Archive for the ‘Cikkmustra’ Category

Hírzsemle

A napi betevő.

Rövid hírek [update 2]

Aszfalt és mozi, egy cseppnyi Microsoft aromával megbolondítva.

Múlóban az amerikai fölény az interneten

10 évvel ezelőtt a teljes forgalom 75 százaléka ment keresztül az USA területén, addig ma ez az arány alig 25 százalék. Katonai és kémelhárítási elemzők komoly nemzetbiztonsági következményektől tartanak.

Tudomány: a fájlcsere a génjeinkben van

Az angol Nature folyóiratban közölt tanulmány szerint az emberek kisgyermekkorban önzőek, de 7-8 éves korukban lelkesen osztoznak társaikkal akkor is, ha nem muszáj. A svájci tudósok szerint ez a nagyon gyors változás nem lehet kizárólag társadalmi hatás, hanem a géneknek is szerepük van ebben.

Késik a Pirate Bay-per

A Pirate Bay alapítói ellen kezdeményezett per várhatóan - a Stockholmi Kerületi Bíróság által idén nyár végére ígért időpont helyett - legkorábban ez év végén kezdődhet el. A késést a tanúk beidézésének és a kárigények összegyűjtésének csúszásával indokolták.

Az iTunes sikere lehet a zeneipar hattyúdala?

Az Apple szolgáltatása gyakorlatilag a piacon való megjelenése óta meghatározza a digitális zenei piacot, azonban könnyen lehet, hogy ez lesz az ágazat veszte.

Letartóztatták a Guns N’ Roses dalait kiszivárogtató bloggert

Az FBI ügynökei tartóztatták le Kevin Cogillt, amiért feltett a világhálóra 9 számot a még meg sem jelent Guns N’ Roses albumról. A 27 éves blogger még június elején tette fel a dalokat a Chinese Democracy albumról, azonban később – miután már nagyjából 25 ezer ember meghallgatta – leszedte a dalokat, írja a velvet.hu

Moz üzeni: ne vedd meg a CD-jét, DVD-jét!

Morrissey, a híres élő legenda közleményben szólította fel rajongóit, hogy a Live At The Hollywood Bowl címmel októberben megjelenő koncert-dvd-t még véletlenül se vásárolják meg, mivel a kiadvány a pénzéhes Warner kiadó által összecsapott, silány minőségű fércmű, melynek esetleges bevételeiből a művész ráadásul egy fillért sem kap - olvasható a Quart.hu-n.

Újra trükközik a Vodafone

A Vodafone Magyarország a hazai szolgáltatók közül egyedüliként rukkolt elő korlátlan adatforgalmat tartalmazó mobilinternet-csomaggal, de ahogy már 2002-ben, a korlátlan GPRS internet fiaskónál is megtörtént, ismét trükközéssel és apróbetűs bűvészkedéssel igyekszik kihátrálni a valós korlátlanság aló - olvasható a HWSW hírportálon.

Pert nyert a fájlcserélő a zenekiadók ellen

Három év után véget ért Tanya Andersen és az amerikai zenekiadó szövetség pere Oregon állam bíróságán. A kiadók (a fő vádló az Atlantic Records volt, mellettük a BMG, a Capitol Records és néhány kisebb helyi cég) azt próbálták bebizonyítani, hogy Tanya internetes fájlmegosztással nagyon sok rendben megsértette a szerzői jogaikat.





Free Hit Counter