A bitHUmen után nem lenne illendő sokáig váratni a másik nagy öreget, hát íme, lássuk 2008-as összesítésünk másik első helyezettjét.

Négy évével szintén matuzsálemnek számít a magyar trackerek közt az nCore. A nevet ne keressük a korabeli hírekben, egészen 2007. nyaráig Endless-Skyline néven futott az oldal (ami két oldal összeolvadásával keletkezett, de ebbe nem merülnék most bele, nem vagyok történész), akkor cserélte le poros zekéjét egy új, elegáns-unalmas, szürke csíkos öltönyre (amit a cikk írásának pillanatában még egy ottfelejtett karácsonyi jelmez takart). Ebben a rövidke másfél évben is bőségesen szerepeltek hasábjainkon, állandó szerverproblémáikkal, és a nyereményjátékos szappanoperával, de ma nem a múltat boncoljuk, hanem lássuk inkább a jelent.

nc_fo

Ha lebontjuk a zöld-piros karácsonyfát, alatta nyers, szürke acél fogad. Bár vannak választható skinek, ezek a karácsonyi kivételével mind egyenszürkék, nem kimondottan változatos. Odafent az égben egy szép nagy flash logó, kevéske izgő-mozgó elemmel, és egy ajándék hétzenés kvarcórával. Álló logót kedvelők ezt a beállításoknál kikapcsolhatják. Alatta menü és státuszsor, a kevésbé hangsúlyos funkciókat túlzsúfolás helyett ikonok képviselik, így minden fontos menüelem kényelmesen elfér. Alatta egy kinyíló kereső, aminek különös tulajdonsága, hogy a nyitó gomb magában feleakkora helyet foglal el, mintha eleve ki lenne nyitva a kereső. Ennyi spórolásért már nem biztos, hogy érdemes extra kattogatásra kényszeríteni a felhasználót. Alatta reklám, nem kevés: egy PC bolt, és két elhízott banner. Duplán bosszantó, hogy a bolthoz már a Greasemonkey-t is be kell vetni, nem elég az Adblock. Ha ezeket átlapoztuk, jön a fő attrakció, a torrentlista.

nc_dl nc_dl_kibont

Mivel nem kizárólag kinevezett feltöltők tölthetnek fel, itt bizony sok mindennel találkozhatunk, amivel más, “csak scene” trackereken nem. Cserébe ezért el kell fogadnunk az esetlegesen alacsonyabb letöltési sebességet, és néhány esetben alacsonyabb minőséget, hiszen a feltöltött anyagokkal szemben támasztott minőségi követelmények alacsonyak, általában egy leírás és 3 kép megléte mellett bármit fel lehet tölteni. Sajnos ezekbe a leírásokba a lelkes önjelölt feltöltők legtöbbször a lényeges információk megadása helyett egyszerűen beleömlesztik a MediaInfo program kimenetét, ami például egy DVD esetében oldalakon keresztül ismétlődő, és teljesen felesleges átlapozni valót jelent. Természetesen a házi készítmények mellett ugyanúgy megtalálhatók a scene release-ek is, ezek feltöltői a leírást és képek keresgélését kiválthatják eredeti NFO és Sample meglétével. A torrentekhez tartozik (alap adataikon kívül) egy rövid infobar, amiben a filmek borítója, címe, IMDB linkje szerepel, illetve a pretime is itt látható, ha van. Az infobar ritkán van teljesen kitöltve, valószínűleg a feltöltő szorgalmára van bízva, hogy milyen adatokat ad meg. Érdekes, hogy a nagy mennyiségű torrent mellett itt a leghosszabb a tilalmak listája is, persze a szigorra a rengeteg feltöltés kezelhetősége miatt szükség is van, jelenleg 30000-nél több torrent van az oldalon, és kb. 5 percenként kerülnek fel újak.

nc_rules

Akadnak ingyen torrentek is, általában DVD filmek, vagy nagyobb méretű torrentek tölthetők arányrombolás nélkül. Ennek vannak jó és rossz oldalai is, az biztos, hogy a letöltési kedvet, és az oldal aktivitását egyértelműen növeli, és nagyban hozzájárul az oldal sikeréhez. Amíg nincs mindenhol fillérekért 30/30 Mbites internet a falban, és egy 8 Mbites ADSL kapcsolat feltöltési sebessége maximum 512 kbit/s, addig az ingyentorrentnek mindenképp van létjogosultsága. Hogy mennyiben rombolja az ingyenesség a visszatöltési kedvet, azt nehezebb ennyire egyértelműen kijelenteni, de valószínűleg itt nem okoz nagy gondot, egyetlen kötelező seedelésre vonatkozó szabályt sem sikerült találni, egyedül az összesített arányt kell 0,5 fölött tartani a felhasználó státuszunk megtartásához, ami ilyen feltételekkel egyáltalán nem nehéz. Ezen felül még szerzett pontjainkat (mert aktivitást ösztönző pontrendszer itt is van) is beválthatjuk némi ingyen töltögetésre: megvásárolhatjuk magunknak egy szimpatikus torrent ingyenességét. Ugyanezekből a pontokból “vásárolhatunk” meghívót is, amikor éppen nincs zárva a meghívás, ami most már elég hosszú ideje szünetel, mert a vezetőség megunta a sorozatos meghívó adás-vételt.

Az nCore újfajta megjelenése 2007-ben nagy áttörésnek számított a magyar oldalak körében, megjelenése idején is sok panasz érkezett, hogy gyengébb gépekkel nem az igazi a felhasználói élmény, a felhasznált javascript könyvtárak és rengeteg vizuális elem miatt még most, 2009-ben is gondot okozhat egyeseknek az oldal böngészése, ha gépük nem egy erőmű. Ilyen újítás volt például, hogy a torrent címére kattintva nem navigálunk, hanem ott helyben nyílik ki az adatlap, ez bizony már tiszta 21. század. Értelme szerintem nem sok van, de nagyon menő. A kinyíló lapon nagyjából mindent megtalálunk, amit a torrent teljes adatlapján, igazából nem teljesen értem, hogy miért van külön szükség mindkettőre.

Új szavazásokra és bejövő üzenetekre is egy ablak figyelmeztet minket a TBdevnél megszokott rikító vörös csík helyett. Ez kicsit idegesítő, de nagyon hatékony: a főoldali szavazásokon a részvétel általában 80-90 százalékos, ilyet nem sok helyen látni. Ez azt is mutatja, hogy a felhasználók jelentős része valóban használja is az oldalt, nem csak féltve őrzött ereklyeként dédelgeti.

nc_szavazasbudi
A szavazások koronázatlan királya

Mindezek után alul találunk még 2 kis bannert, ezek gyakorlott szemnek szinte már fel sem tűnnek. Összességében 4 reklámcsík és a bolt kerete nem mondható kevésnek, elütő színükkel az oldal harmóniáját is lerombolják, ráadásul némelyik még mozog is, ami felettébb idegesítő. Reklám nem minden oldalon van, de sajnos a leggyakrabban használtakon – torrentlista, részletes adatlap – ott vannak. Egyéb bevételi forrásként jelenleg PayPal támogatás szerepel, az emelt díjas SMS lekerült az oldalról, emellett akár egy névre szóló pólóval is meglephetjük magunkat.

77 ezer felhasználóval osztozunk az oldalon, ekkora csordát kezelni nem könnyű feladat. A fórumon (amiben nekem nem sikerült megtalálni a keresőt, ez valamekkora hátrányt jelent) és IRC-n kívül még egy külön Helpdesk felület is helyet kapott, ahol tapasztalt segítők rángatják ki a kátyúból a le- vagy feltöltéssel elakadt társaikat. Ők nem kisebb feladatra vállalkoznak, mint hogy kellő mennyiségű nyugtatóval felszerelkezve akár a 12 éves szőke Dzseniferkét is megtanítsák uTorrenttel feltölteni, igazi hősök! Ennyi taghoz szigorú rangrendszer is jár, az újoncok első két hete az önfeledt töltögetés helyett inkább az ismerkedés és beilleszkedés jegyében telik, addig nem lehet feltölteni, és az egyszerre futtatható torrentek száma is erősen limitált, valamennyire ez is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb “szemét” kerüljön fel, viszont kellemetlen lehet azoknak, akik már kellő tapasztalatot szereztek más oldalakon.

nc_helpdesk

Elég sok a szerveres feltöltő, és a máshova felkerült torrentek bizony hamar itt kötnek ki, és általában rögtön jó sebességgel tölthetők is, ebben a tekintetben egyáltalán nem kell szégyenkeznie, ezek mellett a sok felhasználó rengeteg eredeti anyaggal színesíti a kínálatot, visszatölteni és jó arányt tartani pedig a rengeteg aktív felhasználó, és az ingyenes torrentek miatt, illetve a saját feltöltés lehetősége miatt is, általában elég könnyű.

Értékelés:

  • Reklámok: 2 (tele reklámmal: 1, reklámmentes 5)
  • Design: 4 (borzalmas az 1, legszebb az 5)
  • Használhatóság: 3 (1 a nagy és lassú oldal, 5 pedig a gyors, könnyen navigálható)
  • Átláthatóság: 4 (1, tele felesleges színekkel és grafikával, 5 a letisztult, egyszerű)

Amikor éppen működik az oldal, akkor a torrentek sebességére és mennyiségére nem lehet panasz, bár néha szükség van egy jó adag fejlett minőségérzékre, de nem olyan nagy baj az, ha van miből válogatni. Sajnos itt is sok a dupla feltöltés, azaz ugyanaz a film 5-6-8 verzióban, ami nem jó dolog, de ennek megoldására egy oldal keretein jóval túlmutató összefogásra lenne szükség, amire látszólag a magyar “scene” romjai már nem képesek. A modern kinézet pedig vagy bejön az embernek, vagy nem, a különbségeket nem különösen nehéz megszokni ha valaki aktívan használja, és utána már ugyanolyan könnyen kezelhető, mint bármelyik TBdeves oldal.

A manapság divatossá vált bH-nCore szájpárbajt pedig inkább vallási kérdésnek érzem, mint gyakorlati tapasztalatok alapján hozott racionális döntésnek. Mindenki görcsösen próbálja a két oldalt mondvacsinált álobjektív szempontok szerint összehasonlítgatni, persze úgy, hogy a neki tetsző eredményt kapja, de ez teljesen felesleges. Hasonlatot írni nem szeretnék, mert még valaki magára veszi, de a koruk és a méretük kivételével szinte semmi közös vonást nem lehet felfedezni, és ez így van jól. Véleményem szerint egy torrentezőnek mindkét oldalon érdemes jelen lenni (ha éppen be tud kerülni), mert szépen kiegészítik egymást, nem pedig habzó szájjal fröcsögni a másikra, hogy ki a nagyobb aljadék.

(Továbbra is kérnénk mindenkit (még samsungot is!), hogy személyeskedést, alaptalan vádaskodást, nem a témába vágó kommenteket, és a meghívó kunyerálást mellőzzék, és kulturáltan próbálják ismertetni a véleményüket, köszönjük szépen.)