteni mondjuk egy mp3 albumot. vagyis ha ugyesen csinalod 1 honapon belul osszejon egy meghivo. ettol fuggetlenul igen, nem celunk, hogy mindeki meghivok szazaival rohangaljon, mert szerencsere sokan szeretik az oldalunkat, es varhatoan minden osszedolne ha jelentosen novekedne a meghivasok szama. ezen felul evente tobbszor van lehetoseg “akciosan” 50 pontert meghivot szerezni. nem reklamozok tovabb, a lenyeg az, hogy _nem, nem feltetlenul kell smst kuldeni_.

    csak en erzem ugy hogy elterunk a tematol?

  64. haba Says:

    “raadasnak emlitenem, hogy felhasznaloszamban kicsit elobb vagyunk, tehat nagyobb hatterre is van szukseg a dologhoz. es sajna, bar jo lenne, nekunk sem ingyen van a hosting.”

    sms -> több pont -> több meghívó -> több ember -> több sms…
    ez egy ilyen játék
    Az EL-SL korában mért nem volt szükség sms-támogatásra? Az a ~45k user mért nem volt elég, mért kell nektek még egyszer ennyi? Már ott tartunk, hogy minden lófasz gyökér csiter faszláma noob állat bent van ncore-on… Boldog szülinapot, 1 év alatt szétbasztátok az oldalatokat…

  65. csongorosi Says:

    én annyit szeretnék hozzátenni -végigolvasva az összes kommentet, valamint reagálva az utolsó dologra - nekem átlag 1 - 1,5 hónap alatt összejön a meghívó sms nélkül.

    a sztoriról pedig annyit, hogy tisztességből leszerepeltek nálam azok, akik ebben benne voltak. de az ncore lényege, a torrent rész kíválóan működik.

  66. FIONABABY Says:

    Nah jó……..

    Íme a szerény véleményem:

    Kedves ncore-osok ismeritek a mondást miszerint kinek nem inge nem veszi magára????Hát Ti elég rendesen magatokra vettétek és gyakorlatilag bele zavarodtatok a saját butaságaitokba. Épp ezért hiszem el ami a hírben van mert ha nem lenne benne egy csepp igazság sem nem kapálóznátok ennyire.

    Coyote pedig nem hülye mert teljesen igaza van sőőőt egy pici kis hajszál sem választ már el titeket az sms wareztől…….
    Nekem ne akarjátok bemesélni hogy sms reg nélkül nem tudjátok fizetni a hostingot hisz ennyi felhasználónál nem kevés emberke csepegtet a számlátokra (tegyük hozzá hogy azért mert esetleg annyira szereti) abból bőven kifutná sőőőt még maradna is…..Ti (és a hozzátok hasonló sms reges oldalak) számomra tipikus példái vagytok a mérhetelen kapzsiságnak. Nem mellesleg semmit sem gyűlölök jobban mint a warezt.

    Szóval szeretnétek ha elülne a “hiszti”?????????Hát akkor tán csendben kellett volna maradnotok.

  67. wnctr Says:

    500 kreditet normál felhasználással egy átlag usernek (no server, adsl) legalább 1,5 hónap. Kiszámoltuk.

  68. brain Says:

    @fiona: igen, akkor pedig megjelentek volna, akik szerint azert lapitunk, mert vaj van a fejunkon. nem. elmondtuk mi az igazsag. akit erdekel es aki el tudja fogadni annak koszonjuk. aki nem, hat azt is tiszteletben tartjuk. enis szivesen valaszolok barkinek, aki kulturaltan adja elo a velemenyet.

  69. W3ber Says:

    joindulat no comment ekkora inteligencia megnyilvanulast amit leirtal .-

  70. coyote Says:

    Brain igaz a gigán csak 25000 user van ott a rendszeradminok összeadják a hosting árát ami kb 15eft ! A Gépet meg megvették !!

    ÉS Brain a BH hogy tartja el magát?? Gondolkodj mielőtt irsz

  71. Dom Says:

    Hát nem tom, én 40 hete vok az oldalon, rendesen használom is, és most lesz majd meg nemsokára a meghíváshoz szükséges 500 pont. Szal nem olyan könnyű összeszedni, de összelehet.
    Összességében ez az egész pénzéhes, átvágós banda nem érdekel, én nem azért járok oda. Nem érdekel a feláras póló, az emelt díjas sms, vagy a kérdőjeles nyereményjáték. Amíg az oldal fájlcserélő része tökéletesen működik, és nem köteleznek semmiféle anyagi köszönetnyilvánításra, i dont give a shit., és megyek vissza tölteni

  72. face Says:

    azért póló kapcsán ne beszélj hülyeségetek, nézd meg pólós saját honlapján, milyen árakért adják pólót, és nálunk mennyibe kerül

  73. alma Says:

    coyote, 66k usert 1 vason vigyenek, mi?

    Dom, a polon csak a nick felaras, a ceg a tobbi polot is ilyen aron csinalja

  74. coyote Says:

    alma vennének 2gépet a közösségnek akkor azt mondanám hogy tényleg a közösségért csinálják
    de addig ?? A BH is több szerver és mégsincs sms se póló se nyereményjáték

  75. Nathan Says:

    coyote hogyan is jön ide most a bH? :)

    Mindenki másképp csinálja, valakinek jobb a háttere, valaki smsből fizetni, tudod szabad ország. Az meg, ha átvernek, az is az miatt van, aki küld smst, mert ő a buta (nem sértésképpen mondtam), a staff pedig csak találékony, hogy ezt kitalálja, hogy be fog jönni.

    Mellesleg ha átverés ha nem, engem ez nem érdekel, én torrentezni járok egy torrent oldalra, nem nyerni. :) Az meg, hogy lehet nyerni, az egy plussz lehetőség azért hogy pontot várárolsz.

  76. coyote Says:

    Nathan igazad van én csak irtam megprobáltam leirni a véleményem! A torrent ingyenes de sajna sokan megakarnak gazdagodni belőle

  77. alma Says:

    Hiaba nezem, nem talalok olyan kiirast, hogy kotelezo lenne smst kuldeni. Lehet tamogatni az oldalt, de nem kotelezo. Ahogy face is leirta, meg lehet nezni a polot gyarto ceg honlapjan, lathatod, hogy ugyanannyiert adjak, azaz abbol nem folyik be penz.

    Nem ertem mit problemazol itt. Ha nem tetszik, hogy a staff milyen oldalt uzemeltet, akkor keruld el. Peldalozol itt a bh-val es a giga-val, hasznald azokat.

  78. Én Says:

    @brain: bocsi, hogy csak most írok, de dolgom volt

    Tehát azt állítod, hogy az smscégtől kaptátok azt az hírt, hogy “megjött a tv a nagykerből és megnéztünk rajta egy hd filmet” mindezt április 25-én. Majd a sorsolás után ugyanattól az smscégtől kaptátok a hírt, amiben szerepelt az a kép, ahogy egy hölgy az üzletben fogja a sony bravia-s dobozt (de ha már valaki 25-én kipróbálta, miért egy üzletben adták át a tv-t?).
    Aztán ugyanattól az smscégtől tegnap kaptatok egy számlát, bizonyítás gyanánt, hogy a tv meg volt véve, amin az áll, hogy a tv a nagykerbol május 7-én kerult hozzájuk. Akkor április 25-én milyen tv jött meg a nagykerből, amit ki is híreztetek ncore-on?
    Ha ez mind igaz, amit leírtam (azt állítjátok, hogy igaz), akkor valaki hazudik, mert a dátumokkal elég nagy kavarás van…

    “ott a mailcim, kerj a szamlabol olyat amin van” - mivel a számláról ki van szedve mind az eladó, mind a vevő cég neve (de minek?), ezért nem tudom kinek is kellene mailt írnom és milyen címre…

  79. Welt Says:

    Az Ncore vezetőség bőven kiérdemelte tőlem a gerinctelen férgek címet…. Undorító pénzhajhász banda

  80. etdavid Says:

    most nem tudom minek kell ócsárólni. én is azt mondom, ha nem tetszik ne gyere fel…SMS-t küldeni nem kötelező, az oldal gyors, torent része kiváló. a torrent oldalnak ez a lényege. a nyereményjáték cska 1plusz. Csak az hibázik aki dolgozik is.
    Csak ennyit akartam

    Üdv.

  81. Welt Says:

    etdavid ha te szereted, hogy hülyének néznek, az a te dolgod… Szerintem a nagy többség nem igy van vele.

  82. pukkola Says:

    tessék, töröltem magam, csak így tovább ncore :)

  83. guz Says:

    Kedves Ncore

    A következő a probléma, az sms-es pontszerzés lehetőségek (ingyen torrenté tétel, meghívó) komolyan lecsökent az oldal használhatósága. Általában egy két három hetes torrent már csak napok alatt tölthető, ugyanez a konkurens oldalakon teljes sávszéleséggel jön. Azzal, hogy mindeki feltölthet torrentet embertelen mennyiségű használhatatlan cucc kerül fel az oldalra. Elhiszem, hogy ennyi torrentnél lehetetlenség rendesebben szűrni de talán nem kéne akkor ennyi torrentet az oldalra engedni.
    Emlékszem arra a hírre amelyben megkértétek az usereket (persze egy másik oldalon történt eseményekre reagálva), hogy mindenki töltsön csak fel torrentet mindenhova lehetőleg 4 órán belül, mert erről szól a torrentezés. Elképzelehtő hogy ebben is van igazság de annak ami jelenleg az ncoron folyik egyre kevesebb köze van a “klasszikus” torrentezéshez.
    Az Ncore az elmúlt egy évben m,agyarország legnagyobb torrent oldalává vált (köszönhetően többek között persze midnenféle lefoglalásoknak is) szerintem az oldal olyan irányba mozdult el ami hosszú távon nem tesz jót, egyre kevesebben fogják aktívan használni az oldalatokat.
    Szerintem az oldal lezárása és a felhasználók jelentős megszűrése komolyan segíteni jobbá tenni az ncore-t.

  84. coyote Says:

    ncore-n a dupla reget sem szürik kb 10000 user lehet ténylegesen a többi dupla acc

  85. coyote Says:

    bocsi eliratam 10000 akartam irni

  86. Acid Burn Says:

    Meg ha már a Gigát vesszük alapul: 3ad annyi user, 3ad akkora összsebesség, de csak 3ad annyi torrent, azaz 3szor annyi seedpower jut egy torrentre mint nCore-on…

  87. Dom Says:

    Az a 10000 picit kevésnek tűnik sztem. Lehet h van 1-2 dupe reges, de annyira sokan nem lehetnek, hisz a 130 ezer peer általában megvan.
    Bár abben sztem egyetértünk, h a sok dupe-st , csalót meg inaktívot ki kéne rakni, de ilyen ügyekben remélem a staff cselekszik majd.
    És valóban Guz, a torrenteknek is vmi komolyabb moderálás kéne, ha már mindenki tölthet fel. Olyan dolgok kerülnek fel, h csak tátom a számat. A nagybetűs SZEMÉT. És az a csodálatos, h az 1-2 tudatlanabb user le is húzza, és csak aztán veszi észre a gagyi minőséget, amikor már nézné, v kéne neki.
    Pl. itt van ez: http://ncore.us/torrent_adatok.php?torrent_id=106647 Ez mi? 55-n letöltötték…

  88. Verbatim Says:

    Buzi banda az Ncore Staff! Teszik itt az ártatlant és közbe hülyére keresik magukat. A lényeg a pénz,pénz,pénz. Nem különbek Netware-éktól.

  89. triplaxxx Says:

    gigába mi a jó? hogy nem youtuberól töltöd le a funny videókat hanem torrentről? 3kb-os txt-t torrenten megosztani vicces, egyszerűbb lenne egy külön humor felületet létrehozni ahova tolhatják az ilyeneket a userek

  90. ben Says:

    Nem olvastam végig a kommenteket, de kijeentem, hogy az egész Ncore büdös nekem.

  91. FIONABABY Says:

    Hát mostmár tényleg szánalmas amit Ti enkórosok csináltok:D Ahelyett hogy egy kis ésszel élnétek és mentegetőzés helyett kiküldenétek egy mélt ide és a másik blogra amiben minden benne van csak kapálóztok………Konkrétan óvodás a szinvonalatok. Nem beszélve néhány hozzászólás hangneméről. Jó mélyre elástátok magatokat. Az okáig ok hogy mindenki úgy csinál pénzt ahogy tud de 1 dolgot elfelejtettetek: Ti vagytok az userekért nem ők értetek. És 60000 embert így hülyének nézni nem semmi.

  92. Mikee Says:

    A számláról annyit, hogy ha kellene valakinek ilyet én is tudnék kiadni…. bármikor bármilyen időpontra ki lehet állítani. És mivel a céges adatok, köztük a cég bélyegzője ugyebár nem látszik, így bármit oda lehetett nyomni., majd el kell kenni hogy más ne tudja kivenni a betüket. woálá :)

  93. kgkgfk Says:

    fionababy: csak 59999, mert engem tutira nem néztek hülyének, alapvetően nem dőlök be a ilyen-olyan smsküldős játéknak, akár a interneten, akár a tévében van! és amúgyis, szerintem az van felháborodva, aki küldött smst, de nem nyert! (ittmost nem kell arra kitérni hogy nyert-e egyáltalán valaki vagy nem, ez a része nem érdekel) mert aki nem küldött, az szerintem kábé nagyívben lekakálja, hogy ezmost kamu vagy nem! ésmár többen (lehet csak többször ugyanaz, nem emlékszem) is írták előttem, a torrentezés részével semmi baj!
    aki meg meg 2-3hetes valamit akar letölteni, az töltse onnan, ahol van full sávszél rá, mert gondolom ott is regelve van, hiszen más különben nem tudná, hogy mi is a helyzet ott!
    a leleményességről meg annyit, (persze ittmost nem azt mondom, hogy ez meg ez gazdag lett ebből, csak szeretnék párhuzamot vonni!) hogy mindenki úgy keres pénzt, ahogy akar és tud, pl a norbitól se irigylem a lóvéját, csak bánom, hogy nem nekem jutott eszembe eza ápdét dolog!
    szóval a lényeg, nem izgat a sms pont meg nyeremény, mivel nem küldtem rá, de ha ebből valakiknek származott haszna a smsszolgáltatón kívül, akkorse izgat, nekem kellett volna kitalálni (és persze előtte létrehozni egy ekkora torrentdoldalt) és aztán degeszre keresnem magam, ahogy itt többen tudni vélik!
    kicsit hosszú lett, meg lehet hogy összevisza néhol, tegnap olvastam a komenteket, éjszaka meg megálmodtam a reakciómat rájuk! :D

  94. alien Says:

    mikee gondolom azt mar hallottad,h egy (torrent) oldal tagjanak lenni nem jog hanem lehetoseg.
    osszefoglalva ncore staff azt mondja,h hibaztak, nem neztek meg,h a jatekot szervezo ceg mit es mikor post -olt az ncore-on?

  95. kr Says:

    Nem az a baj, hogy penztkeresnek, hanem az hogy gerinctelen modon teszik.

  96. alien Says:

    igy picit vegig gondolva az egeszet 2 tipusu ember rinyalhat,
    az egyik akit kiraktak az oldalrol
    a masik, aki sms-t kuld
    egy csoport velemenye sem mervado :)

  97. alma Says:

    Acid Burn, matek órán nem aludni kellene…

  98. kr Says:

    alien, tevedsz, en egyik csoportba se tartozom:)

  99. Mikee Says:

    alien, én csak a számláról beszéltem, nem pedig magáról az oldalról. És igazad van, lehetőség, de ezt eddig is így gondoltam.

  100. alma Says:

    Amugy az is erdekes, hogy merre tartanak a kommentek. Elindultunk onnan, hogy fikazzuk az ncore staffot, mert gerinctelen csalo banda, es eljutottunk odaig, hogy a “megtevesztett” es “atvert” ncore userek is csalok lettek.

    Kedves Fikazok! Ki lesz a kovetkezo?

  101. Doink Says:

    Nemértem mit vagytok ennyire oda a számla miatt, a sok smsből vettek 1 időgépet és így oldották meg a kibontás/vásárlás problémát…

  102. Nathan Says:

    kr: Soroljak neked HÍRES embereket, akik gerinctelen módon keresnek pénzt? :) Na ugye, te is tudsz rögtön mondani párat, akár nem is híreset, az nem is lényeg, de csak nézz be a parlamentbe, hogy azért is pénzt kapnak mert nem dolgoznak.

  103. érdeklödő Says:

    sziasztok! Azt kérdezném hogy miért nem lehetne pay payel támogatni a magyar torrentoldalakat! Akkor nem lenne vita a támogatásról! Külföldön müködik szerintem itt is müködne

  104. pukkola Says:

    azért nem lehet, mert az isten háta mögött vagyunk… :)

  105. Acid Burn Says:

    alma: Képzeld emelt matekra járok és országos szinten versenyzem matematikából. (Mondjuk szoktam aludni matekon amikor a noobok kérdezgetnek dolgokat de ez elenyésző).
    És gondolkodj már. Azt a matekpéldát hallottad már hogy 1 tyúk 1 nap alatt 1 tojást tojik, (azaz x tyúk y nap alatt x*y tojást tojik)? Vezesd erre vissza amit írtam.
    (Ha nem menne: (tyúk=user; nap=torrent; tojás=sávszélesség)
    nCore 3 tyúk 3 nap 3 tojás. -> 1 tyúk 3 nap 1 tojás -> 1 tyúk 1 nap 1/3 tojás)
    Giga: 1 tyúk 1 nap 1 tojás.
    Tehát Giga viszonylatban 3szor olyan gyors….)
    Én innen lezártam a témát delacc.php megvolt, pápá!

  106. alma Says:

    Erted is amit irsz? :)
    A userek szama es altaluk biztositott szavszel tekintheto ugy, hogy egyenes aranyos. Az altalad korabban bevezetett seedpower gondolom ugy ertendo, hogy ossz_szavszel/torrent_szam, tehat ha ncore-on 3x annyi user van, mint giga-n, akkor a kihasznalhato savszel is 3x-os, valamit allitasod szerint 3x annyi torrent van ncore-on, mint a gigan. Azaz:
    ncore: 3 savszel / 3 torrent = 1 seedpower
    giga: 1 savszel / 1 torrent = 1 seedpower

    Elemezzuk a peldadat:
    x tyúk y nap alatt x*y tojást tojik
    (tyúk=user; nap=torrent; tojás=sávszélesség)
    azaz behelyettesitessel: tojas = tyuk*nap szavszel = user*torrent
    Ezt kovetketve:
    ncore: 3*3 =9
    giga: 1*1 = 1

  107. wnctr Says:

    Ne haragudj, megkérdezhetem melyik oldalon nyomtál delacc.php -t? Nálunk ilyen nincs :)

  108. face Says:

    alma állításaival ellentétben, nekünk nincs tyúkunk, nem is volt ,és valószínűleg nem is lesz, (ha a boltba vett megpucolt kibelezett tyúk számít, akkor elnézést ezért is) valamint nem tudjuk hogy a giga hány tyúkkal rendelkezik.
    Még egyszer szeretnénk elnézést kérni a nagy tyúkszövetségtől, ha a fentebb látható hozzászólásban található tyúkok számaival kalkuláltak magyarország tyúk arányával a tényleges baromfi állományban.

  109. csongorosi Says:

    az ncore-on van paypal-os támogatási lehetőség, ugyanúgy pontokat kapsz, mint az sms-ért. csak éppen így a játékba nem kerülsz be, mert ugye ha csak szimplán az oldalt támogatod, az a játékba kerüléshez kevés. bár ez a játék dolog szerintem ezek után már senki szívét nem fogja megdobogtatni közülünk.

  110. joindulat Says:

    legalabb teljesen biztos lesz, hogy normalis ember nyeri az elkovetkezendo nyeremenyeket es nem ilyenek ..

  111. Dom Says:

    Hát, emelt matekon biztos, h nem ezt tanuljátok, mert ez kb 5-es tananyag.
    Alma következtetése a helyes, sima egyenes arányossággal (parasztlogikával) megoldható.

  112. érdeklödő Says:

    Kedves Ncore staff! Szerintem a tanulság az hogy lekellene venni az sms támogatást mert abból csak kb 50% az oldalé paypaynél meg sokkal több!

  113. feri Says:

    # coyote Says:
    július 3rd, 2008 at 0:42 de.

    ncore-n a dupla reget sem szürik kb 10000 user lehet ténylegesen a többi dupla acc

    mert te neked mi számit dupe accnak? Az ha egy otthonban routert használnak és mittomén 4 embernek van ncorera accja? az már dupe? mert ip alapján igen, de mégse… okostojás..

    # wnctr Says:
    július 3rd, 2008 at 11:53 de.

    Ne haragudj, megkérdezhetem melyik oldalon nyomtál delacc.php -t? Nálunk ilyen nincs :)

    hát ez mondjuk meglehetösen vicces dolog.. Lehet megálmodta a törlést…:)

  114. r3actor Says:

    Azt nem értem hogy miért pont a gigát hozod példának.. egy középkategória alján helyet fogható torrent oldalt.. azért az ncore mégiscsak a 3-4 régi nagy egyike..:P
    Giga sok vizet nem zavar.. azoknak jó akik nem tudnak bejutni a nagyokra.. de köze nincs egy igazán komoly és nagy torrent oldalhoz..:P

  115. SquareWire Says:

    :) Addig megy a vita,míg ncore farewell nem lesz:)))

  116. Más nevében nem írok, a sajátom meg ki nem tenném ide...idióták közé Says:

    Olvastam a hszeket, sok irigy kis pöcs irkál, így fika úgy fika, nagy lol az egész, épelméjű ember csak röhög rajtatatok. NEm mind1 mit csinált a core? nem mindegy h valójában mi történt? de. Menj aztán töltsed a filmeket és örülj h nem 5000ért veszed a boltba ennyi a te jussod nem a pofázás. Álljatok már le, nézegessétek már az odlalt h mennyire össze van rakva stb. A szervert se adják puszira, persze a giga fedezi az usereiknek, de nem midnen ember engedheti ezt meg magának, ncore tulajok nem, ennyi. Amíg nincs KÖTELEZŐ sms reg addig nincs baj, simán össze lehet szedni az 500 pontot. AZ a 60k user az nem 10k erről biztosíthatlak.
    Először fel kéne nőni, érteni kéne a dolgokhoz, meg tapasztalni 2-3 évet legalább a torrentezésben, nem iylen suttyóknak írogatni akiknek az utorrent beálíltásához is tutorial kell…
    Ne vigyétek már ennyire le az IQ sűrűséget.

  117. jacques Says:

    Ja, tehát ha valami ingyen van ÉS még közben a számba is szarnak, viseljem el. Szájbaszarás nélkül is lehetne csinálni, nemde?

  118. torres Says:

    Más nevében nem írok, a sajátom meg ki nem tenném ide…idióták közé:

    Ezzel megmondtad a tutit. Taníts, mester! :D

  119. user Says:

    Az indep és az indeep is átveszi a nyeremény játékot tuti ők is pénzt látnak benne

  120. triplaxxx Says:

    :DDD

  121. FIONABABY Says:

    @Más nevében nem írok, a sajátom meg ki nem tenném ide…idióták közé——A stílusodból itélve itt éppen neked kéne felnőni….lehet otthon megengedik hogy így beszélj de ez nem a kis szobácskád apuciék házában és mi meg nem a haverjaid vagyunk

  122. Welt Says:

    “Más nevében nem írok, a sajátom meg ki nem tenném ide…idióták közé”

    Kedves okos ember. Bár arra nem voltál képes, hogy vállald a nevedet, vagy legalább kitalálj egy nicket, azért mégis reagálnék arra amit írtál

    Én nem vagyok “kis pöcs”, irigy se, de semmit nem utálok annál jobban mint amikor hülyének néznek. Bizony nem mindegy mit csinál az Ncore… Nekem már a pénzlehúzó okosságokról is meg van a véleményem, de ha még át is verik az embereket az már mindennek a teteje!
    Igen biztosan pénzbe kerül a szerver, de vegyük a BH-t, ott mindenki az userekért dolgozik, elvből kizárnak mindent ami a felhasználók pénzlehúzásáról szólna. Igy is lehet csinálni és úgy is, ahogyan az Ncore és társai…

    ui: Javaslom kicsit gondolkozzál, mielőtt indulat vezérelten nekiesel mindenkinek, mert csak magadat járatod le. Okosnak végképp nem tűnsz ezzel ;)

  123. Pr Says:

    tetszik hogy mar lassan azt huzzatok rank hogy mi penzeljuk az alkaidat is a befolyt osszegbol … miert kell ennyire gyerekesen viselkedni? mashol is elmondtam mar .. mindent amit tudunk megosztottunk veletek az ugy kapcsan … ha ti atlettetek b@szva akkor mi is de nem tartom egyaltalan valoszinunek a dolgot. . . es keretik nem osszehasonlitani egy egy serveres oldallal meg a havi 15 ezer forintos nettel az ncore-t ! nem tudjatok mi az oldal hattere de garantalhatom hogy tobbszoroset fizetjuk a fent emlitett osszegnek (es nem azert mert a legdragabb szolgaltatonal vagyunk!)… most lehet megint anyazni lehet mindent csinalni … csak ha kepbe lennetek hoyg mennyi penzt emeszt fel havonta az hogy TI toltogethettek INGYEN akkor rajonnetek hogy nicns az az eppeszu ember ma magyarorszagon aki nem szeretne hogy ne a sajat zsebebol menjen erre penz ….

  124. Pr Says:

    apropo … es nem 2 xt van beallitva servernek …

  125. eper Says:

    Én vagyok az a bizonyos eper, akinek állítólag 50ezer Ft-ért adta vissza ivo a rangját. Ezt az ál-kamuka írta, mivel tuti, hogy nem az igazi…
    Nem ivo és nem pénzért adta vissza a rangom. Úgy, ahogy önként mentem el, önként is jöttem vissza. Persze, a hozzászóló szerint biztos most is csak okoskodom (na, ilyet se mondana az igazi kamuka).
    Kamuka és eper lejáratást meg külön kikérem magunknak!
    Prnek meg teljesen igaza van ..
    Ez a blog is csak arra jó, hogy lejárassatok embereket…csak az a baj, hogy az ilyen hozzászólók több kárt okoznak, mint hasznot … és főleg saját maguknak…

  126. SquareWire Says:

    “Más nevében nem írok, a sajátom meg ki nem tenném ide…idióták közé”

    Javaslom utcán ne vedd fel ezt a stílust-vagy különben nagyon becsomagolják a satnya kis napot nem látott hófehér kocka tested.

  127. Welt Says:

    Részlet az Ncore szabályzatából:”Ha bárkitől, bármilyen, az oldal (illetve az oldal bármely jelenlegi tagja) elleni megnyilvánulást látunk (akár más oldalon, chat-en) azonnali kizárással jutalmazhatjuk.”

    Csak halkan jegyzem meg, ez a szabály még alkotmánysértő is.. Alkotmányos alapjog a szólás/véleményszabadság…

  128. eper Says:

    Welt, azonban nem mindegy, milyen formában … és hol…
    a rágalmazást meg az alkotmány sem engedi… menjünk tovább?

  129. Pr Says:

    te … te nagyon keszvagy … figyi! mondom vmit!

    üveggolyó!

    most kezdje el anyazni hogy termeszetanyank szivarvanyra copyright jogokat elvez eze pereljuk be prt mer lenyult a szivarvagy szineit meg sorrendjet es belekurta anyagi haszonszerzes celjabol az uveggolyoba … ocsem … teljesen keszvagytok …

  130. ezmegmi Says:

    neten alkotmány? :DDDDDDDDDDDD

    akkor bejöhetsz a saját lakásom közepére szarni is, az is véleménnyilvánítás… :D
    Neten nincs demokrácia, a saját portálján meg főleg azt tesz mindenki amit akar, ezt máűr az oviban meg kellett volna tanulni…. :)

  131. Pr Says:

    jameg … ja …

    nem erez senki furcsasagot Welt hszeben?

    alkotmanyserto? egy Illegalis faljcseret elosegito, oldal szabalyzataban miert baj ha vmi alkotmanyserto? csak kerdezem … nem paraa …

  132. Tyborrex Says:

    Hú, mi megy itt, az a baj, h nincs reg, és mindenki ír mindenki nevében, egyes hozzászólóknak meg csak gratulálni tudok :/
    Szvsz.: azért télleg kéne valamit tudni aki ide irkál és kéne egy kis alapgerinc az embereknek, amíg öljük egymást nem javul semmi és az igazság se derül ki!
    Másrészt nem hallagtjátok meg egymást, oda se figyeltek mit mond a másik:
    -van aki sokat ír egy témához de mindig ugyanazt csak egysre durvábban
    -vannak az alkalmi hozzászólók
    -vannak a mindenhova leírom a véleményem típusúak
    -és a töltelék aki olyan mint a kisebbség..mindenhol ott van és mindig épp azt szidja amit lehet
    Remélem ennek a netes kisebbségi tölteléknek nem oylan magas az aránya mint a valós kisebbségnek piciny országunkban.
    Remélem volt olyan aki megértette mit akarok…

  133. FIONABABY Says:

    Ti magatok szítottátok ezt a bazi nagy vitát ami immáron 3 napja megy…..mint azt már előtte egy kommentben is írtam nem kellett volna nektek belefolyni. Többek közt ez az oldal azért van hogy mindenki elmondhassa a véleményét bizonyos dolgokról…Most épp Ti vagytok terítéken de ha nem hisztiznétek ennyire már rég lekerültetek volna az asztaltól. Ezzel a háborgással (na meg több gondolom Ti vagy ismerőseitek stílusával) magatok generáljátok a további vitákat.

    Van egy nagyon jó módszer ennek leverésére: üljetek szépen össze és adjatok ki egy csecse kis nyilatkozat féleséget amiben mindent megírtok töviről hegyire (mivel ekkora hajcihő lett ebből biztos vagyok benne hogy ez és a másik oldal is ki fogja tenni ahol szét is lesz cincálva darabjaira de mivel a ti békátok le is kell nyeljétek)…többek közt miben mi a Ti a felelősségetek (hozzátenném hogy mivel a hirdetés a ti oldalatokra került így felelőssek vagytok érte ha másban nem minimum abban hogy bazi nagyot hibáztatok akkor mikor kitettetek olyat aminek nem jártatok utánna).

    És a helyetekben ezek után meg sem szólalnék hanem max. magamban dühöngenék hisz mindenkinek lehet egy véleménye.

  134. hiszipiszi Says:

    Amig egy sorsolas nem nyilvanos addig en nem hiszek el semmit.
    Kozjegyzorol is szo volt, de ugye az se megy el olyan sorsolasra ami nem nyilvanos. Mer minek, nem torvenyes.
    Jottok a megteveszto reklam hasonlatokkal, kar volt. Ugyanis azt is bunteti a torveny.
    Nincs az egesz ugyben egy olyan mozzanat ami korrekt lenne. Meg akkor is ha netan valahol valaki nyert volna valamit, ez akkor is torvenytelen zseb sutyi-mutyi amihez ncore tudva vagy tudatlanul - bar ez utobbit igen nehezen vennem be - de aszisztalt. Es most meg joindulatu is voltam.

  135. Welt Says:

    hiszipiszi igy van, ha valaki egy dologban nem mond igazat, akkor onnantól kezdve árnyék vetül mindenre, legyen az a szavazás tisztasága vagy bármi hozzá kapcsolódó…

  136. Klary Says:

    Egyesek nagyon rosszul latnak bizonyos dolgokat. Valakit kenyszeritettek valaha is arra, hogy sms-t kuldjon? Nem.. Ottvan, elfer, ha nem akarok, nem kuldok. Ennyi.
    Azt az oldalat is nezni kellene a dolgoknak, hogy az ncore egy lehetoseg, amit mindenki ugy hasznal ki, ahogy neki jo. Ha rosszat lat benne, akkor nem hasznalja (azt hiszem 8 het be nem lepes utan torol a rendszer). A filmeket meg lehet venni penzert is, nem muszaj ingyen letolteni.

  137. valaki007 Says:

    klarynak igaza van,de átverték az sms-ezőket,meg kb május óta az oldal csak süllyed,régebben autot is igértek,de azt mr meg se lehet nyerni,(gondolom valahogy kiszivárgott hogy nem az ncore rendezi a nyereményjátéot és ezért inkább levették az oldalról)

  138. Klary Says:

    Szerintem mindenkinek vissza lett fizetve az sms, aki az autos jatekban jatszott.. egy ncore admin/sysop erositsen meg ebben lecci.

  139. FIONABABY Says:

    Klary te már láttál olyat hogy vkinek visszafizettek volna pénzt ??????Ebben sztem ne is reménykedjenek az smsezők. És itt nem is igazán arról van szó hogy bárki bárkit is kényszerített volna hanem magáról az elvről.

  140. Klary Says:

    Nekem nem, mivel en nem kuldtem smst. Eletemben soha nem nyertem semmim, nem az en vilagom az sms kuldes meg a tv jatek. :D

  141. hiszipiszi Says:

    A kenyszeritos szoveg nagyon rossz, ha arrol lenne szo akkor mar reg rablasrol beszelnenk. Egyelore megtevesztesrol illetve csalasrol megy a vita.

  142. face Says:

    csalás nem volt, mivel nyertesek mind megkapták a nyereményt,
    max a hírek voltak megtévesztőek, de mint már 1000szer kiemeltük ezeket ne rajtunk kérjétek számon, abban egy fenti hozzá szólónak igaza volt, hogy nem jártunk utána a dolognak, de mifelénk van egy olyan szó hogy bizalom, és mi ezt gyakoroljuk is azokkal akikkel valamilyen kapcsolatban állnuk

  143. ezmegmi Says:

    akkor senki nem panaszkodott miatta, így nem. Mellesleg utána következő sorsolásban azok is részt vettek… Mint leírtam, keveredés volt az ügyben és amint tisztázódott, levettük. A dolog részleteiről nem fogok nyilatkozni mert nem public téma.. Tapasztalatok szerint mindenki a végén küld inkább sms-t, így csak az autó miatt 1-2 ember küldött csak, és ők sem panaszkodtak..

    Aki meg nem is küldött rá, nem tudom mit veri itt magát, mivel semmi köze hozzá….

    a sorsolás nyilvánosságáról a szolgáltatót kérdezzétek, de irc-n akár ki nyomon követhette.. Nekünk nincs okunk feltételezni hogy bármi keverés is lenne a dologban, és ha kiderülne ilyen természetesen lenne közlemény…(arrol nem beszélve hogy összekócolnám a fogait az illetőnek aki manipulálta..)

    FIONABABY: pont azért nem teszünk nyilatkozatot, mert nem történt semmi olyan ami indokolná. Akik most belekötnek, akkor is ezt tennék. Jelenleg csak a saját igazunk védjük, ha a szolgáltató akarja, megteheti ezt ugyan úgy.. Ha hallgatunk a dologról, abból mindenkinek nyilvánvaló lenne, hogy valami áll a dolog hátterében, de mivel ilyenről szó sincs, megpróbálunk minden értelmes kérdésre válaszolni..

    hiszipiszi: akkor miért nem lázadsz az összes reklámozó ellen, ha tudod hogy ezt teszik….. SENKI nem mondta hogy a kitett képen az a laptop van, nem tudom mit veritek erre magatokat még mindig… Csak ti feltételeztétek hogy az van rajta, így ezt nehogy már “bizonyítékként” kezeljétek… Azt tették ki, az volt kéznél, attól még a nyeremény ténylegesen át lett adva a nyerteseknek…

    valaki007: sosem az ncore rendezte közvetlenül a nyereményjátékot, nem mi sorsoltunk és okunk sincs feltételezni hogy bármi csalás lenne a dologban.. Abba meg hogy a szolgáltató mit rak ki az oldalára végképp nincs jogunk beleszólni, így ha ott nem tetszik valami, velük beszéljetek…

  144. Klary Says:

    De most itt egyesek azt gondoljak hogy atvert az ncore, megyek es feljelentem oket csalasert / megtevesztesert? Rendorsegen meg majd eloadja hogy tudjak, van az az illegalis warez oldal, ahova kuldtem smst, de van egy kis bibi veluk..

  145. FIONABABY Says:

    Senki sem beszélt feljelentésről…ezt nem tudom merre olvastad:D

    ezmegmi: bizalom???na ne csináld….ez sem a “való” sem a “netes” világban nem állja meg már a helyét sajnos…

  146. ezmegmi Says:

    tévedés, ugyanis azoknak a legnagyobb a szája akik nem is küldenek…. :)

  147. Klary Says:

    En sem kuldtem, megsem verem a nyalam hogy a rohadt szemetek..

  148. hiszipiszi Says:

    Nincs nagyon ertelme erdemben reagalni mert mindig ugyan azok az ervek jonnek vissza. Ami teny, hogy nincs nyilvanos sorsolas, sehol sincs feltuntetve hogy hol lehet resztvenni. Innen pedig mindenki azt mond amit akar. IRC? szetrohogom magam.
    Egyebkent en nagyon is lazadok az osszes megteveszto reklam ellen.
    Klary, en nem festenem az ordogot a falra, megeshet, hogy megtortenik amit mondassz.

  149. Klary Says:

    hiszipiszi: ennyire nem lehet hulye senki, hogy maga alatt vagja a fat.

  150. LZDP Says:

    Meg amúgy már ne röhögtessetek, hogy az összes pénz a szerverek fenntartására megy el… Ha csak napi 100 ember küld 200 forintos SMSt és ti 50%ban részesedtek, az már napi 10.000 forint, ez havonta 300.000 forint (!)
    Egy szerver hostolása 1Gbit/s-es kapcsolattal max 50-60.000/hónap… Ha 5 szerveretek van az 250-300.000 forint/hó körül kijön….
    És akkor ez csak 100 ember naponta, plusz még ott vannak a reklámok az egész oldalon.. ne nézzetek hülyének…

  151. nincs Says:

    Nem is vágták ők maguk alatt, amíg nem derült ki a kamu.

  152. Welt Says:

    Na ez meg egyenesen szánalom, hogy lassan már ők lesznek az áldozatok…. Úgy volt meghirdetve, hogy ez az oldal nyereményjátéka. Szó sem volt itt más szereplőkről, illetve arról, hogy az Ncore csak egy felületet biztosított a játék