Tárgyalóasztalhoz ültek a szórakoztatóipar és a szolgáltatók képviselői, hogy kidolgozzák a legális zenemegosztó szolgáltatások alapjait  – írja az sg.hu a theregister.co.uk nyomán. A cél a jövőben létrehozandó legális zenemegosztó platformok alapjainak kidolgozása, amelyek a most még bizonytalan státuszú, a zeneipar által illegálisnak tekintett szolgáltatások mintájára épülnének ki.

Némi egészséges fenyegetés után ugyanis mind a szolgáltatók, mind pedig a zeneipar képviselői beadták derekukat és hajlandóak voltak megkezdeni az egyeztetéseket. Ehhez erős félelmeket kellett legyűrni magukban: sokan attól tartanak, hogy ezzel egyszer s mindenkorra megölik a CD-szegmenst, mások pedig azt emelik ki, hogy a túlságosan alacsony digitális licencdíjak bevezetését követően elég nehéz lesz majd emelni az árakat. Az internetszolgáltatók számára többek között az vetődik fel kérdésként, hogy mit kezdjenek azon zenei tartalmakkal, amelyek soha nem kaptak digitális licencet – hagyják figyelmen kívül ezt az apróságot, vagy esetleg fizessenek a jogtulajdonosoknak?

A legnagyobb változás természetesen az lenne, hogy engedélyeznék a regisztrált tagoknak a megvásárolt tartalmak megosztását – a tulajdonosok pedig a megosztások fényében jutnának további bevételhez. Jelenleg a legális online zeneboltok ilyen lehetőséget – kevés kivétellel – nem kínálnak és a tartalmak megosztását a legtöbb zeneipari szereplő elveti. Amennyiben azonban sikerrel járnak az egyeztetések és kidolgozzák a fontos részleteket, a fájlcserélő platformok egészen új válfaja bukkanhat fel.

(via sg.hu)