A Popcorn Time körüli balhéról már írtunk korábban, az akkori szereplők körül újdonság nincs. Az “eredeti” domainen már nem elérhető a tartalom, a Butter Project pedig eddig nem tett le semmit az asztalra.

Egy maréknyi ember, úgy látszik, túl lelkes és türelmetlen volt, hiszen fogták magukat, és elkészítették a saját verziójukat, ami a Popcorn Time CE, azaz Community Edition nevet kapta.

Elsősorban a korábbi, popcorntime.io által üzemeltett kliens újraélesztéséhez készítettek instrukciót, mostanra azonban már lényegében újracsomagolták, és kiadták saját néven.

A kezdeményezés tehát relative új, mégis máris összefutottak a BREIN jogvédő szervezet embereivel, és a csapatból két embert el is “vesztettek”. Ettől függetlenül azonban a projekt megy tovább, és ha a jövőben is marad még energiájuk és idejük, akár még új fejlesztések is várhatóak tőlük.

Frissítve:

A letöltés sajnos jelenleg 404-es oldalra visz, remélhetőleg csak átmeneti.

Frissítve2:

Már újra működnek a letöltési linkek: https://popcorntime.ml/downloads/

via torrentfreak