Azt már régóta tudjuk, hogy a BitTorrent prokollt, illetve magát a p2p-t megvalósító technológiákat nemcsak az internet sötét bugyraiban szeretik és használják. Többször volt már szó arról, a p2p technológia és azon belül a BitTorrent remekül használható teljesen legális dolgokra is, mint például streaming vagy népszerű és sávszélességet igénylő adatok, állományok továbbítására, megosztására (Webarchive, linux disztribúciók lemezképei).

A napokban lehetett arról olvasni, hogy a BitTorrent Inc. vezetője, Eric Kinkler elárulta, több jelentős elektronikai eszköz gyártó céggel sikerült megállapodást és szerződés kötniük, aminek nyomán a peer-to-peer szolgálatátás előre telepítve lesz a következő generációs okostévékben.

Na nem arra kell gondolni, hogy például a legújabb Samsung Smart TV-én az Angry Birds mellett megtalálható lesz az uTorrent, hanem inkább arra, hogy a médiastreaminget megvalósító alkalmazások mögött p2p technológia lesz. A hírek szerint az első ilyen technológiát magukban hordozó tévék akár még idén piacra (és a fa alá?) kerülhetnek. Első körben, a hírek szerint, az európiai és – az újdonságra egyébként nyitottabb – ázsiai piacot célozzák meg. Az amerikai piac azért nem szerepel az első célok között, mivel ott már jó ideje megvannak ennek a részlegnek a meghatározó szereplői (Netflix, Hulu), akik az internetre kötött HDTV-k nagy részét már belakták.

(via Multichannel News)