Levelet hozott a posta, egy olvasónk küldte be a Dunaweb internet-szolgáltatóval megélt harcát. Kommentelni mi nem szeretnénk az esetet, ti azonban megtehetitek, ellenérvek, vagy akár hasonló tapasztalok jöhetnek.

Több mint 3 éve vagyok hűséges előfizetője a Dunaweb által terjesztett, általuk internetnek nevezet valaminek. Az első 3 hónapban, amíg próbaidős voltam és elállhattam volna a hűségidővel egybekötött 3 éves kínszenvedéstől, nagyszerűen működött az egész. A sebesség általában az ígért sávszélességet is túlteljesítette. De amint lejárt a 3 hónap kezdetét vette a rémálom. A net gyakran napokig úgy gondolta, hogy inkább nem működik. Amikor felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot a hölgy igen kedvesen közölte, hogy indítsam újra a gépet. Újraindítás után természetesen még mindig nem működött, úgyhogy visszahívtam őket és egy másik illető kérte, hogy indítsam újra a gépem. És persze nem hitte el, hogy ez már megtörtént a kollégája kérésére. Úgyhogy vártam, hogy megjavuljon. Általában ez be is következett. De egyszer hiába vártam. Net nincs. Mint kiderült a modem adta meg magát és egy ismerősöm szerzett nekem új modemet, mert Dunawebék nem voltak hajlandók elfogadni a tényt, hogy az általuk biztosított ketyere meghibásodhat. Nem sokkal ez után jött egy mail, hogy az internet hozzáférésem korlátozták egy 60 napja fennálló díjtartozás miatt, amit /a szerződésnek megfelelően/ egy behajtó céégnek adták behajtásra, aminek a költségeit én vagyok köteles fizetni. Ez a tartozás 120 azaz százhúsz forint volt. 1 hét internethiány és többtíz dunawebhez és behajtócéghez intézett telefonhívás után kiderült, hogy mégsem adták tovább behajtásra. Úgyhogy a késedelmi kamattal együtt 125 Ft befizetése után újra élvezhettem az internetezés örömeit. Az egy hónapos huzavona kicsit megviselt és sajnos elég illetlen hangnamben írtam egy levelet a szolgáltatómnak. Erre jött is a válasz, hogy ez sérti az ÁSZF 2. pontját és a következő ilyennél azonnali szerződésbontás lesz a jutalmam. Ez 2008 májusában volt. Tegnap munkából hazaérve tapasztaltam, hogy net megint nincs. A modem gyakorlatilag sírva könyörög térdenállva egy IP címért, de nem kap. A mobilomon megnéztem a postafiókom és szomorúan tapasztaltam, hogy megint megszegtem a szerződés előbb említett pontját. Kétségbeesetten felhívtam őket, azt hittem, hogy valami félreértés lehet, de szokás szerint nem tudtak segíteni és invtáltak egy személyes találkára az irodájukba. Mivel jobb dolgom úgysem akadt befáradtam hozzájuk. Ott a hölgy kb 10 perc távollét után szerzett egy lapot, amin egy fórumból kinyomtatott oldal volt. Szövegkiemelővel bejelölt pár sort, ami miatt kikapcsolták a netem végleg és felbontották a szerződésem. Ez ma minden internetszolgáltatónál így megy, hogy ha az előfizető a szolgáltatóra nézve kellemetlen dolgokat ír egy nemzetközi domain alatt futó fórumra akkor kikapcsolják az internetjét?

(via B.)