Igazai kis színes-szagos hírt hozott le az MTI, miszerint egy nagykanizsai férfi budapesti társával “több százmilliós kárt okozott” illegális műsorszórással. A két férfi által üzemeltetett hálózatnak elég sok előfizetője volt, akiknek pár ezer forintos előfizetési díjért illegális internetes tévészolgáltatást nyújtottak, a világ bármely pontján.

A NAV nyomozók figyeltek fel egy weboldalra, ami 88 magyar nyelvű tévécsatorna online nézhetőségét kínálta, különböző csomagokban. A weboldalnak 8 ezernél is több regisztrált felhasználója volt, a becslések szerint a szerzői jogok megsértésével közel 200 millió forintos vagyoni hátrányt okoztak.

Az ötlet gazdája a nagykanizsai férfi volt, aki édesanyja meglévő tévészolgáltatását szerette volna saját otthonában is élvezni, nyilván ingyen. Talált magának egy társat, aki vállalta a szerverszolgáltatást, igy kezdték az interneten közvetíteni az egyik legismertebb, országos lefedettségű távközlési szolgáltató csatornáit. A források nem közölték, hogy Telekom, Digi vagy a UPC Vodafone hálózatáról lopták a tartalmat.

Ahogy lenni szokott, először csak kicsiben ment a dolog, néhányan (talán ismerősök, barátok) csatlakoztak, majd miután meglátták a pénzszerzés lehetőségét felpörgették a rendszert. Csináltak meghívásos rendszert is a streaming oldalhoz, aminek a havidíját átutalással lehetet kiegyenlíteni. A két előfizetési csomag kettő, illetve öt ezer forintba került. A több, mint 8 ezer felhasználóval és az eltelt idővel a becslések szerint 600 millió forintos bevételre tehettek szert. A budapesti férfi otthonában több mint 50 számítógépet, dekódereket és tévékártyákat foglaltak le, illetve a sugárzást biztosító szervereket leválasztották a hálózatról.

Nem egyedül tevékenykedtek egyébként ők a “piacon”, elég pár keresést elindítani a Google-ben és sok fórumba, weboldalba vagy blogba lehet belefutni, ahol szuper minőségű IPTV-t kínálnak ilyen – olyan havidíjért cserébe. Szóval ez még bőven lehet csak a jéghegy csúcsa.

Frissitve:

NAV videója a helyszínről:

?Lekapcsolták a kalóztévét ??Illegális műsorszórásra berendezett szerverteremre bukkantak nyomozóink Budapesten. A 88…

Közzétette: Nemzeti Adó- és Vámhivatal – 2020. július 30., csütörtök

(via index.hu)