Az uTorrent sokáig a kedvenc torrent kliensünk volt. A hősidőkben gyorsaságával, egyszerűségével, és stabilitásával a felhasználók szívébe lopta magát, és a legnépszerűbb, legelterjedtebb torrent klienssé nőtte ki magát. Mélyrepülése ott kezdődött el, amikor a felvásárlás után a BitTorrent Inc. szép lassan pénzt akart termelni a szoftverrel.

Az első körben még csak a beépített reklámokkal kellett megbarátkoznunk, az elmúlt időben viszont már egyre több ilyen-olyan extra került a telepítőcsomagba. Ezzel egészen addig semmi baj nincs is, amig opcionális, és kikapcsolható. A legutóbbi uTorrent telepítőben viszont feltűnt az EpicScale nevű extra program, ami nem opcionálisan, hanem kötelező módon települt a felhasználó gépére.

epicscale.thumb

Ott pedig a háttérben erőforrás igényes műveleteket végzett, így sokaknak csak az tűnt fel, hogy jóval lassabb lett a gépe, mint korábbban. Az a bizonyos erőforrás igényes művelet pedig nem más, mint Bitcoin bányászat volt. A fejlesztők azzal védekeztek, hogy ez egy remek bevételi forrás (eddig igazuk van), és ennek hála továbbra is tudnak “jó ügyeket” támogatni.

Az uTorrent fejlesztői viszonylag hamar kapcsolatk, és a friss telepítőkben már kikapcsolható, azaz opcionális lett az EpicScale telepítése. Nem meglepő módon, a fórumbejegyzések, amik ezzel kapcsolatosak, törlésre kerültek.

Alternatívák (nem csak) Windowsra:

  • Halite
  • Tixati
  • Transmission
  • qBittorrent
  • esetleg uTorrent 2.2.x verzió