Ismét szerzői jogokat sértett a Google

2008 október 18. 8:18 | Szerző: bxh | Kategória: Jog | 18 hozzászólás

A Google Inc. két pert (308 O 42/06, O 248/07) is vesztett a német bíróságon, amiért a szerző jog által védett képeket és rajzokat jelenít meg képkeresőjének eredménylistáján.

“Több németországi bíróság úgy döntött, hogy elmarasztalják a Google-t, mivel annak keresője szerintük szerzői jogokat sért.” - írja az Origó tévesen.

Mindkét ügyben a hamburgi regionális bíróság hozott elmarasztaló ítéletet a Googlel szemben. Az első per nyertese Michael Bernhard német fényképész, a bíróság szerint az előnézeti képek sértették a szerzői jogait, nyilatkozta ügyvédje Matthies van Eendenburg egy interjúban. A második per győztese Thomas Horn, akinek képregényei jelentek meg a Google thumbnailei között.

“Nem számít, hogy az előnézeti képek sokkal kisebbek, mint az eredeti kép és sokkal rosszabb minőségben jelenik meg.” - mondta ki a bíróság Michael Bernhard ügyében. “A fényképek thumbnailként való felhasználásával nem jön létre új alkotás”, tehát csak a szerző beleegyezésével jeleníthették volna meg.

A Google fellebbezz az ügyben, érvelése szerint “a net szabadságáért”.

18 hozzászólás
Szólj hozzá »

  1. Beszarás hogy ezek a németek milyen köcsögök.

  2. “A Google felbelezz az ügyben, érvelése szerint “a net szabadságáért”.” javitsd ki :) manapsag mar mindenki penzt akar masbol… nem hiszem hogy olyan nagy problema lett volna ennek a 2 emberkenek hogy 50×50-be lattak a kepeiket…

  3. azert ez szomoru. Nem jelenithetem meg mas oldalon fontlevo cuccokat. Ha linkelni akarok egy masik oldalra, akkor fizetnem kell linkelesi licenset. Mondanam,hogy amcsik hulyek, de ez europa.

  4. kezdesnek a gugli helyeben bant raknek az oldalaikra
    aztan meglassuk mennyit esik a latogatottsag :)

  5. bigyibogyo teljesen egyetértek , ez lenne a legjobb lépés :)

  6. bigyibogyo: pont ezt hívják erőfölénnyel való visszaélésnek, és ezért is beperelhetné a G-t, és szerintem meg is nyerné a fényképész fickó. Ugyanez az eset máshogy: a bankod véletlenül kétszer vonja le egy készpénzfelvételed az egyenlegedből; reklamálsz, megnyered, de bosszúból letiltja a bankkártyád.

    Félreértés ne essék, én sem értek egyet a döntéssel, de a kicsinyes bosszú sem korrekt lépés. Inkább egy letiltási lehetőséget kellene adni a felhasználóknak, amiben megkérhetik a keresőket, hogy ne jelenítsenek meg thumbnaileket. Pl. robots.txt, html fejlécben megfelelő meta tag, stb.

  7. 1.: Igy van, mindenki penzt akar csinalni mindenkibol… en sem hiszem, hogy annyira megrazo lett volna ennek a 2 embernek, hogy milliok lathatjak az alkotasaikat…

    2. Megintcsak igy van! Bant a site-okra, minimum! :D

  8. Ezekben a nácikban megvan pont ugyanaz a felsőbbrendűség érzet, mint ami a 2. világháború alatt is. Hiába mondják, hogy nem így van és elítélik a nácik tetteit, ez nem így van. Mégis mi a szart csináljon a Google? Egyenként ellenőrizze az interneten fellelhető több ezer milliárd weboldalt? Ezt mégis hogy várhatja el bárki is?

    Ezek a beképzelt állatok nagyon rászálltak a Google-ra. Pont a Google-ra, aki szerintem a legnormálisabb óriásvállalat, akinek minden nap olyan ötlete támad, aminek tényleg gyakorlati haszna is van és nem csak a dollármilliárdokat hajkurássza.

    Azt se hiszem el, hogy az a nyomorult fényképész nem használja a Google képkeresőjét.

  9. Kapja be a két buzi. 50×50 thumbnailekkel it lehet csinálni? Ehhh….

  10. A sok hülye degenerált NÉMET inkább a keygen.name oldalra menne fel, telis-tele van vírussal. A német hatóság miért nem azokat bűnteti? Annak az oldalai is megjelennek a gugli keresőben, csak vírus van rajta, semmi más. Vagy az orosz és a németnek tele van az alsógatyája és nem meri perelni, mert fél, hogy főbelövi vagy mi? A gugli gyengébb, mint az orosz, mi?

  11. Nem németekkel van baj hanem azzal 2 köcs*ggel aki beperelte.Másrészt mé nem ő védekezik google ellen robots.txt be beirna User-agent: Googlebot-Image
    Disallow: / es kesz istenem szánalmas.
    2;Virusos oldalakat maga hatosag uzemelteti hogy gilm vagy zene hejett leszedj 3-4 jo virust es telepitheted ujra geped. Az legalis.

  12. hülye németek.

  13. A “webmesterek” a robots.txt használatával tudják szabályozni, hogy mit szedhet le a googlebot és mit nem, tehát a google eleve csak azt mutatta, amire volt engedélye->normális ember szemében okafogyott az egész ügy, ha nem elborult agyú németek lennének, mert így az lett a bűnös, aki letöltötte azt, amit szabad. De pereljenek csak be mindenkit, és talán elérik, hogy minden nagy kereső blokkolja az egész német ip-tartományt a jogi problémák elkerülése érdekében

  14. Ezek tenyleg hulyek, erre valo a robots.txt, kb. 10 eves ajanlas, lassan fel lehetne fogni, hogy letezik. Ha perelni volt eleg idejuk/penzuk, esetleg megkerhettek volna a weboldaluk keszitojet, hogy lassa el megfelelo robots.txt-vel az oldalukat. 2 perc alatt megvan.
    kb. ennyi:
    echo ‘User-agent: *’ >~/public_html/robots.txt
    echo ‘Disallow: /’ >>~/public_html/robots.txt
    (remelem a WP nem vagja le a kacsacsoroket..)
    Raadasul ez a tolvaj Microsoft, a rablo Yahoo, meg a sok kisebb keresokaloz ellen is ved. Mas kerdes, hogy mi ertelme ennek az anti-SEO-nak. Az ‘rm -rf /’ sokkal rovidebb parancs, mint a felso ketto.

  15. “Virusos oldalakat maga hatosag uzemelteti hogy gilm vagy zene hejett leszedj 3-4 jo virust es telepitheted ujra geped. Az legalis.” - abba esetleg nem gondol bele a töszlött bunkó hatóság, hogy esetleg a warezos visszaélhet azokkal, amik ki vannak rakva, azokkal egy még nagyobb töszlött bunkó warezos csinálhat saját magának vírust a programok visszafejtéséből. A világon tömm, mint 3 millió vírus van, warezos is terjeszt, a hatóság is terjeszt, ha valakit rajtakapnak, azzal takarózik a tárgyaláson, hogy a hatóságtól van. A vírusokat így soha nem lehet megállítani, mert a vírusírtó hackerek és keyloggergyártók ellen sohga nem lesz precedens értékű ítélet.

  16. Húzná bele a faszát az ilyen bunkó paraszt Társaság.
    Adnék én nekik olyan büntetést, hogy nem tennék zsebre.
    Hozzéteszem 1000 % hogy az ilyen Férgeknek is a kezdőlap:Google

  17. a

  18. Változó a véleményem, mert ha mondjuk csináltam volna egy Északifényről egy képet, amiért 3 estén keresztül fent voltam, és még 3 napon át szerkesztettem, azért énse örülnék, hogy megjeleníthező valamilyen formában, de most azt, hogy egy 100×100-as képen megjelenik, annak csak örülnék, mert akkor több ember venné meg a képemet, és én em mernnék a google-vel szembeszállni, am meg, a Google-nek is igaza van, mert ha olyan kurva okosak a fényképészek, akkor írjanak már egy olyan PHP-t ami kiszűri, hogy melyikről egy kis kép is jogsértő….., az ilyeneknek mondom, hogy ******** le tőbő

Szólj hozzá