Gondok a Carpathians-nál is (Frissítve)
2010. július 11. 13:35 | Szerző: sct | Kategória: Tracker info | 106 hozzászólásEz a hét úgy látszik, erről szól. Pár napja írtunk arról, hogy a Teracod-ra bejutottak – állítólag az egyik admin jelszavát megszerezve – most pedig a címben említett oldal körül van gond.
Ahogy a friss hozzászólásokból olvasható, valóban úgy látszik, az oldalt ma hajnalban megtámadták, és itt is sikerült bejutni az adminisztrátorok hatáskörében.
Ebben az esetben valószínű, hogy valamilyen technológiai hibát használtak ki (sql injection). A támadók itt nem fenyegetőztek – eddig – és talán nagyobb kárt sem okoztak.
Az oldal tehát ezért nem elérhető, nem kell aggódni, csak átnézik a fontosabb elemeket, és javítják a hibákat. A site trackere eközben továbbra is megy, így a megkezdett le -és feltöltések továbbra is folytathatóak.
Emellett a BigTorrentnél is próbálkoztak úgy látszik, mert a friss hírükben arra hívják fel a felhasználók figyelmét, hogy ha üzenetet kapnak ne kattintsanak az esetleges idegen url-ekre.

A staffnak: tudjuk, hogy arról volt szó, hogy nem hírezünk a site-ról, de azt gondolom, ez esetben fontosabb a felhasználók tisztes tájékoztatása.
Estére a Carpathians már elérhető, a hibát javították.
Frissítve:
Az új informáicók alapján úgy tűnik, hogy ügyes account lopás történt. Rávettek több tagot, hogy egy bizonyos linket nyissanak meg. Aki a webcímet megnyitotta rosszul járt, mert a script lementte a jelszavát (valószínűleg cookie lopással, de ez csak tipp). Az egyik ilyen felhasználó admin volt, és miután a támadó belépett az adataival, kategóriákat, híreket, torrenteket törölt, és meghívó-darabszámokat változtatott. Bár az eset éjjel történt, szerencsére gyorsan megállították a támadót.
(via Xplosive email)

http://www.kephost.com/images3/ajeb00yejvqvcrb5k09e.jpg
http://www.kephost.com/images3/tnbnaa5l8tcc01ws2i7e.jpg
Nemrég volt infó arról is, hogy a PirateBay-re is történt ilyen behatolás, vagyis konkrétan csak felfedeztek egy másik tracker stafftagjai egy sebezhetőséget.
Nem lehet köze hozzá? Mármint ezek a srácok megtudták a pontos sebezhetőséget és ez a legtöbb oldalnál szintén működik?
Érdekes…reméljük sikerül javítaniuk a biztonsági réseket…Köszi a cikket!
Bigtorrenten az a duma kamu! Azért lett kiírva, hogy a tulajdonos V. Tibor elterelje magáról a figyelmet. Minden oldalt megpróbál feltörni. Félig hozzám is sikerült bejutnia.
Itt vannak az adatai:
IP Address 89.134.30.85
Host adsl-89-134-30-85.monradsl.monornet.hu
Location HU HU, Hungary
City Tapioszecso, 16 -
Organization Monor Telefon Tarsasag Rt
ISP UPC Magyarorszag Kft.
AS Number AS6830 UPC Broadband
Latitude 47°45’00″ North
Longitude 19°60’00″ East
Distance 604.89 km (375.86 miles)
@ Name (required)
tbdev…
Nyomornet..
LoL
@xy
fura. pedig monor magyar telekom terület.
nem is tudtam,h a upc is bérel hálózatot.
Monortel volt régen és a upc megvette. Sose volt t.
Karcsi :
dolgoztam mindkettőnél, lehet rosszul emlékszem
pár ncoreos megszívja aki ezekre a szar helyekre regisztrált a kimaradás alatt és most lopkodják a jelszavakat rendesen
Nézzétek meg a bigtorrent hogy fellendült a razzia óta. Elég fura föleg hogy nem is reklámoznak elvileg.
Nagy rá az esély hogy onnan van egy pár embernek a keze benne ebbe az egészbe, sőt Lencz néven vagy kitudja mikor mi a neve a gyereknek ő rola tudomásom van hogy régen sok oldalt tört fel és most a bigtorrenten is a staff között van és ő tud azért sok mindent a feltörésröl.
Csak ha egyszer majd a kezét törik annak aki ezzel szorakozik akkor nem tudom mit fog majd szólni.
@ szerk:
“A staffnak: tudjuk, hogy arról volt szó, hogy nem hírezünk a site-ról, de azt gondolom, ez esetben fontosabb a felhasználók tisztes tájékoztatása.”
Tisztában vagyunk vele, és egyetértünk.Ezért is jelent meg a 2 hozzászólás még a cikk előtt a pontos történtekről a másik feltörős hírnél.
Ott olvasható. Nem akarom beírni újra ide is.
“Örülök”, hogy az Insane elpasszolta az accountjait a Charpatiansak, és most szívnak azok, akiknek ugyan az a felhasználónevük, és a jelszavuk máshova is, és egy idegen most sok embernek jókora problémát csinál.
‘ “Örülök”, hogy az Insane elpasszolta az accountjait a Charpatiansak, és most szívnak azok, akiknek ugyan az a felhasználónevük, és a jelszavuk máshova is, és egy idegen most sok embernek jókora problémát csinál.’
Olvasd mar el megegyszer a cikket legyszives. Ki beszel itt a felhasznalok jelszavarol?
118 Carpathians Says:
“A rövid történet, mellébeszélés nélkül.
usernév: dkadmin
IP: 89.134.30.85 (adsl. tehát valószínűleg dinamikus )
Küldött egy pm-et, benne 1 linkkel, hogy legyenek szívesek és nézzék meg ezt….. . Sajnos 2 ember meg is nyitotta, hogy mi az.. Akik megnyitották, azoknak a jelszava máris nála landolt. Gyorsan be is lépett mindkettővel, mivel az egyik admin adat volt, így azzal azonnal rombolásba is kezdett.
( Kategória törlés, szavazások törlése, torrentek törlése, hírek átírása, meghívó darabszám változtatás. )
Tette addig, amíg észbe nem kaptak és ki nem dobták. Mindezt persze éjfél körül, amikor úgy gondolta, hogy már nincs fent staff tag. Szerencsére tévedett. Ezek mind helyreállíthatók. A célja egyértelműen a rombolás volt, nem pedig a “tudásának” a fitogtatása. Tehát nem feltörés történt, hanem account lopás.
De ez rávilágított arra is, hogy ez is egy fajta biztonsági rés, amit ki kell küszöbölni. Akár a staff tagok ip-hez, vgy ip tartományhoz kötésével.
Az oldal off, amíg a dolgokat ki nem javítjuk, és a rést ki nem küszöböljük.
Azért is írom le így, részletesen, hogy a többi oldal is tanuljon belőle és foltozza be a rést.
Ennyi a történet röviden és lényegre törően.”
Elnézést kérek, hogy ide is idéztem, de ez szerintem így helyénvaló.
Az egész cirkuszt a bigtorrent tulajdonosa V.Tibor csinálta. A kis taknyos erre veri a fütyit, hogy linket küld az oldalak tulajdonosainak, majd a jelszavukat ellopja. Ennél szánalmasabb megoldással nem is próbálkozhatna, de mit vár az ember egy 16 éves taknyostól?
No akkor még egyszer, mert látom, van aki nem érti. Semmi köze nem volt ennek az userek adataihoz. Nem is ez volt a célja az illetőnek, de ideje sem lett volna egyesével kimásolni a profilokat, az sql-hez meg nem fér hozzá. A támadás kimondottan károkozás céllal történt, a következő módon.
Küldött egy pm-et, benne 1 linkkel, hogy legyenek szívesek és nézzék meg ezt….. . Sajnos 2 ember meg is nyitotta, hogy mi az.. Akik megnyitották, azoknak a jelszava máris nála landolt. Gyorsan be is lépett mindkettővel, mivel az egyik admin adat volt, így azzal azonnal rombolásba is kezdett.
( Kategória törlés, szavazások törlése, torrentek törlése, hírek átírása, meghívó darabszám változtatás. )
Tette addig, amíg észbe nem kaptak és ki nem dobták. Mindezt persze éjfél körül, amikor úgy gondolta, hogy már nincs fent staff tag. Szerencsére tévedett. Ezek mind helyreállíthatók. A célja egyértelműen a rombolás volt, nem pedig a “tudásának” a fitogtatása. Tehát nem feltörés történt, hanem account lopás.
Ennyi történt, de tény, hogy ennyi is sok.
@User
“‘ “Örülök”, hogy az Insane elpasszolta az accountjait a Charpatiansak,”
Az insane nem passzolt át semmit. Nem történt adatbázis csere, mert erre egyik oldal sem lett volna hajlandó adatvédelmi, etikai okok miatt és korrekt sem lett volna. Tehát minden user úgy regisztrált be tőlük.
Olyan néven és jelszóval, amilyet akart.
Torrent tracker tulajok! Miért nem fogtok össze a BigTorrent ellen? Az ilyen sz@rhaziak teszik tönkre a torrent társadalmat. Ha becsületesen nem sikerül fejlődniük akkor megpróbálja leépíteni a másik oldalakat. Főleg azokat ahol a felhasználók biztonságban vannak…
Van egy sejtesem, hogy kovetkezo ilyen hir a Bh-rol fog szolni. De akkor elmondom osszeeskuves elmeletem lenyeget…
Semmi hackelés nem volt ebben sima account lopás aztán még oda kamuzik a veréb a hírekbe mint a nagytestvér
szerintem egy konzerves dobozt nem tudna feltörni innen üzenem, de isten nem ver bottal életed legnagyobb kínjában jusson eszedbe milyen szánalmas vagy
ez legyen a bizonyítványod te nyomoronc hackeristen
a homokozóban játszad az agyadat kb az a szint
xss attackra elég kicsi az esély az elemzéseink alapján… (egy anonym.to-n keresztül meglátogatott linkkel cookiet lopni azért nem ilyen egyszerű. bár fura, mert tényleg a két ember accjával volt gond, aki kapott olyan levelet. és erre tudunk is elég egyszerű megoldást, akkor mehetne az oldal mindenkinek.(mmint xss attack ellen))
Nem tudjuk, hogy mi az összefüggés a meglátogatott oldal és a törés között (sima tbdev bejelentkező képernyő volt, senki nem írt be semmilyen adatot, a jelszavak kitalálhatatlanok voltak (10+ karakter kisbetű, nagybetű, szám.)
Viszont sql injectionnál kérdéses, hogy miért nem váltott jelszót, vagy hasonlót. A felhasználók adatai nem voltak, és nincsenek is veszélyben egy percig sem. Azért is lepett meg a dolog, mert nem amatőr módon van levédve a gép, de hibák sajnos lehetnek, és voltak is. Nem tudom, hogy meddig fogunk állni, a tracker megy addig is(minden forgalmat elszámol), mi meg folyamatosan dolgozunk rajta.
Ezért nem regisztrálok én kicsi és közepes oldalakra…. Elég a 3 legnagyobb, ott nincsenek folyton balhék ^^
*edited*
- tudunk róla, twitterre kiirtuk, ide viszont off ezért töröltem – sct
Ez szánalmas hogy a BigTorrentre tereli itt néhány ember a gyanút főleg úgy hogy csak találgatnak azért meg hogy fiatal a tulaja az oldalnak még nem velejárója hogy épp ő legyen a felelős ezért. Addig felesleges vádaskódni még nem biztos vmi!
Lehet is a bigtorrentre gyanakodni, mert a hirekbe azt irják nem tudtak bejutni az oldalra de akkor honnan tudják hogy linket küld ki az aki bejut? amikor ők ezt kiirták akkor még semilyen másik oldalrol nem volt hir hogy linket küldtek ki és az alapján jutotak be.
@Charpatians
Engem az fogadott, régebben, hogy az insane oldalról a charpatiansra irányított, körülnéztem valahol(talán blogon vagy twitteren pontosan nem tudom), és ki volt írva, hogy a régi insanés adatokkal be lehet lépni. No, én be is írtam az adatokat, és be jelentkeztem. És jéé beléptem a charpatiansra. Ez mi más mint elpsszolás? vagy inkább eladás?
Bocs az offért.
A másik meg az, hogy nem tanultátok meg, hogy ismeretlen linkre nem kattintunk? Ez azért poén!
Vegyétek már észre hogy a razzia óta egyedül a bigtorrentnek nem volt semmi problémája ez azért elég érdekes, közben a többi oldalt vagy felszolitoták vagy megprobálták feltörni érdekes hogy a bigtorrentet sosem akarták. Ez a kiirás is náluk csak egy kamu igy probálják magukat fedezni.
@User: hol volt kiirva, hogy be lehet lepni insane accounttal?
Mindenkinek regisztralni kellett, soha, semmilyen korulmenyek kozott nem lett atveve adatbazis, felreolvastad eleg csunyan. Adatforgalom athozasara volt lehetoseg, nem account athozasara stb.
User Says:
July 11th, 2010 at 18:52 pm
@Charpatians
Engem az fogadott, régebben, hogy az insane oldalról a charpatiansra irányított, körülnéztem valahol(talán blogon vagy twitteren pontosan nem tudom), és ki volt írva, hogy a régi insanés adatokkal be lehet lépni. No, én be is írtam az adatokat, és be jelentkeztem. És jéé beléptem a charpatiansra. Ez mi más mint elpsszolás? vagy inkább eladás?
Bocs az offért.
Az első része oké. A domain oda lett irányítva, amikor lekapcsolták az oldalt.
Azért azt mutasd meg nekem, hogy hol volt olyan kiírva, hogy a régi INSANE-s adatokkal be lehet lépni, mert ilyet egyik oldal sem írt ki. Az meg, hogy be is tudtál velük jelentkezni két dolgot vet fel bennem.
1. Régebben regisztráltál ugyan ezen adatokkal oda is.
2. Már bocsánat, de nem mondasz igazat.
Több lehetőség nincs. Soha nem volt szokásunk kábítani vagy mellé beszélni. Sem pedig ködösíteni.
Tehát teljesen felesleges ilyen dolgokkal manipulálni. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen dolog hatásairól már megbizonyosodtunk az oldal indulásakor, amikor a bár a saját adatbázisunk használtuk fel, de mivel ez előtte egyben egy másik oldal adatbázisa is volt, elég visszás érzéseket váltott ki sokakban. Csak a hülye követi el 2x ugyan azt a hibát, és már akkor megtanultuk hogy az ilyen dolgokat tiszteletben kell tartani, nem szabad sem élni vele, sem felhasználni. De erre az Insane sem lett volna hajlandó, mert ugyan azon elveket vallja e kérdésben mint mi. Sokan nem regisztráltak tőlük át hozzánk, mert megtelt a létszám nálunk.
Ez utóbbi ok miatt, az adatbázist még átvenni sem tudtuk volna, ha akarjuk akkor se.
Teljesen felesleges ezzel manipulálni, mert akik valóban érintettek voltak tagok, azok tudják hogyan történt, hiszen érdekelte őket és regisztráltak. A Te írásodból pedig csak annyi derül ki, hogy fogalmad sincs arról mi történt és mi volt kiírva az oldalakon ezzel kapcsolatban.
A történések menete amúgy máig is olvasható az érintett oldalak fórumában, hozzászólásokkal együtt. Tehát ha valóban fent vagy bármelyiken is tán olvass utána.
Ez van amikor az ember NOD és társait használ… Én is megkaptam a linket pár napja, de avast majdnem pofánvert amiért rákatintottam… (már betölteni sem engedte)
Imádom a buta zavarosban halászókat. Nem mondta még nektek senki, hogy ezzel senkit nem kevertek gyanúba, ellenben kiröhögtetitek magatokat?
Újra megy a carpathians
:)
@27 User
Az biztos hogy nem, én az insan-es accomal nem tudtam belépni, szal az tuti b*romság amit itrtál.
Amugy nem tudom miért kel csesztetni Carpathians-t soha semmi baj nem volt vele, sose vertek át senkit, miért kell minden marhaságot kitalálni ….
Ami a BigTorrentes vádakat illeti, nem kívánok rá reagálni a részünkről.
Azt, hogy igaz vagy sem, döntse el mindenki maga.
Ehhez adok némi segítséget.
Az illető nickjét és Ip címét már leírtam.
Tehát itt van az emailje is, ami sokaknak beszédes lesz.
vinnait@gmail.com
Itt mindenki olyan okosnak akar tűnni…már elnézést.
@fikablog
Imádom a buta zavarosban halászókat. Nem mondta még nektek senki, hogy ezzel senkit nem kevertek gyanúba, ellenben kiröhögtetitek magatokat?
Először mindenki a saját portáján takarítson!
Másrészt pedig egy idő után nem sokan fognak emlékezni rá, teljesen felesleges vádaskodni.
Nem állok senki mellett, de ellen sem.
@Ismeretlen
Lehet is a bigtorrentre gyanakodni, mert a hirekbe azt irják nem tudtak bejutni az oldalra de akkor honnan tudják hogy linket küld ki az aki bejut? amikor ők ezt kiirták akkor még semilyen másik oldalrol nem volt hir hogy linket küldtek ki és az alapján jutotak be.
Miből gondoljátok, hogy nem azon a bigtorrenten próbálták ki először? Vagy az meg se fordul a fejetekben?
Írta itt valaki, hogy avast kiszűrte, és figyelmeztette az “áldozatot”, miért ne történhetett volna meg ugyanez a bigen?
Alaptalanul én is tudok vádaskodni, ennyi:
XY torrent oldalt is egy 16 éves kis taknyos üzemelteti, és történetesen ismeri ezt a V. Tibort.
Ők nagyon rosszban vannak, ezért kitalálja az XY tulajdonosa, hogy lejáratja a lehető legtöbb helyen
a mélyen tisztelt vetélytársat. Saját oldalára csinál biztonsági rést, és egy általa regisztrált felhasználóval, ami természetesen az ellenfél oldalára tereli a gyanút, “károkat” okoz magának. (Esetleg előtte lementi a táblákat…)
Utána képeket csinál, logokat másol (ír?), és kész is.
Meg amúgy is, ki az a hülye, aki a saját oldalára utaló névvel “hekkerkedik”? Most őszintén…
34.
Egyszerű a magyarázat.
Azért mert vinnai egy nagy kecsketőgy.. Az oldala is “sötét lovag” és ez teljes mértékben igaz rá.
Az nagy tévedés, hogy a BIGtorrent nem lett felszólítva…mi is ugyanúgy, mint sok más oldal fel lettünk szólítva…volt, hogy nem is ment az oldal, tracker…Lencz-re és a staffra kenni a dolgokat pedig egyszerű vádaskodás…nem védek én senkit és semmit, ha kiderül elfogadom a vádaskodást, “büntetést” stb.
Bárki is álljon mögöttük, előbb vagy utóbb kiderül, hogy kinek a műve volt. Jobb ha pakolsz kisbarátom és menekülsz az országból messzire, mert érted megyünk és a userek szeme előtt bánunk el veled!
Üdvözletem!
Sajnálom ami a Carphatianson történt tegnap este én meg azt hittem, hogy kiesés van, mert fejlesztések folynak, de nem.
Térjünk a lényegre:
@ismeretlen
Nézzétek meg a bigtorrent hogy fellendült a razzia óta. Elég fura föleg hogy nem is reklámoznak elvileg.
Nagy rá az esély hogy onnan van egy pár embernek a keze benne ebbe az egészbe, sőt Lencz néven vagy kitudja mikor mi a neve a gyereknek ő rola tudomásom van hogy régen sok oldalt tört fel és most a bigtorrenten is a staff között van és ő tud azért sok mindent a feltörésröl.
Csak ha egyszer majd a kezét törik annak aki ezzel szorakozik akkor nem tudom mit fog majd szólni.
Idézek:
“Nagy rá az esély hogy onnan van egy pár embernek a keze benne ebbe az egészbe, sőt Lencz néven vagy kitudja mikor mi a neve a gyereknek ő rola tudomásom van hogy régen sok oldalt tört fel”
Köszönöm, hogy ezt leírtad. Térjünk arra, hogy most van egy fasza hírem. Gondolom valaki ismeri wolferi gyereket?
wolferi ő körülbelül 4-5 hónapja volt a Helltrackeren zyon oldalán na most Ferikécskét ismerem, mivel ő volt az aki 6-8 hónappal ezelőtt vagy több töregetett fel olyan oldalakat mint pl. a TBDEV motorral működő oldalakat.
Na most ThorTrackeren én voltam régen adminisztrátor illetve moderátor és ugye Ferikécske nagyon utál, mert ő azt hiszi magáról ő tud a világon a legjobb oldalakat elkészíteni. Na ebből lehet következtetni, ha azt mondta neki valaki, hogy nem tetszik akkor feltörte a más oldalát. Ezt ő nagyon sokszor megcsinálta a Thortrackerrel is. Hiába bannoltuk ki meg warnoltuk bármi ő visszajött pillanatokon belül.
Mióta nincs Helltracker oldal azóta nem hallottam róla, de megmondom az őszintét nagyon jól sejtem, hogy az is lehet ő áll még benne. Nem lehet tudni én nem vagyok hülye, csak ismerem, mert ha valahova betelepszik akkor nyalja a staff seggét és mindent megtesz. Igen mondtátok, hogy razzia óta a bigtorrentnek semmi baja nem volt ez így van szerencse nem vagyok rajta mert egy nigger oldal.
Mindegy a lényeg az srácok wolferi lehet már más néven van igaz ő Doboson lakik.
Annyit még nagyon kell tudni, hogy szereti az olyan oldalakat ami TBDEV motorral van üzemelve az legyen bármilyen védésű ő bármire képes, ha accountot kell lopni ő azt is megteszi ő egy kis szellemi fogyatékos aki otthon van és egy jót nevet magában, hogy ő milyen okos kis HACKER-ke. Hát meg a k****a anyját!
Erre a V.Tiborra meg azt tudom mondani, hogy ki kell menni hozzá és jól megverni viperával bakanccsal meg megrugdosni. De csak a fejét meg ne sántuljon.
Halál az ilyen barmokra. Egyébként meg nem szerverekre kéne pályázni az asvanak hanem inkább az ilyen hacker majmokra meg account lopókra meg még mit tudjam én még mik vannak még.
Tudom, hogy agresszív vagyok, de nem baj.
Üdv, Wotan88!
@whanklee Úgysem lehet megtalálni magánszemélyként, hogy ki volt, tudja ezt a rutinos versenyző is. Nincs arra mód, hogy megtaláld sajnos.
Valaki azért leírhatná esetleg a Carpathians-tól, hogy pl mi volt a link, vagy mire tippeltek, hogyan követhette el a dolgot.
Nagyon jó hogy megint bele lettem keverve ezekbe a dolgokba…
1.Csak a Lencz nevet használom mindenhol, erről ennyit is.
2.Az utóbbi 1 hónapban folyamatosan dolgoztam, így időm és energiám se lenne oldalakat törögetni (mellesleges régebben se törögettem oldalakat, téves az infó…)
3.Bigtorrenten (már) nem vok staff.
Fizetett sysop voltam, de mint mondtam mostanában nem érek rá, így nem vállaltam tovább.
4.Ez az “egyszer majd a kezét törik el” nóta meg elég szánalmas, látszik hogy te se lehetsz több mint 12…
Minden jót.
Uraim!
Még el sem ült a razzia szele, és itt már az oldal feltörések és a vádaskodások mennek. Én még azóta rágódom azon, hogy mi lesz a szerveremmel amit elvittek ,magamról nem is beszélve (attól függetlenül hogy a Bithorlo üzemel) miközben itt már egyes emberek egymás faxávak verik a csalánt. Most az az időszak van, hogy mindenki szép nyugisan csinálja a dolgát ,és megpróbálja magát összeszedni a padlóról. E helyett amit az ember itt lát és olvas, az már szánalmas és elszomorító.
Akinek mindenkihova ugyan az a felhasználóneve és a jelszava, az magára vessen. asvainfonak respect, fasza cikk
ami mostanában megy…. feltörögetés, doszolgatás… kb vihar a biliben
Téma lezárása, összegzés.
Nem kívánunk sem vádaskodni, sem kutakodni, keresni az illetőt, annak ellenére hogy van elképzelésünk. De nem foglalkozunk vele, arra jó volt, hogy rávilágítson bizonyos dolgokra, hibákra, amiket ideje volt kiküszöbölni.
Akkor lássuk a tényeket.
A staff egyik tagja kapott egy pm-et, benne egy linkkel.
Az adatok:
Küldő: dkadmin
IP: 89.134.30.85
Email: vinnait@gmail.com
A link: http://radicalsite.atw.hu (admin vagy kiengedi ezeket, vagy nem, majd eldönti. )
A linket 2 ember nyitotta meg, egy moderátor és egy admin. Rá 1-2 percre mindkettő accountjára beléptek a fenti ip-ről. Az admin accounttal kezdett garázdálkodni, amíg ki nem lett tiltva.
Hogyan csinálta? Konkrétum nincs,, feltevésekbe meg nem megyek bele. Biztos vannak akik ebben járatosabbak, jobban értenek hozzá, ezt meghagyom nekik.
Az okozott károkat helyrehoztuk, a felfedezett réseket betömtük. A dolgot ezzel részünkről lezártnak tekintjük.
Nem kívánunk sem marakodásban, vádaskodásban vagy sárdobálásban részt venni.
Egyszer egy hibát csak vét, nincs olyan informatikus, aki annyira jó lenne, hogy ne hadjon nyomokat. Ha kiderült, azt garantálom, hogy én megyek érte és töröm nyakát aki ilyet művel itthon!
Felesleges itt bárkinek is hadakoznia, hogy máshol is ugyanazt az accot használták. HA és ismétlem _HA_ elérték volna az adatbázist és _HA_ ugyanazt a párost használod más oldalakon is, akkor sem kitalálható. Nem néztem meg a tbdev forrását, de gondolom nem MD5-ben tárolja a jelszavakat, hanem legalább SHA+salt. Az SHA-t meg törögethetik..
geci nektek mennyi időtök van… Az hogy nem a BigTorrent volt az biztos… Csak a sok idióta nem képes ezt felfogni
Jelentettem az atw-nek a radicalsite.atw.hu-t.
“Kedves hacker”
Azért, mert még szűz vagy, kerülnek az emberek és a szüleid is undorodnak tőled, még nem ilyesmit csinálni ahhoz, hogy jobb legyen a közérzeted. Próbálj meg valamit létrehozni, fenntartani és hosszú távon működtetni.
Nagyban változni fog a hozzáállásod, ha érezni fogod a megbecsülést. Hidd el jobb ez, mint az a néhány rövid orgazmus …
47. whanklee Says:
ott az IP-je, ott a neve.
Kell még több? Bár gondolom leírni volt csak nagy szád. Nem használt proxy-t, mert ahhoz még hülye vagy csak iszonyat naív
bocs, hogy ide írom nCore-on valakinek érkezett üzenete, hogy a passkey-t lopkodja a Teracod?
Igen ment másnak is… például nekem….
Ennyire hülyének nézitek,hogy odairja a nevét,meg mindenét ? Egyértelmű lejáratás
Tényleg lopja ma láttam kint árulják a piacon 5 Ft kilója
UI: Nagy az Isten állatkertje!
Meg mikőzben ti itt vinnaiztok,meg bigtorrenteztek a valódi tettes röhög a markába.
Azok akik meg verekedni akarnak azoknak pár jótanács :
Önbíráskodás : min 5 év
Csoportos garázdaság : min 5 év
Leirtak egy nevet meg egy IP-t (amit bármelyik monornetes hülyegyerek megtehet) ti már rögtön lincselni akartok…
Hát ide jutott Mátyás király népe…
Sztem a ProArt-osok huncutkodnak ezekkel a feltörésekkel.
Így állnak bosszút, hogy nem vált be a razzia.
(El ne hidd!)
Nem akarom tovább ragozni!
Régen volt a Vipera….. emlékszik valaki? mindent ellopott, mindenhonnan, utálta is mindenki… ….most is van, kis kocsog milliomos…
….mindig lesznek ilyen f@szkalapok, 1et kell csinálni-bár én nem nagyon értek hozzá-jól le kell védeni az oldalakat, hogy ne tudjon zavarni!
Mondom!!! NEM értek hozzá, nem vita alap, csak egy hozzászólás………….köszi!
Tisztelt Asva kommentelők. !
Csak tömören: Felhasználói fiók az enyém (volt) email-el együtt. IP csak tartalmilag egyezett. Az elkövetőt máshol keressétek.
@okoska: nem is tudom, ki fenyegetőzött utoljára pereskedéssel, meg Gyermek meg Jóléti meg Szolgálattal.
Ja várj, de!
Komolyan mondom nem értelek titeket. Adott egy oldal, feltöri valaki. Bedobtok egy nevet, hogy ő volt, és meg akarjátok verni
Mi lenne, ha megmondanátok az adminnak meg a moderátornak, hogy ne kattintson rá minden szarra?? Egy tök más, harmadik személyt hibáztattok, aki kihasználta ezt a “sebezhetőséget”. Nem törölt le mindent, nem defacelte, nem verte a mellét, hogy ő kibebaaa… nagy hacker és feltörte a spam-a-codot, szóval elég “emberien” viselkedett a doszmajom defacemajom kiddie társaihoz képest
)))
nem kell ebből nagy felhajtást csinálni, kapcsold ki a géped, ha ennyire idegesít
@okoska
Nagyon ott vagy, kéne pihenned kicsit nem?, mondjuk a te szavaddal élve 5év-et ….
BitHumen-ről van valami újság, hogy mikor érhető el ismét?
khmm, a log mit mond? és a szivárvány?
Bár ez nem a majmos… De megkérdezem, mi ez az új oldal???
BIGtorernt Says:
July 12th, 2010 at 22:15 pm
Tisztelt Asva kommentelők. !
Csak tömören: Felhasználói fiók az enyém (volt) email-el együtt. IP csak tartalmilag egyezett. Az elkövetőt máshol keressétek.
Tegnap megkerestél bennünket, hogy beszéljük meg a dolgot. Kielemeztük a történteket és azt, hogy bár a Te accountoddal csinálták a dolgot, de nem Te voltál. A kérdéseinkre adott válaszaid elfogadtuk és tudomásul vettük, hogy nem Te voltál, ezért nem is okolunk a történtekért.
Korrektnek tartjuk a hozzáállásod, hogy tisztázni kívántad a dolgot és megkerestél bennünket. Köszönjük.
~nyuszi Says:
July 12th, 2010 at 23:23 pm
Komolyan mondom nem értelek titeket. Adott egy oldal, feltöri valaki. Bedobtok egy nevet, hogy ő volt, és meg akarjátok verni
Mi lenne, ha megmondanátok az adminnak meg a moderátornak, hogy ne kattintson rá minden szarra??
Az okot, hogy miért kattintottak rá, nem ismered, akkor ne ítélkezz. Okuk volt arra, hogy rákattintsanak. Aki a pm-et írta, nem volt hülye, olyan indokot írt bele, hogy miért nézzék meg, amiért mindenki más is rákattintott volna. Nem kezdők, hogy minden marhaságra egyből rákattintsanak. De tény, hogy nem volt okos dolog a kattintás amit így utólag már könnyű megállapítani.
Az esetnek egyetlen tanúsága van. Nem szabad azt gondolni, hogy nálad nincs rés. Mindenhol van, tehát nem árt figyelemmel kísérni a dolgokat és átnézni időről időre.
A témát ezzel részünkről lezártuk, nem kívánunk vele tovább foglalkozni. Magunkat is hibásnak tartjuk, mert az ilyen irányú támadásra már gondolni kellett volna és átnézni, hogy van e ilyen rés az oldalon. Ébresztőnek jó volt. Köszönjük az asva.infónak a korrekt hozzáállást és tájékoztatás.
“Üdvözlöm!
Az oldalon jelenleg csak egy üzenet található:
Az oldal fejlesztés alatt áll, kérlek nézz vissza később… köszi
Van esetleg konkrét URL amin a problémás oldalak találhatóak, vagy itt voltak csak a tulajdonos azóta törölhette?”
Az atw-től ezt a választ kaptam.
A Carpathians oldal tisztázta vinnai,tehát bárki aki róla ir mocskos mocskoló,akik csak bűnbakot keresnek,de nem látják a tényeket.
Pedig ott van a pm-ben . Melyik hülye hacker irná oda a nevét és az elérhetőségét,hogy aztán lehessen a nevén gyalázkodni ?
Ezen gondolkodjatok el egy percig !
A gyanúsitás aljas rágalom,maga pm pedig lejáratás.
Valaki nagyon haragszik vinnaira (az itt kommentelő kb fele),és ő csinálta mindezt,ti meg jól beszoptátok,és ugrottatok .
Mocskolódni,és gyalázkodni könnyebb ,mint gondolkodni.
Azt kéne elővenni aki legelőször a vinnai nevet emlitette,de akkor én is lesüllyednék a szintetekre.
Sajnos ez a magyar valóság,az egész nép utálja önmagát.
Okoska kiszáll !
Ja,azt még hozzá teszem,hogy a fikablog most kreál egy cikket amiben megint vinnait fogja szidni,és még az adóemelést is rákeni.
Az,hogy maga az érintett oldal tisztázta,az majd elkerüli a figyelmét,mint ahogy általában a tények is elszokták.
okoska azt elfelejtetted hozzátenni, hogy vinnai nem hacker hanem, egy hülye kis csicska, aki még ahhoz is hülye hogy proxy-t használjon. Valaki a kezébe adja a fegyvert…a hülye meg ész nélkül nekiáll rombolni vele. Szarláma…
Miféle hackerről beszéltek? Ugyanmár, nem gondolhatjátok komolyan : D
aki tud sütit lopni, az már hakszor? :O okay.
@okoska ezt úgy mondod, mintha nem lenne semmi alapja. Mintha nem lenne vinnai egy akkora szarember, hogy a saját apját átbassza, azzal a mesével, hogy ő iskolába jár. Aztán határozatot bescanneli, hgy villoghasson a haverjai előtt. Aztán meg mindenféle google-ból kiollózott nagyon hivatalosnak tűnő szóval fenyeget.
De nyilván én vagyok a szarszemét.
@fikablog: Neked mi közöd mások magánéletéhez ?
És mi köze annak ehhez a cikkhez ?
Irjuk már a cikk címét arra,hogy Fikázzuk Vinnait,és tényekről ne vegyünk tudomást !
De mindegy,bármit is mondunk,vinnai volt és kész ! ezt már nem lehet kiirtani az agyatokból.
Mindegy maradjon meg ez nektek,azt örüljetek.
Ha holnap feltörnek egy oldalt,az is ő volt.
(Amúgy mellesleg vki fikablog néven töröget fel oldalakat,és kiirja,hogy fikablog a király.
Akkor már biztos a fikablog is tette)
Működik most az oldal? Engem ez az üzenet fogad:
“Sikertelen bejelentkezés!
Tul sok hibás bejelentkezés! Próbáld kesőbb!”
És Pre-n is ugyanez a helyzet nálam.
Nálam jó mindkét oldal, nálad lesz a hiba. Vinnai egy balfasz egyszer banner cserével kapcsolatban vett fel skypera, egyik üzenetében tegezett a másikban magázott, de nem volt egyetlen értelmes mondata sem így hanyagoltam az ügyet.
74 okoska@
Csak tájékoztatlak, hogy aki Fikablog néven tördel fel oldalakat, az nem más, mint MrSmith. MrSmith, nem kell tagadni, bár úgy is fogod, mert egy szar alak vagy. Hozzá tenném, hogy Archer inkább Sektor fosos fórumát DDoS -onád le, mintsem más oldalakat. Szerintem ebben sokan támogatnának.
Van egy bizonyos megmondjuk.ath.cx – Ami aihost.eu (vagymifasz?) nevezetű hostinghoz köthető. (http://kepfeltoltes.hu/100713/aihost_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) – Ebben a képben az érdekesség, nem más, mint egy értelmes hosting, ilyen fika oldalakat alapjában véve nem üzemeltet. (Fikablog más.) De hát ki lehet ekkora barom? Hát Palgab. Gondolom nem kell részleteznem őt… (Csak annyit, hogy mielőtt tárhelyet rendelsz, fizetés előtt segítőkész mint a kurva élet, majd ha befizetted hatalmas arccal oda bassza a tárhelyet az ügyfélnek. Arról nem is beszélve, hogy a szervere túlterhelt a nap 20 órájában. …Gondolhatjátok mi lehet csúcsidőben a szerverén….) Tehát egy nagy szar ez a hosting és nem lejárató kampányt szeretnék ezzel elindítani, csak jobb ha körbe néztek más fele inkább.
Tudom Palgab, hogy most ki fogod verni itt a nagy faszodat, és nekem támadsz az értelmi fogyatékos fejeddel és a szaktudásoddal, meg az informatikusi végzettségeddel. Sok sikert. (Amúgy nem vagyok és nem is voltam ügyfeled, de sok helyről hallom vissza a szép dolgokat rólad…)
Hozzá tenném, hogy megmondjuk.ath.cx -en Palgab irományai találhatók. Pedig csak szemet kéne vetni a szaros oldalára, ami nem sokban különbözik a többi neve nincs trackertől.
Ha kiengeditek, kiengeditek a hozzászólásomat, ha nem, hát nem. Senkit nem akarok provokálni, csak egy másik hozzászóló irományát kibővíteni. Amúgy fikablogra való. Oda is bedobom a kapcsolat menübe, hátha csinálsz belőle kedves Fikablog Admin egy postot.
lalakov:
Cserélj IP-t!
@asdf
Te ugyan honnan szedted az információid?
Esetleg látnok lennél? Mert ha igen akkor add vissza a bizonyítványod!
Fikablog nevet csak 1 általam ismert személy használ és az a halalosztag.
Jah és nem mellékesen ha belépek egy oldalra azt a saját nevemen teszem és a saját ip címemen.
Végül, de nem utolsó sorban tegnap 5-en írtak rám, hogy valaki feltörte az oldalukat.
Én tegnap a saját szerveremmel voltam reggel 8-tól késő estig elfoglalva. Ezt olyan 11 oldal is bizonyíthatja akikkel kapcsolatban voltam.
Erre mit szólsz pancser?
Sötét időket élünk barátaim
… Mellesleg tegnap feltörték a bizzar.sex-et .
“Az okozott károkat helyrehoztuk, a felfedezett réseket betömtük. A dolgot ezzel részünkről lezártnak tekintjük.”
Egy új funkcióval? Támogatás!
@asdf
Grat a stilusodhoz,biztos apukád tanított meg ilyen szép magyarságra.
Csak az hozzászólásom lényegét nem értetted,de nem baj.
Hát kedves Mr. Smith
Szomorú híreket közlök feléd. Halalosztag egy részlet ember, akit ha megkérsz segít. De most nem róla volt szó. Mondtam, hogy védekezni fogsz és azonnal másra kenni. Gratulálok sikeresen kiálltad a próbát.
“Jah és nem mellékesen ha belépek egy oldalra azt a saját nevemen teszem és a saját ip címemen.” – Igen, mindenki így csinálja………. ha nem akar mysql inject hibákat keresgélni. Bár igen, ebbe belebonyolódhatnánk, hogy miért vannak sql inject hibák egy trackerben. Válasz egyszerű, van sektornak egy fóruma, ami egy vödör fing, tele ilyenfajta trackerekkel, amibe semmi hiba nincs javítva. Hát nem szomorú? De.
Aki régen torrent trackeren gondolkozott, az igen csak tbdev.net -re ment és ott rendes oda figyeléssel és segítőkészséggel segítettek, nem úgy mint sektor fórumán, amire egyszer beregisztráltam magam és lám lám 1-2 “nevesebb” (a fórumon ismert), nagy pofájú, teljesen tudatlan, aki programozónak hiszi magát, ott leugat egy olyan felhasználót, aki feltett egy egyszerű kérdést, hogy “vajon mi lehet a hiba?”, betette az addig elkészített kódját, amiben csak egy szaros változó volt a probléma, egy egyszerű figyelmetlenség. És igen, ha ott lenne segítőkészség, akkor oda írták volna, hogy “figyelj ember, nézd már át a változóidat, mert ott nem stimmel az a $result változó.”. De nem, könnyebb kötekedni és beírni, hogy “hülye vagy te user”.
Amúgy PM -ben megírtam neki a megoldást és megköszönte. Ajánlottam neki a prog.hu nevezetű oldalt, azóta inkább ott teszi fel a kérdéseit, mert igen, ott Micu, Árnyék, klorand és a többi PROGRAMOZÓ segítenek neki.
Amúgy sektor fórumáról kitiltották, mert volt benne kraft és vissza mert szólni.
“Én tegnap a saját szerveremmel voltam reggel 8-tól késő estig elfoglalva. Ezt olyan 11 oldal is bizonyíthatja akikkel kapcsolatban voltam.
Erre mit szólsz pancser?” – Azt szólom, hogy a hostingod egy nagy szar. Miért van az, hogy ahol én hostolom a projecteimet, ott sosincs szerverrel probléma? Miért van az, hogy az ilyen “garázs hostingoknál”, (mint az xn-s.eu, pitbullhosting.eu, aihost.eu) állandóan, minden hónapban van valami probléma?
A válasz nagyon egyszerű. Dualcore -os vagy quadcore -os otthoni gépekből összedobtatok egy – egy szaros gépet, amit ti neveztek szervernek, amit minden 3-5. nap rebootolni kell. Arról meg külön ne is beszéljünk, hogy rebootkor nem egyszer volt már rá példa, hogy a gépeitek nem bootolnak be. Aki valamilyen projectet is hostoltat, az jobban teszi, ha nem ilyen MrSmith, palgab meg fuggteddy félékhez megy, hacsak nem eltűri, hogy ha befizetted a pénzt “kussolj ha leáll a szerver vagy, ha menni fog törlöm a tárhelyed” szavakkal fenyegessenek. Én egyiknél sem voltam ügyfél és nem is leszek, mert épp elég rosszat hallottam róla. Akinek van egy kis esze az keres 1-1 magán személyt, akinek tényleg van olyan gépe 100/100Mbiten, amit tényleg lehet szervernek nevezni, és ért is hozzá. Minimum a mai világban egy magasabb cache méretű processzor a szerverbe, amit ezek a quad és dual processzorok nem tudnak. De mind hármótoknak a szerverébe csak quad, vagy dualcore van.
Kedves okoska!
A hozzászólásod lényege, vinnai védelme. Vinnai egy csicska. Apám nincs és nem is volt sosem, tehát az nem tanított meg semmire. Ha már belém kötöttél, akkor csak megsúgom halkan: ….. vessző után szóközt illik hagyni …..
Erre téged ki nem tanított meg? Az oktatás vagy tényleg ilyen buta a fejed?
Köszönöm a figyelmed.
@asdf
Te kis okoskodó “barátom” olyan messze állsz az igazságtól, mint az apucid lakása a white-house-tól !
Dobálózzál nyugodtan, de bizonyítani semmit nem tudsz…
Csak koptatod a billentyűzeted és értelme nincs!
Továbbiakban nem érsz többet egy betűharcos iq-fighter-nél.
Részemről téma zárva.
Hát Mr.Smith, ez vagy te.
“Te kis okoskodó “barátom” olyan messze állsz az igazságtól, mint az apucid lakása a white-house-tól !” – Te ilyen ritka kemény ember vagy? Mert ez olyan gyönge hasonlítás, csak még hülyébbnek nézlek most már. 2 utcával odébb az öregasszony 5x jobb faviccet mesél.
Poén az, hogy te azt állítod, én nem tudok semmit az igazságról.
Következő poén az, hogyha nem ez lenne az igazság, akkor te mondanád az igazságot.
Harmadik poén az lesz, hogy te mégsem zártad le ezt a témát és most ide be fogsz ugatni valami hazugságot vagy, hogy én kiforgatom a szavaidat ezért nem írom le.
Tehát én nem tudom az igazságot szerinted, ezért én itt beszélek össze vissza. Ez oké, de csak szerinted. Ha nem ez lenne az igazság, akkor alapból az ember megindokolja, hogy mi az igazság. de te nem indokoltad az igazságot egyből, ezért akármit mondasz, az már 99%, hogy nem lesz igazság. És mentsed a bőrödet (hostingodat), hogy legyen még pár jelenlegi ügyfeleidhez hasonló buta személy, akiknek akármit mondasz, beveszi és a szar szolgáltatásodért még fizet is.
Közöttünk annyi a különbség, hogyha én valami szart megkeverek, azt nem simítom el, hanem vállalom, veled szemben, aki össze vissza hazudozik az ügyfeleinek, hogy 12Gb ram a szerverben, 2x 3.2Ghz Xeon processzor, meg ekkora meg akkora HDD -k. Na ne viccelj, hogy 11 oldal ennyire lehúzza ezt a nagy teljesítményű “szerveredet” ami valójában kurvára nem is ez a config?
Önmagában röhejes vagy ember. De ne részletezd már.
Téma lezárva részedről, részemről még nem. De nem itt fogom folytatni szerintem.
@asdf
A béka segge alatt sem vagy senki, hogy neked megindokoljak vagy megmagyarázzak bármit is!
Ugatsz-ugatsz, de felmutatni semmit sem tudsz…
ps: Ha konkrétan tudnál valamit akkor felmutatnád, de nincs semmi a kezedben a vádjaid megalapozására!
Már csak jókat mosolygok az írásaidon, hogy neked senki sem jó…
@Mr és asdf
Azt hiszem eljött az a pont, ahonnan már sosem lesz meg a közös nevező, úgyhogy akár be is lehet fejezni. Köszi.
Akkor most a BigTorrent miatt fogják nézni az asva.info oldalt a jogvédők
Elmondom nektek, hogy még mindig nincs levédve a carpathians :]
Én tudom kitette, ismerem személyesen az illetőt, tudom hogy tette, de nemadom ki
Helo
@ titok
Elmondom nektek, hogy még mindig nincs levédve a carpathians :]
Én tudom kitette, ismerem személyesen az illetőt, tudom hogy tette, de nemadom ki
Helo
Elmondom neked hogy én meg tudom a jövő heti lottó nyerő számait és azt is hogy ki húzza ki, milyen sorrendben, de nem adom ki.
Amint látod ilyen marhaságot bárki tud írni. Ehhez sem ész, sem tehetség nem kell, maximum feltűnési viszketegség az illetőben.
BITLOG infotech hírek » A Carpathians trackert is feltörték
[...] ASVA.info Az új informáicók alapján úgy tűnik……………..
BITLOG!
Az egy dolog, hogy a saját oldalad egy másikon reklámozod, ráadásul a tőlük másolt cikekkel. De legalább ha már ezt csinálod akkor friss hírekkel tennéd, és ne 10-12 naposakkal amin már mindenki túllépett és a hír értéke is már nulla.
Én úgy látom mostanában új divat van születőben. Ez pedig a p2p-vel kapcsolatos blogok nyitása és az asva.infó cikkeinek a másolása.
Szisztok. Most akkor mi van carpathians.* – val? Meghalt? Újraéled?
hülye kis bigtorrentes pöcs remélem valaki szétveri a pofáját annak az ovis balfasznak
2010-08-13 – Tájékoztatás! [Írta: admin]
Kedves BiGTorrent felhasználók.
Az oldalt soha nem érték akkora károk, mint az eltelt pár napban. Két hacker, akik több oldalon is vandálkodtak, minket is meglátogatott. Trójai vírust csempésztek be az egyik adminunk gépére, így megszerezve jelszavakat mind az oldalhoz, mind az admin msn-jéhez. A legtöbb amit tehettünk, hogy ne kerüljenek publikálásra az adatbázis Rátok vonatkozó részei, megegyeztünk velük, hogy belépnek az oldal vezetőségébe, és folytatjuk, mintha mi sem történt volna. Ezzel csupán késleltetni tudtuk az elkerülhetetlent. Stílusosan péntek 13.-án jelentették be, hogy “(cenzúra) az oldal”, és feltöltötték egy vagy több fájlmegosztó oldalra az users táblát az adatbázisunkból. Amíg az oldal vezetőségének teljes jogú tagjai voltak, több tisztelt, és régi motoros admintól “szabadították” meg a több sebből vérző oldalt.
Ennek ellenére mindent megteszünk értetek, és az oldal további működése érdekében.
Nevük:
Egyed György és Mogyorosi Tamás
http://www.users.broadband.hu/napalm/aszodi/images/munkatarsak/images/Mogyor%F3si%20Tam%E1s%2090928.jpg
http://www.users.broadband.hu/napalm/aszodi/images/munkatarsak/images/Egyed%20Gy%F6rgy%2090179.jpg
Elvileg ez a 2 db uriember csinálta az egészet , de egyesek másra gyanakszanak…
a big tulajára..
hát szerintem bignek semmi köze ehhez , megint csak valami s*ar akar aláteenni valamit..
semmi köze a képen szereplö embereknek szerintem. nekem többen mondták hogy a big tulajdonosa eladta nekik az adatbázis táblát
Kedves Vinnai Ádám Dávid! (Big tulaj)
Remélem emlékszel még rám! Az adminod voltam. Ha neked nem is, de minden BIGESNEK rémlik a Keményharcos név…. Az oldaladon hacker támadásról írsz, de inkább az igazságot kéne elmondanod:
1. A torrent razzia idején miért nem foglalták le a szerverünket?
Mert spicli voltál és alkut kötöttél….Szeretted volna kiütni a többi torrent oldal, hogy több legyen a bevételed az emelt díjas sms-ből. És erre büszke voltál….
2. Nem jött össze a terved, ezért DoS támadást rendeltél a hacker barátaidtól…..
3. A hackerekkel próbáltad eladatni az userek adatait spammereknek…… Ezért képes voltál kitalálni két új tulajt is, Hard Rat barátoddal gyártattad le őket az adatbázisban. Még kamu ip címről is gondoskodtatok…
Akinek ez nem tetszett, azt a két kamú nickről tiltottátok, mondván, az új tulajok töröltek…
4. Most hacker támadásról írsz, hogy mosd a mocskos kezed. Vállald azt, amit tettél. Eladtad az usereket vinnai.
Vinnai. Tegnap többen írtak nekem, hogy küldözgettél több embernek is linket az adatbázisról, amit a meguploadra töltöttél fel.
Akinek esze van gyorsan lelép az oldalról, mert a ha a jogvédők kezébe kerül, akkor bajba kerülnek az userek!!
A linket nem teszem ki, az oldal tagjai tudják, hogy igazam van!
AZ IGAZI BIGTORRENTNEK VÉGE!!! Ez a mostani csak egy selejtes utánzat!
Teljes cikk bigről:
Kedves BiGTorrent felhasználók.
Az oldalt soha nem érték akkora károk, mint az eltelt pár napban. Két hacker, akik több oldalon is vandálkodtak, minket is meglátogatott. Trójai vírust csempésztek be az egyik adminunk gépére, így megszerezve jelszavakat mind az oldalhoz, mind az admin msn-jéhez. A legtöbb amit tehettünk, hogy ne kerüljenek publikálásra az adatbázis Rátok vonatkozó részei, megegyeztünk velük, hogy belépnek az oldal vezetőségébe, és folytatjuk, mintha mi sem történt volna. Ezzel csupán késleltetni tudtuk az elkerülhetetlent. Stílusosan péntek 13.-án jelentették be, hogy “(cenzúra) az oldal”, és feltöltötték egy vagy több fájlmegosztó oldalra az users táblát az adatbázisunkból. Amíg az oldal vezetőségének teljes jogú tagjai voltak, több tisztelt, és régi motoros admintól “szabadították” meg a több sebből vérző oldalt.
Ennek ellenére mindent megteszünk értetek, és az oldal további működése érdekében.
Nevük:
Egyed György és Mogyorosi Tamás
Nos facebookon rékeresve egyikükre kijött néhány találat… ismerőseik között kikeresve a másikat ez a két találat jött ki.
Kedves Vinnai=Bigfan!
Te is jól tudod, hogy két olyan embert raksz ki, és nevezel meg, akik talán a bigről nem is tudnak….
Az igazságot kéne elmondanod:
Eladtad a BIGTORRENT felhasználóit
Sziasztok!
Keményharcos nem tudom ki vagy de az én nevembe ne írogassál hülyeségeket….. te valami kamu user vagy mert én admin soha nem voltam BIGen… csak a hülyeséget írogatod… befejezhetnéd már…..
Érdekes mód a nálam lévő bizonyítékok alapján bizony volt a bigtorrentten kemenyharcos nevű adminisztrátor… Szóval hazudozni kár.
Vinnai!
Most így próbálod átvágni az usereket, hogy a nevemben írsz?
Elárultad magad, hiszen az oldalon mindenki ismer.
Sokan írtak nekem, hogy Hero néven hinted, hogy újra az oldalon vagyok.
Ne higyjetek nekik…. Az adataitok a neten vannak!
Édes istenem -.-” Takarítsa már el valaki ezeket a tizenéves csicskákat!
Én Carpathians.hu tag voltam még akkorról mikor lehetett regisztrálni, viszont most nem jön be az oldal, azt mondják más a cím(Ztracker.hu), nos ide viszont nem lépik be a Carpathians-os felhasználómmal, mi van ember??? most kárba veszett az a sok 100 Gb fel- és letöltésem, a pontjaim??? Van vagy nincs Carpathians.hu??? vagy csak nekem nem jön be??? Sajnálom h több napig nem néztem rá, de azért ez már sok!!!
Anibus92
már régota ki volt irva az oldalon hirekben milyen cimre költözik…mycarpathians.net
sziasztok tehát akkor nem fog műkődni az oldal és medig?mert nagyon kéne nekem
Már rég megy az oldal nincs vele gond. Címet nem mondok visszaolvasva valamerre megtalálod.