Az utóbbi évek legnagyobb DVD-hamisító csoportját kapcsolták le a budapesti rendőrök. Csak a helyszínen lefoglalt DVD-k értéke 50 millió forint volt. A csapatot egy testvérpár vezette, és a rendőrség szerint a kalóz piac felét / negyedét ez a társaság által terjesztett filmek tették ki.

Az akcióra még szombaton került sor, és a 8. kerületi lakásban a klasszikus filmektől elkezdve a legújabb premiereket is megtalálták a rendőrök a razzia során. A kész DVD-ket a Verseny utcai piacon, egy zöldséges pult alól értékesítették. Az információk szerint eddig talán ez a legnagyobb ilyen jellegű fogás Magyarországon.

A filmeket állítólag az internetről, torrentoldalakról(!) szerezték be. A premiereket először magyar felirattal, később pedig saját forrású, kézi kamerával felvett magyar szinkronnal adták. A helyszínen azt a kamerát is megtalálták és lefoglalták, amivel a szinkront rögzítették. Ilyenre példa még soha sem volt itthon.

A másológyár folyton mozgásban volt, gyakran költöztették az eszközparkot, ami meglehetősen nagy volt. A helyszínen 32 belső és 8 külső DVD-írót foglaltak le a rendőrök. Emellett tucatnyi nyomtatót és fénymásolót is tartottak az elkövetők a lakáson. Sőt a DVD-khez szükséges foliázó anyagokat is találtak a helyszínen a nyomozók.

A DVD-ket 400-500 forintért árulták, az elállítás költségük pedig darabonként alig 100 forint volt (ki lehet számolni, hogy akkor közel 100 ezer hamis DVD volt a lakásban). A rendőrségnek egyelőre fogalma sincs arról, hogy mióta működött a kalóz-DVD másoló üzem. Az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) szerint a DVD-s fekete piac több “hasznot” hoz a bűnözőknek, mint a hivatalos DVD eladások a kiadóknak.

Az illegális DVD kereskedelem szerintük évi 25-30 millió milliárd forint veszteséget okoz a gyártóknak, kiadóknak, megkárosítva ezzel a hazai költségvetést is.

Ami jó hír, hogy a védekezés a kalózpiaccal szemben az lehet, hogy megpróbálják felgyorsítani az új filmek kiadását, hogy mielőbb eljuthasson legálisan is az emberekhez a film. Ha ezt még emberi áron is tennék, talán vissza is szorulna kicsit a feketepiac.

Köszönet márton-nak, aki emailben hívta fel a figyelmünket az eseményre!

(via M1-Kékfény)

UPDATE:


14:51 – 18:43