Lefoglalták a Cinemastore szerverét?
2009. September 23. 18:55 | Szerző: sct | Kategória: Bust | 195 hozzászólásA Cinemastore oldalán egy üzenet olvasható, miszerint az oldal szerverét lefoglalták, két külföldi(!) film miatt, ami elérhető volt az oldalon. A információk szerint egy magyar jogvédő szervezet jelentette fel az oldalt, és így kezdődött az egész ügy.
A BRFK-tól elvileg azt a tájékoztatást kapták, hogy 1 hónap múlva visszakaphatják a szervert, ha a szakértő végzett a gép és merevlemezeinek tüzetes vizsgálatával. Ez mondjuk még nem is lenne rossz, de az itthoni tapasztalat nem ezt a képet mutatja, több hónapot kellett várni gyakran a visszakapott gépekre.
Az üzenet az oldalról:
A rendõrség elvitte a CinemaStore szerverét azért mert törvényt sért az is aki szerzõi jogok megsértésében részt vesz ilyen módon.2 külföldi film ( Éjszaka a múzeumban 2 és még egy ismeretlen ) miatt történt ez és egy magyar jogvédõ szervezet járt el az ügyben. Tehát kis hazánkban ne üzemeltess torrent oldal szervert meg úgy jársz mint a CinemaStore. Azt mondták a BRFK-nál hogy egy hónap lesz nagyjából míg a szakértõ átnézi a gépet amin nyilván semmit nem fognak találni. Az hogy ezért Én mit kapok még kérdéses. Addig is nektek próbálok minél tartalmasabb oldalt csinálni. Nyilván amint lehetõség nyílik rá az oldal újra elérhetõ lesz!

“addig is nektek próbálok minél tartalmasabb oldalt csinálni.” – ezt nem értem. Ha elvitték a szervert, dob be a helyére másikat, vagy milyen tartalomról beszél?
Úgy tűnik a BH háza táján is gebasz van, kapcsolatok megszakadtak és az oldal sem jön be.
Sulo:
És akkor mi van lehet csak karbantartás ennyi, nem kell egyböl elkezdeni godolkodni …
Nem jön be az oldal, ez biztos.
De nem kell mindjárt rosszra gondolni, lehet, hogy csak valami technikai gubanc van.
nem féljetek, mindjárt jön,h gyűjtenek az új szerverre támogassuk…
köszönjük Zool….
off, hülyeséget tartalmazó hsz – admin
ideje volt már
. áhh sajnálom azért kicsit őket
nem vitték azt sehova kedves ‘bh’.
bH-t nem vitték el, csupán valami routolási gond van (főleg) a tonline körül. Proxy-val pl. tökélesen bejön az oldal. Szóval mielőtt farkast kiállt bárki, ellenőrizzek hogy tényleg elérhetetlen az oldal, vagy csak az ő ISP-je hibás.
Szarjon sünt az összes elvtárs, amiért segít lefoglalni olyan szervereket, amelyeken nem halad át olyan forgalom, amely részt vesz a jogsértésben.
A torrent oldal egy kereső szolgáltatás, tisztelt elvtársak. Olyan mint a google, vagy más webes keresők, ezen nincs mit túlmagyarázni. A google-vel is egyszerűen lehet torrent fájlokat keresni, és tárolt (cache) -ből letölteni.
A hozzáférhetővé tett esetleges jogsértő tartalomért egy jogállamban, ahol nem a rendőrség szabja a törvényeket (rendőrállam, diktatúra), nyilván a link és a tartalom nyilvánosságra hozóját keresnék fel és vonnák felelősségre, ha bizonyítható hogy nem engedéllyel tette oda amit.
Elnézést az elvtársaktól, de nagyon nagy alul iskolázott tahónak kell lenni ahhoz, hogy ne tudjuk álomból felkeltve, a processzor, a táp, a memória, nem az a kategória, amivel az esetleges jogsértés megtörténhetett. Semmi köze hozzá. Mifasznak kell lefoglalni?
A merevlemez lefoglalása is csak akkor indokolt, ha hiteles másolat nem készíthető a helyszínen. Később egyébként is elkerülhetetlen a lemásolás, ugyanis írható változtatható egy merevlemez tartalma, és azon a tisztelt elvtársak sem kereshetnek adatot, az ugyanis eljárási hibának felel meg, és az egész büntetőeljárást, valamint a milliókat, amiket “szakértők” magáncégének fizetnek ki az elvtársak, kárba vész. Illetve nem kárba, hanem fasza villákba, meg szupi nyugati verdákra.
Mikor mutat már a rendőrség egy olyan bírói döntést, amelyben egyértelműen kimondják, hogy a p2p rendszerek üzemeltetése jogsértő, és az üzemeltető felelős azért, mert működtet egy keresőszolgáltatást, amelyet sajnálatosan egyesek jogsértésre használnak? Amíg ez nincs meg, mire alapozzák azt, hogy az elker tv. által védett üzemeltető bűnös lenne, és miért őt szopatják évekig lefoglalással?
1 hónap? Haha. Álmodik a nyomor, olyan fasz szakértői vannak Magyarországnak, hogy évekig nyomogatják, toszogatják, leégetik a szervereket, és miután a vételár 30%-át éri kb, na akkor adják vissza. Ez egy ilyen megfélemlítős, de valójában semmit sem csinálós rendőrségi módszer. Szánalom.
A bh-n a tracker sem megy, nem csak a web szerók. A szerókból sem csak egy van, egy domain alatt. Mégsem megy egyik sem. Én is remélem, hogy nincs gebasz. A cinema gyanús volt. A BD majdnem mindig betérdel hetente párszor is, azt már megszoktam
. Na, ott gyűjtöttek szerverre. Mégis szar.
nálam tökéletesen megy a BH, CinemaStore pedig kb másfél hónap alatt kapja vissza a szerverét, csak egy átfutó vizsgálatot csinálunk rajta, a többi pedig jogi kérdés, kb 2 nap alatt megvan a vizsgálat, tehát itt nem a felügyelőket kell hibáztatni a rendszer jogi oldalának hülyeségei miatt.
Az egy- másfél hónap arra kell, hogy az összes “szakértő” és rendőr bácsi le tudja másolni a warez filmeket meg játékokat, mert “Kell a gyereknek…”
bonfire. superretard. *nevet
mar nekem is. De eddig az sem ment.
bonfire. torrentoldal, elvileg nem ftpként üzemelt. bár kitudja mivolt rajt.
Na nem írták ki hogy én vagyok a szerző
vagy is én írtam nekik ezzel kapcsolatban emailt, de sebaj, lehet már előbb észrevették
, amúgy az email-ben van más is, BH nevében küldözgetnek spamokat, majd nézzetek utána
vagy is aki akar
bocsi a dupla hszért de nekem a bithumen.be cím pl tökéletesen működik
Gratulálok, én meg köteles vagyok elviselni, hogy a budapesti utcákon a prostik előttem kéjelegnek és vonaglanak, utána pisilnek és a gyerekek is ezt látják az utcán. Ahhoz nem mernek maguk kimenni a rendőrségtől, mert a nagy darab strici szétveri a szájukat, félnek, alsó gatyájuk tele van? A torrentoldal üzemeltetői vézna, gyengébb gyerekek mi, azokhoz kimernek menni? Büszke lehet az NNI meg az összes rendőr magára!!! Gratulálok!
Gratulálok, én meg köteles vagyok elviselni, hogy a budapesti utcákon a pro stik előttem kéjelegnek és vonaglanak, utána pisiln ek és a gyerekek is ezt látják az utcán. Ahhoz nem mernek maguk kimenni a rendőrs égtől, mert a nagy darab str ici szétveri a száj ukat, félnek, alsó gatyájuk tele van? A torren toldal üzemeltetői vézna, gyengébb gyerekek mi, azokhoz kimernek menni? Büszke lehet az NNI meg az összes rendőr magára!!! Gratulálok!
A proartos tetű volt, vajon melyik? Ki ne találjátok már, hogy nem tudjátok. Ki szokott fájlcserélő rendszer üzemeltetőjét feljelenteni? Horváth Péter kolompár elvtárs.
“nem a felügyelőket kell hibáztatni a rendszer jogi oldalának hülyeségei miatt” – ultralol, mégis a rendőrség el tudja dobni a feljelentéseket a magyar állampolgárok esetén meg “eltűnnek bizonyítékok”, ahogy Chamea megtámadásánál történt, hogy a köztéri kamera felvétele csak úgy “eltűnt”, a másik rendőrségre őt idézték be, hogy próbálja meg azonosítani a támadóját.
Jól írod Chamea: E-lite hubon vézna emberek vannak, a bh-n is, itt a cinemán is, beloadon is, oda ki mernek menni, az ilyen utcai emberektől félnek, mint az atom. Én is láttam egy olyan jelenetet, hogy egy hölgyi mutogatta magát az utcán, hátrálva ment, a kamerás párhuzamosan vele és vagy kb 3 rendőr ment el mellettük, egyik sem szólt hozzájuk. Egy másik érdekes jelenet meg a csepeli rendőrségtől kb 20 méterre a Szent Imre téri buszmegállóban a templomkert előtt. A forgatókönyv ugyanaz: Lány pucéran mutogatja magát, majd pisil, a buszmegálló rendőrség felőli oldalán, ahol még kamerák is vannak, mindez kb úgy 2 évvel ezelőtt. Szánalom.
Biztonsági másolat készítése kell, hogy folyamatosan meglegyen. Ilyen esetben a hülye nyomozóhatóság cseszheti, ha egy ismeretlen ip-ről újraindul a dolog.
Bár az éjszaka a múzeumban minden torrentoldalon megtalálható, akkor meg mi az any*** pi****** csinálnak?
Tegnap reggel óta nem tudtam elérni amúgy az oldalt.
Kitartását a srácoknak, és sok sikert, a mielőbbi szerencsés végkimenethez nektek.
szerencsétlenek megy a bh miről beszéltek..sok noob jézusom
Végre valami jó hír a mai napra. Remélem viszik a beképzelt bH-s tetveket is.
Végre valami jó hír. Remélem viszik a beképzelt bH-t is
(ebben most mi a nem kívánatos? diktatúra van vagy mi? Ne toroljétek már)
A fene megehetné a jogvédőket amiért servert foglaltatnak le.
Nem érnek el vele semmit!!!
Max. 1-2hónapra leállítják az oldalt.
És ezzel csinálnak egy kis reklámot neki. Ami pedig nagyobb érdeklődést kelt
Elvtárs elkelett volna menned a tpb perere is a sved elvtarsaknak elmondani a frankot
@asuska miért nem csináltál fotót azt jelentetted fel őket a rendészeti minisztériumba? Akkor legyenek kemény legények, mikor felelősségre vonják őket, ne a p2p szerver lefoglalásakor! XD
@valaki ne szidj olyas valakit, aki a saját pénzéből üzemeltet számodra torrent szervert, ha nem tetszik valamelyik torrent tracker, akkor egyszerűen ne használd.
A cinemastore lefoglalására meg
Én kifejezetttem örülnék, ha tényleg lefoglalták volna…
Remélem ez az arcátlan geci (Zool) is úgy végzi, mint feree és társai!
Amúgy meg itt az igazság: —-> fikablog.hu/2009/09/cinemastore-down/
zoli509
“inemaStore pedig kb másfél hónap alatt kapja vissza a szerverét, csak egy átfutó vizsgálatot csinálunk rajta, a többi pedig jogi kérdés, kb 2 nap alatt megvan a vizsgálat, tehát itt nem a felügyelőket kell hibáztatni a rendszer jogi oldalának hülyeségei miatt.”
Muhahahahahahahahaha… na nee… Gondolom ezt zoolnak is lekozoltetek, hogy hallod csak 1,5 honap addig irj ki valamit.. ugyanmar.
Gyanitom, hogy zool masik ip-rol irt.
Mar varom egyebkent a kovetkezo szoveget: “Sajnaljuk gyerekek, de a szervert nem kapjuk vissza, igy aki akarja, hogy ujra menjen az oldalt kuldjon par ezer ft-ot (NEM ajfonra koltom)”
Csodálkoztok? Lassan itt a november, a szerver aratás szezonja…
Hejj-hajj… ez már a 2. szerver amin regeltem és lefoglalták. Hiába mondják hogy a felhasználóknak semmi bajuk nem lesz, az adatokat úgyis rögzítik…
@zag arra van rendőrségi állomány meg keret, hogy a felhasználókat vizsgálni tudják, az biztos. Akkor miért nem a jogvédők tartják el a rendőrséget, miért mi az adónkból? Nekem csak ennyi a bajom ezzel.
Nekem van olyan sanda gyanúm hogy ez a hír kamu, a fikablog legalábbis ezt bizonygatja, és van benne valami…
http://fikablog.hu/2009/09/cinemastore-down/
Tantusz drága
Meg tudod mondani nekem mikor gyüjtött a BD szeróra? 3 éves oldal, 2,5 éve tutira nem volt ilyen kiírás.Ha nagyon gonoszkodni akarsz, akkor talán tényeket, és ne csak valamit mondogass.
Gondolom mivel olyan tájékozott vagy tudod, hogy elöttünk lévő “pénzgyüjtő” általatok nettcigánynak nevezett banda, a támogatási pénzzel ezerrel lelépett, bár akkor az én itthoni gépem volt betéve saját szervernek, és akkor még csak tulajdonosai sem voltunk az oldalnak, csak egyszerű tagok. A mostani szervert az oldal jelenlegi tulajdonosai, és azok családjai vették.
Egyébiránt nem a szerverünk térdel be, egyéb probléma van, szivesen leírnám, de hiába van meg nekem logfilébe, a kutya nem hinné el, és nálunk nem szokás 100%-os bizonyíték hiányában mások üzletét szétcseszni, esetekben rágalmazni.
“Elvtárs elkelett volna menned a tpb perere is a sved elvtarsaknak elmondani a frankot
”
Ott azért más dolgok mentek. Azért állapították meg az ő felelősségük, mert felszólításra sem voltak hajlandóak a linkeket törölni, plusz korrupt volt a bíró. Magyarországon más a helyzet. Mindaddig törvény által védett az üzemeltető, amíg kérésre eltávolítja a sérelmezett tartalmat (úgy jár el ahogy az elvárható), vagy szól egy moderátornak hogy töröljék le. Az üzemeltető nem tudhatja, hogy a keresőben hozzáférhetővé tett tartalmak engedéllyel vagy anélkül tették-e elérhetővé. Miért kellene feltételeznie azt, hogy minden amiről nem mutatnak írásos engedélyt jogsértően kerül a keresőbe, mit találnánk így a googleben?
Egyrészt nincs az ellenőrzésre nyilvános adatbázis ami mondjuk hash alapján megmondja hogy az most kitehető – nem tehető, másrészt pedig nem köteles bűncselekmény nyomait keresni a szerveren az üzemeltető. Amennyiben ilyet szeretnének a sünök, vagy maga a feljelentgető Horvát Péter elvtárs, fizessék meg az adminisztrációs költségeket moderátoronként. Ne szakértőket meg rendőröket fizessenek le annak érdekében, hogy legálisan működő keresőket kapcsoljanak le a sünök segítségével, és az üzemeltetőt meg terrorizálják békés otthonukban, kitéve a családot a csengőfrásznak.
Tantusz jó nagy ember lehetsz ha nem lehet neked beszólni……
Ez a post a cinemáról szór, és nem a többi oldalról. főleg akkor nem, ha valótlanságokat állítasz. BD nem akkora, hogy szóra lenne érdemes. Ne koptasd miattunk a klavit
@Chamea: Lehet azért, mert csak itt tudnak sikereket elérni.
Valamit meg fel kell mutatni ugyebár…
A mocskó kurva annyát az összes magyar jogvédőnek!!! Ugy hallottam h Zool-t is bezárták az oldallal együtt.Erről tud valaki valamit?
valaki: Ferdítésből és valótlanságok felreppentéséből 5-ös
Nem zárták be Zoolt sehova
Csak egy kivánságom van jelenleg:
Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be! Zárják be!
Megérdemli a mocsadék…
mikor lesz ujra mastore?
ki aza zool a tulajdonos s miert nem szereti senki?
Ezért:
——> http://fikablog.hu/2009/09/cinemastore-down/
hol tudom elerni a cinemastoret
Behajlítod a kezed és bal oldalon. Egy kicsit hátranyúlsz, na, ott lesz a betyárkörte mellett.
“A rendõrség elvitte a CinemaStore szerverét azért mert törvényt sért az is aki szerzõi jogok megsértésében részt vesz ilyen módon..,
ez pont úgy hangzott tőle, mintha ezt eddig nem tudta volna..:S
az oldalról:
“Melyik jogvédõ szervezet jelentett be? Zool: Nem tudom..”
pedig logikus (lenne..ha igaz lenne
): a ‘Filmesek Egyesülete a NetCigányok Ellen’ (F.E.N.E.)
#24, mivan, nem kaptál meghívót aztán most szidod?
Nekem is gyanús ez.
Szerintem tuti csak reklám az új közösségi oldalának!
szerintem meg kamu ez az egész lefoglalás, a hozzáértők utána tudnak nézni :]
már hallani olyan hangokat, h utánanéztek,s nem volt semmilyen lefoglalás, de a forrás hitelességét nem tudom alátámasztani….
brfk gazdaságvédelmi osztály, sajtóreferens, majd ő megmondja a tutit
új híreket!
Ez a “Felhívás egy közösségi oldal létrehozására” szlogen ez úgy bűzlik, ahogy van. Mi volt egy szerveren a cinemával? Mi vaaaaan? Jééézusssom! Kusza ez az egész nekem, én soha sem láttam a cinema környékén közösségi oldalt, pedig regelve voltam.
bittorrentportálon egy komi: “üres oldalra a fene se tesz számlálót”. jogos, tényleg ott van egy számláló.
Remélem a következő szerver amit elvisznek az a BH-é lesz,a tulajokat szépen leültetik és a sok beképzelt eltakarodik onnan.nCore pedig éljen soká!!!
Azt csipkóznám izomból, ha kiderülne, hogy ennek a szerencsétlennek álrendőrök vitték el a szerverét. Másik oldalon állítják, hogy az elmult 2 hétben nem vittek el 1 szervert sem.
anonym: Meg kell nyugtassalak, amikor a BH-t elviszik akkor viszik az nCore-t is
Csak nem mostanaban lesz az, mert mindketto kulfoldon van hostingolva. Amugy meg szanalmas vagy. Az nCore-on van kint elobb egy release vagy a BH-n? Ezen gondolkozz el kicsit baratom. A BH-rol tradelnek minden oldalra. Szal dugulj be mert segg h.lye vagy.
Na hálá istennek, megint eljutottunk odáig, hogy a BH-nak vagy az nCore-nak hosszabb a farka.
Egyébként lehet nemszeretni Zool-t, biztos van is rá ok (én spec. töröltem az accomat és részemről letudva),
de azokra a felhasználókra ki gondolt akik valamilyen rejtélyes oknál fogva szerették az oldalt.
http://87.229.24.116/
ezen az ip címen futott eddig a Cinemastore , érdekes módon most ezen a lefoglalt szerveren már ez fut és a telefonhíváskor elhangzott kérdésre a szolgáltatónál sosem járt még a rendőrség!!
Én csak azt nem értem, milyen jogon visznek el egy gépet? Nem bírják lemásolni helyben az adatokat, vagy mi?
Vagy ha már viszik akkor miért nem csak a merevlemezeket? A tápegységen pl mit vizsgálnak? Vagy ha nem vizsgálják a tápegységet, miért kell azt is elvinni? Ennyi erővel a polcot is elvihetnék amin a gép volt, a termet meg bezárhatnák a nyomozás idejére (vagy az egész BIX-et)…
tommyt ha már nem tudsz semmit írni legalább ne legyél hülye. A szolgáltatómat te a büdös életbe nem hívtad fel és nem is adnának ki SEMMIEN információt. Amit belinkeltél ip-t egy teljesen másik szervergép. Tessék felhívni a BRFK-t azoknak az okoskodó barmoknak akik inkább gépelnek ahelyett hogy utánanéznének a dolgoknak tisztességesen.
Nem lehet Zool, hogy tényleg Maricykának van igaza és esetleg álrendőrök vitték el tényleg a szervered? Több, mint gyanús, hogy a brfksok nem tudnak ilyesmiről és ez tényleg megjelent pár fórumon. A rendőrök utána tudnak nézni, hogy kollégájuk éppen foglalt-e vagy sem.
Nézd Chamea én a BRFK-t hívtam fel ahol egy kedves hölgy kapcsolta nekem a megfelelő melléket ahol egy férfi teljesen konkrét válaszokat adott minden kérdésemre. Én őket hívtam nem álrendőröket
Zool nem gondolod ,hogy nem hazudozni kellene már , hanem 1x végre őszinte lenni mindenkivel ? bár az mindig sokkal kellemetlenebb ez tény!! a pénz meg nagy úr az is tény!
nem lehet hogy igazat kellene mondanod egyszer , bár az tudom h sokkal nehezebb mint hazudozni? a becsület nehéz teher , fel ne vedd a válladra!!
@CQ:
Mért ha külföldön van egy oldal,akkor azt már nem is vihetik el? Max. nem az ORFK,hanem külföldi rendőrség.És lesz@rom,hogy bH-n 2 perccel előbb van kinn egy release,mert nekem teljesen mindegy hogy 2 perccel korábban vagy később nézek meg egy filmet.Van ám élet a bH-n kívül is mielőtt még nagyon védeni kezded őket.Szánalmas vagy ember hogy nyalod a seggüket.Pfujjj! Hálisten nem vagyok a barátod.
Ja és kur.va nagy marha vagy.
Amúgy meg nagyon sok release előbb kerül ki ncorera mint bhra szóval te vagy a segghülye öcsi!
Jó lenne,ha nem törölnétek a kommentem,ha egyszer már ez az iq bajnok sérteget legalább hadd vágjak már vissza neki.
Szóval @CQ nyald még kicsit jobban a bH seggét és talán 4 év múlva kapsz egy VIP rangot náluk.Mert tudod külföldön is vannak ám jogvédők és rendőrök ezért vihetik akárhova bh-t ott is simán lekapcsolhatják őket.És ki a f.szt érdekel hogy hova kerülnek ki előbb a releasek és honnan tradelik? Hadd ne kelljen mondanom olyan release-t ami ncore-on előbb volt kinn és onnan tradelték bh-ra mert hosszú lenne a lista.Szánalmas vagy és seggh.lye!!!
Lóf.sz a füledbe CQ! Szopd le az összes bh vezetőt 20x te nyomorék seggnyaló!
nah már megint valami besértődött ovódás is ideszabadult
Nem szabadult ide csak ez a jókis fórum nem jelenítette meg a hsz-em azthittem kimoderálták és csak fél órával később jelentette meg az összeset.Tehát ne ítélj elsőre faszikám!
:facepalm:
gyerekek ti is kaptatok levelet hogy a piratebit átveszi a cinemás felhasználókat?
ez most micsoda? megint valaki sok felhasználót akar szerezni gyorsan?
Vinnék el a rendőrök az összes tracker szerverét.Pusztuljon a magyar p2p társadalom amit egyre sz@rabb emberek alkotnak! Börtönbe az összes rohadt trackertulajjal és seggnyalójukkal együtt!!!!!!!!!!
A Piratebit tulaja többször is feltörte a CinemaStore-t. Gondolom egy régebbi adatbázis mentéséből küldte körbe az én felhasználóimnak hogy másszanak az ő oldalára. Gusztustalan ez az eljárás és mellesleg össze is esne a szervere ha ez megtörténne…
A Piratebit oldalon terjeng egy olyan levél hogy majd õk átveszik a CinemaStore felhasználóit Titeket! Ez már gusztustalan. Mint írtam amint többet tudok az oldalról megírom nektek. Arról viszont szó sincs hogy majd õk fognak veletek bármit is kezdeni. Elég vicces elképzelés. Azóta próbálták feltörni az email fiókomat és egyéb gusztustalanságok. Mi lesz a következõ srácok?
Idézőjel lemradt bocs:D
idézőjel lemaradt:)
Szerintem lenne rá mód hogy bepereld a rendőrséget Zool ,közösségi oldal látogatóinak akadályoztatása,vagy valami hasonló cimen. Hozd vissza nekünk a Cinemát!
Zool ne hazudjal
1. A szervered nagyon rég óta a helyén van.
2. A piratebit tulaja majd jól beperel. Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.
3. Ezt nem kellett volna így ideírnod mert
3/a) Köteles vagy a felhasználók adatait kellő biztonságban őrizni, ha nem így tettél akkor magad ellen vallottál
3/b) Ha olyan láma vagy hogy fel lehet törni az oldalad akkor szintén te vagy a szánalmas
3/c Én úgy tudom, hogy az általad szidott PirateBit tulaj kilinkelt az odaladra és a te főoldaladon is volt ő hírben hogyregezzenek oda.
Szóval te vagy az aljas.
Ja és 4: Ne hidd hogymegborul a szerver, nem minden oldal fos Btitből van ám
Akkor leírom ide is utoljára:
Tessék felhívni a BRFK-t lehet kérdezni biztos szívesen válaszolnak minden kérdésre. Aztán a szerver szolgáltatóm az ezkell.hu ahol Túri Ignác válaszol a felmerült kérdésekre bár van jobb dolga is.
Zoli a Te oldalad ( Piratebit ) pedig azért reklámoztam anno mert nem süllyedtem olyan mélyre mint most Te.
Ezért vagy barom Zool, hogy nem tettél semmit sem, hogy feltörte az oldaladat. Btk 300/C alapján simán felnyomhattad volna és pont.
Leírom mégegyszer is az értelmi fogyatékosok kedvéért! FEL LEHET HIVNI A BRFK- ez ügyben. No de akik még ezt se tudnák elolvasni és kételkednének TESSÉK FELHIVNI őket. A piratebit féléknek pedig mégegyszer utoljára: BRFK telefonszámát megtalálod. Aztán most utoljára a fikablog hívőknek: TELEFONÁLJ A BRFK-nak. Aztán miután kiderült hogy igazam volt tessék leszarni és békén hagyni engem.
asva! szopd le a xarom!
Szóval akkor annak az oldalát reklámoztad aki feltörte az oldalad? Na ez már vicc kategória. Ez ütött
Szóljon valaki ha érti
a döglegyek:
nevalaszolj@piratebit.hu
Üdv!
A CinemaStore szerver nem üzemel! A felhasználóit a PirateBit oldal átveszi!
Amennyiben még nem voltál tagja a PirateBit oldalnak, úgy most van lehetőséged átregisztrálni úgy, hogy a Cinemán tartott arányodat jóváírjuk neked az oldalon! Figyelem! Regisztrálnod kell, az arányodat pedig kis idő elteltével vezetjük át, amennyiben ezt az alább linkelt fórumban kéred! Elképzelhető, hogy a regisztráció dátumát is a Cinemás regisztrációdra állítjuk vissza!
Ha levelünk nem érdekel, kérünk tekintsd azt tárgytalannak és elnézést, hogy zavartunk!
Regisztráció: http://piratebit.hu/signup.php
Fórum ahol jelentkezhetsz a Cinemás arányodért: http://piratebit.hu/forums.php?action=viewtopic&topicid=132&page=p2805#2805
A regisztráció 2009.09.30-án éjfélkor bezár! Ajánlatunk eddig érvényes!
Tisztelettel: A PirateBit Staff.
kamu az egész!!!!
Zool
Ha egy jegyzőkönyvet, vagy egy átadási elismervényt, vagy bármilyen nyugtát mutatnál, tisztázhatnád magad egy pillanat alatt.
Hajrá, hajrá !
Egyébkén is, úgy beszéltek, mintha lenne valakinek valamilyen köze ahhoz, hogy a cinemát elvitték. Szerintem nagyon nincs, Zool és a rendőrség dolga ez.
Zool: “Azóta próbálták feltörni az email fiókomat és egyéb gusztustalanságok” – ha erről van naplód, jelents fel őket és kész!
@Zool: Szerintem is az a legegyszerűbb ha egy lefoglalási jegyzőkönyvet kiteszel a netre, kitakarva a neveket. Anno engem is csak ezek után hagytak lógva a fikások. Ezzel tisztázhatod a dolgokat és nem lesz belőle bajod, nekem sem lett, sőt, kiharcolhatsz egy helyreigazítást is amit azonnali megjelenítéssel köteles a fikablog üzemeltetője leközölni és bocsánatot kérni. Azzal, hogy mindenki nekiáll hivogatni a brfk-t, olyan vonalat terhelnének amely életet menthet, ezt te sem gondolhatod komolyan.
Megteszem amint kézhez kapom. A probléma a 250Km távolság Bp-től. Megpróbálok a szolgáltatómtól valami akármilyen papírt vagy nyilatkozatot kérni bár valószínüleg az igazam itt már senkit nem érdekel.
@Stageline
Miért is lenne kötelessége a fikablognak, hogy helyreigazítson bármit is? Ő nem mint hírt közölte a dolgokat, hanem elmondta, hogy szerinte kamu az egész. Ennyi. Mint ahogy itt is páran így látják. Most ha igaz is a hír, akkor mindenki küldjön bocsánatkérő leveleket? Ne viccelkedjünk már. Kicsit unalmas, hogy ha valakinek van egy negatív véleménye, meglátása valakiről, ráadásul valós tényeket véleményezve, akkor az mindjárt rágalmazás és bocsánatot kell kérni. Akik itt kommentelnek és a p2p világában mozognak akár egy kicsit, feltételezem eléggé a 21. században élnek, szóval akkor tessék felfogni a blog fogalmát is: azt ír, arról, amiről csak akar, az aki csak akar, és amikor akar. Lehet nem tetszést kifejezni, de azért a lekvár ne főzze már be a nagymamát. Tessék úgy viselkedni, hogy ne lehessen “szemét rágalmazásokat” írogatni!
Azért krix mert joga van helyreigazítást kérni, ha a blog nem tesz eleget ennek, akkor erre bíróság által kényszeríthető, és sérelemdíjat is köteles fizetni. Azért az nem úgy működik, hogy kézzel fogható bizonyítékok nélkül elkezdek minden féle dolgokat irogatni valakiről, amit az egész világ olvashat, és ha kiderül, hogy amit írtam nem valós, nem kérek érte legalább elnézést.
szerintem meg joga van azt gondolni, amit csak akar, nem kell neki se bebizonyítani semmit, se a bírósághoz szaladgálni, főleg illegális dolgokkal kapcsolatban
de ti tudjátok, de szeretnék videófelvételt kérni a pillanatról, amikor Zool azt mondja a bíró úrnak, hogy “Tessék már megmondani a köcsög fikablognak, hogy én igenis illegális módon trackert üzemeltettem és ezért azt a rendőr bácsik elvitték, és ez az egész igaz, papírom is van róla”
a piratebit tulaja nyilatkozta:
Nem azt mondja hogy nem tudom megerősíteni vagy cáfolni, hanem konkrétan azt, hogy már több telefon jött az ügyben és nekem is csak azt tudja mondani, hogy a rendőrség nem hajtott végre szerver lefoglalást az elmúlt két hétben. Jól van mondom. Akkor ezkell.hu ugyanis ott hostolják. Nem Túri Ignác hanem egy hölgy közli, hogy semmiféle szerver lefoglalás nem volt az általuk hostolt szervereknél. Ezt mikor online lett, szóvá tettem neki na voltam minden csak szép ember nem. Én kérem, hogy intézzük el értelmesen link a Piratebitre én meg átveszem az usereit, hiszen őt már úgysem érekli a torrent. “Te szemét ha nem azzal kezdted volna hogy nem vitték el a szerveremet akkor még lehetett volna róla szó”. :S Na ekkor mondtam neki, hogy most meg már csak azért is felhasználom a tőle kapott DB-t… :kölcsönöskurvaanyázás: Ment a levél Cinema usereknek, én meg görcsöltem, hogy valóban beválthassam az ígéretemet, hogy a júliusi arányukat jóváírom neki. Elmondanám mivel járt ez.
Neki kézzel jóváírom, keresgélem sql-ben az adatait meg beirkálom. Mindezt tök ingyen szívességből. Miért? Mert addig is azok akiknek nem volt honnét tölteniük, ahelyett hogy a chaten sírnának, jöhetnek és töltögethetnek. Ma még enni se álltam fel a rohadt gép elől. Erre mit látok? Hazudozik a főoldalán meg az asván még hogy a mail címét fel akartam törni meg ilyenek.
) egy büdös mocskos aljas patkány. Aki leszarta mi lesz a usereivel. Akit nem érdekel más, csak hogy az Iphone meglegyen. Én meg leveszem még a támogatást is hogy nehogy azt mondhassák, pénzért csinálom. A 2 seed szeró bannerért 2 szervert kapok cserébe, egyik megszűnik, az utorrent banner az cserebanner, a Google banneren meg január óta van 37 USD bevételem. SMS támogatásból befolyt 3 hónap alatt 9800 Ft. De ugye nem láttatok olyat sehol kiírva, hogy küldj minél több sms-t és nyersz ezt meg azt. Inkább nem kell az a 3 havonta összejövő 9800 Ft sem, amit bizony bőségsen elköltök a hostingra, meg jól esik azért ebből egyfagyit venni a kislányomnak. De tudjátok mit? Nem az usernek kell azt kifizetnie. Hobbiból csinálom, vállaltam, fizetem. Sosem a pénzért csináltam. Örültem, hogy valakinek örömet szerezhetek és mindig is megbecsültem a staffom mukáját, este úgy köszönök el tőlük, hogy köszönöm a mai munkátokat, sosem felejtem el hogy ingyen és bérmentve az oldalért dolgoznak. Ez a mocskos büdös netcigány meg a főoldalán kampózik rólam? Zool kedves kisfiam! Elmész te a bánatos kurva picsába!
“Sziasztok. Egy hosszabb szösszenet következik.
Először is bemutatkozom, mint ahogy a saját trackeremen is vállalom a nevemet, Zoli vagyok, 33 éves múltam szóval nem egy kisiskolás trackertulaj. Családom van, 1 kislányom és egy szép élettársam.
A fentebb linkélt IRC logban EFR én vagyok. A PirateBit Tracker tulajdonosa. Én gyakran olvasom ezt a blogot és elég régóta, meg az Asva.info-t is. Körülbelül fel tudtam mérni eddig, hogy mi az ami bennetek gyűlöletet kelt vagy unszimpátiát vált ki. Nyereményjáték, támogatás sok banner stb… Netcigánykodás. Ezeket én mindig próbáltam kerülni. A lényegre térek.
Aznap mikor eltűnt a CinemaStore, egy ottani admin barátom MSN-jén láttam kiírva az IRC webchat linkjét. Akkor még ment az oldalam. Élből az első teendőm volt, hogy kitettem a PirateBitre, hogy aki a Cinemát keresi, az itt meg itt talál egy chatet. Segítettem nekik opként az IRC-n. Majd láttam Zool MSN-jén kiírva, hogy a yard elvitte a szerverét. Én megfogadtam, hogy az első magyar tracker elvitelnél kinullázom a szerót. Megvártam míg online lesz, megkérdeztem tőle, hogy ebből mi igaz, állította hogy minden. Na jó mondom akkor szerver letöröl. Mondta hogy ne tegyem, és hogy az IRC link mellé kiteszi az usereket, PirateBitre átirányítja őket és ekkor átküldött egy users tábla mentést (2009 juli 31). A para viszont nagyobb volt így családdal a nyakamon. Töröltem az oldalt. Adatbázist meg mindent. Továbbra is segédkeztem az IRC-n. Ott láttam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy rengeteg usernek nincs más oldala amiről töltögethetne (kicsit nekem azért fura volt). Aztán éjjel bejön Zool IRC-re és amit fent idéztetek logot IRC-n közli, hogy neki elege van a torrentből mert szerver erőforrás igényes, stb. Ahogy kilépett, priviben az összes ex modja meg segtője írt, hogyezek szerint akkor hiába várják az oldalt :S Na. Eljött a reggel. Telefon a rendőr isminek (nyomozó bűnügyi osztályvezető). Válasz: Nincs a rendszerben semmi nyoma szerver lefoglalásnak. Telefon: ORFK sajtó ügyeletes
Oldalról támogatás le. Szerverre egy huszadikai mentés fel, SQL adatbázisba max feltölthető: 16MB-os file :S Torrents db-m 33MB volt. Users 17,7 Telefon a szerveresnek hogy emelje meg a limitet. Megteszi. felcsusszan a DB. Ezután megy fel a Cinema userek DB-je. Ebből írom meg a PHP-t, hogy a cinema user ha regezett és ugyanaz a neve mint cinemán volt, akkor kapja meg a cine users táblából a fel és letöltéseket. Ennek eredménye: A valós PB feltöltők kiestek a statból, volt aki egy hónap alatt 5TB-ot dobott fel (500 torrent) és leesett tizediknek, míg a Cinemás feltöltők ott virítanak a stat élén. Nem gond, elnézést kérek tőlük majd. Aztán ugye a fórumból bogarászom, hogy ki az aki nem ugyanazzal a névvel regezett
Konklúzió: Zool (akinek a nickjéről könnyen hihetjük hogy valami Zoli de nem. Kovács Attila
Itt ezúton szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit esetlegesen zavartam a kiküldött emaillel! Nem ez volt a szándékom! És ennyi. Valóban örülök a sok usernek meg az emelkedő kapcsolatnak, de csak azért, mert a staffom látja értelmét annak amit csinál. Én igazából hogy őszinte legyek az egészben a PHP-zést meg az SQL-ezést szeretem, szeretek önállóan kitalálni és megvalósítani dolgokat. Nem copy-paste a tbdev fórumokról. Én ezt így élvezem és kész. És rohadjon le a kezem, ha kamu nyereményjátékot hirdetek akárhol is. Nem úgy mint Zool. Azon kívül az sem mellékes, hogy mi vagyunk talán az egyetlen olyan oldal, akik önszántunkból lemondtunk az email cím tárolásról. Írtam helyette jelszó emlékeztetőt biztonsági kérdéssel, válasszal, nehogy vád érhessen spammelés miatt. Nem akarok email címeket tárolni. Igen, ma elkövettem ezt a bűnt, kiküldtem azt a jópár emailt. De akik ma kaptak ők már tőlem soha nem fognak kapni ez biztos
Sziasztok és bocs ha hosszú lett. Kövezzetek meg.”
hohohóóóó
én nem tudom ki hazudik, de ez az összeszedett, értelmesnek tűnő komment meggyőzőbb “picit”
persze ettől még lehet fantazmagória
de azért kérjen csak bocsánatot, akinek igazán kell
ha nem lettem volna jelen az IRC chaten és nem a saját szememmel olvastam volna ennek a nagyját , akkor lehet kételkednék benne , de ott voltam és csak azt mondhatom ez így történt !! a belinkelt IRC-s beszélgetés nekem is megvan és abból se lett kivágva vagy hozzátéve!!
Na akkor indulhat a szavaim kiforgatása. Mindössze annyit mondtam hogy elegem van az ilyen jellegű parákból és mellesleg abból is amit egyesek itt és máshol művelnek.
Én Zoolnak hiszek alapvetően, mert azért senki sem veszi a bátorságot, hogy egy hivatalos szervezetet megrágalmazzon.
Kedves vagy Stageline, hogy az általam érzett ellenszenved miatt inkább Zool-t támogatod, de egyben buta is vagy.
Igaz, az oldalam hírportál, de ha Zool felrak egy képet a jegyzőkönyvből, amin 1 db szerver lefoglalásra került 1db éjszakaamúzeumban és 1 db nemmondjukmeg film miatt, akkor ígérem – ez a komment a tanúja – hogy helyreigazítást közlök és aranykeretbe foglaltatom Zool nevét. Érdekes módon eddig nem láttunk mást, csak a Piratebitnek ígykurvaanyját, meg aki nem hisz nekünk úgykurvaanyját. A mártírkodást (“úgysem érdeklek senkit brühühü”) meg még mindig leszarjuk.
Nincs igazad abban sem, hogy olyan vonalakat terhelünk, amik életet menthetnek. Senki nem a 112-t hívta azzal, hogy “úristenúristen akkormost elvittétek a cinemát?!”. Az NNI emailcíme szerintem még senki életét nem mentette meg – maximum egyesekét egy kicsit szarabbá tette. Lehet, hogy Zoolét is szarabbá fogja.
Kurvinyek buzika vagyok.
Arról már nem is beszélve hogy azon senki nem gondolkodott el mégis mi a büdös francért találtam volna ki hogy elvitték a szervert…Ilyen beteg ember nincs. Ha nem akartam volna folytatni szimplán bezárom vagy átirányítom egy másik oldalra. Ehelyett inkább fogom magam kitalálom a hősi halált halt rendőrsztorim és hagyom hogy végképp lejárassanak? Ja nyilván… ebből látszik hogy az emberi butaság nem ismer határokat. De higgyünk inkább a hacker Zolinak a pindurka Piratebit-ről. Ami most már nem olyan pindur mert aljas módszerekkel hazudik az én felhasználóimnak kör email-ben. Mellesleg kettőnk stílusából is látszik miről van itt szó. Ő lopta el az email adatbázisom de nekem kurva anyázik.
Fingszagút fostam megbasztam a szerverem
Zool. engem az erdekel mikor lesz ujra cinema es onan fojtatodik tovabb ahol abba maradt,es nem kell ujra regeljek.nekem hianyzik az oldal.
Zool e-mail cimedet megadod?lenne meg par kerdesem.koszi
# Zool 2009. szeptember 27. 18:22 :
Fingszagút fostam megbasztam a szerverem
Na ezt nem én írtam viszont ezek szerint valaki a nevemben irogat úgyhogy kérem a regisztrációm törlését vagy a név banolását mert ez már tényleg egy vicc.
Lécci lécci ha lesz rá lehetőség csináld újra ne foglalkozz mások véleményével nem hogy ti is pozitiv véleményeket mondanátok nem azt hogy hazudik vagy nem ez nem fog kiderülni de én hiszek Zoolnak és remélem tényleg lesz újra oldal
Egyépként az oldal tárolt ip cimeket?
tárolt , olvass vissza kiderül belőle!
Tömören csak annyit, hogy Zoolnak van igaza: Van jobb dolga is, minthogy kitalálja, hogy elvitték a szerverét és ezt megetesse több millió emberrel és nekem is van más dolgom, minthogy 30 különböző nickkel írogassak. Ergo ezt a témát le is lehetne zárni, mert ez már az aberrált kategória. Nem gondoljátok tényleg, hogyha nem akarja üzemeltetni a trakit, akkor egyszerűen bezárja? Ha nem látnám, el sem hinném, hogy vannak ilyen emberek a földön. A másik meg az, hogy ha valótlan lenne az egész, a rend őrség megrágalmazásáért már rég nem írogatna itt, ugyanis a yardról nem sűrűn hagyják, hogy az asvainfon írogass?
Zool 2009. szeptember 27. 18:22 : Zool nevében meg az én nevemben is írtál hasonlót(szeretem a “k*kisz*xet”). Ez nem a homoszexuálisok társkeresője, szerintem eltévesztetted a weboldalt drámaian, nem látod, hogy ez p2p blog portál? Húzzá már innét máshova társat keresni jó? Már rohadtul unom, hogy a saját testi gépezetedbe homok került és még ide is írod.
Tuti a zsernyakok is kiirnak egy par filmet a szerverrol maguknak–gondolom mindegyik masnap 250 gb HDD-val erkezett a munkahelyere.
@pasa: gondolom Zool nem ezt a gépet használta seedszervernek, úgyhogy szerintem nem sok mindent másolhatnak le a gépről, de aztán ki tudja…
foleg, hogy nincs is semmi a serveren…
A cinemastore egy kalap szar volt, bár lehet az emberkék ettől még jófejek… A BH is egy fos, folyamatosan megy a szopatás emberkékkel… Egyik pofázhat és hátba is veregetik, a másik meg repül ha megmukkan. Minden héten van valaki akit szopathatnak. Egy tuti ennek a ***** asvának se lesz sok dolga a jövőben, mert minden torrentoldal meg fog szűnni
DD Meg is érdemlik a buzik
(remélem párat azért kőőőkeményen megbasznak a yardon…) jelszó: “MERT MEGÉRDEMLED!”
ehem kint van a lefoglalás jegyzőkönyve, és mint “torrent tracker szervert” foglalták le, torrentnek vége ?:)
@fikablog: “Kedves vagy Stageline, hogy az általam érzett ellenszenved miatt inkább Zool-t támogatod, de egyben buta is vagy.”
Nem érzek ellenszenvet és nem támogatom sem zool-t sem téged. A személyeskedésbe inkább ne kezdj bele, nehogy összefussunk!
Na akkor a rendőrség nyilatkozat:
http://cinemastore.hu/index.php/board,1.0.html
na ki lehet venni a “?” jelet a cikk címéből
Jól gondoltam én, hogy valós a lefoglalás és az asva nem szokott indok nélkül foglaltatni, nyomós okuk volt rá.
Nagy hülyeség.
Mindenki tudja, hogy ez az oldal jelentette fel a CinemaStore-t, vagyis a ASVA.INFO
Mondjuk feleslegesen jelentették, mert nem fognak találni semmit a szerveren. xD
stageline: nehogy osszefussunk???
))
“mint torrent tracker szerver hozzájárult az illegélis filecseréhez” ez a nyomós ok az indoklásban, akkor mostmár a trackereket is üldözik idehaza? mikor perelik be az internetszolgáltatókat?:)))
Fikablog pedig írhatja a helyreigazítást, meg készítheti az arany keretet.
Úgy látom valaki még mindig keveri az ASVA-t meg az asva.info-t…
Nem keverem össze, ASVA=asva.hu
Jaa, hát ha moziban játszott film és nincs kint dvdn, akkor jogos volt az akció. Biztos keresik azt a személyt, aki a moziból kilopta a filmet. Megérdemelné, hogy jól megb*sszák, biztos valami beképzelt majom, aki a saját önéltetéséből él(bibí, nekem ekkora van, ekkora az arányom, stb.)
Jaa, hát ha mozi ban játszot t film és nincs kint dvdn, akkor jogos volt az akció. Biztos keresik azt a személyt, aki a moziból kilop ta a filmet. Megérdemelné, hogy jól megb*ssz*k, biztos valami bek épzelt ma jom, aki a saját önéltet éséből él(bibí, nekem ekkora van, ekkora az arán yom, stb.)
túró az egész.ha úgy menne hogy feljelentek egy torrent oldalt és már mennek is foglalni a torrentezés mint olyan nem létezne mer kevés olyan oldal van ahol csak és kizárólag nem jogsértő torrentek vannak.
jó de ilyen indokkal elvihetik bármelyik magyarországon üzemelő trackert, ráadásul a többin software is van tehát alaból illegális az üzemeltetése, hisz segédkezik az illegális tartalom elérhetővé tételében, ha a cinema elbukik elbuknak a magyarországi trackerek szerintem
Chamea, az előbbi Tfg-nek ment… nem Te kevered a kettőt…
Nem gondoljátok,hogy ez az egész egymásra köpködés milyen gusztustalan?Lehet hogy elvitték a szervert,lehet,hogy beleunt az egészbe!Foglalkozzon mindenki a saját dolgával,oldalával!Senkinek sem lesz jobb,ha egymást lejáratjátok!Ráadásul senki nem meri felvállalni a nevét!Hol van itt a becsület?Kinél?Ahelyett,hogy azzal foglalkoznátok,hogy most az oldal nélkül maradt emberkékkel mi lesz?Szerintem ezt a rágalmazást fejezzétek be,mert nem hiszem,hogy erre sokan kíváncsiak,legfeljebb egy jót röhögnek rajtatok!
Mi nem világos abban ami a határozatban olvasható? Ugyanezzel az indokkal kapott az arcára a PirateBay is. Ha nincs a tracker, nincs az a halom adat, mert nincs ami összekapcsolná a júzereket, ergo: segédkezett a jogdíjas anyagok elérhetővé tételében. Azt értsétek meg… CinemaStore a próbaalany az ASVA-nak. Nem fognak szerintem egy oldalt se elvinni, amíg ez az ügy le nem zárul. De ha véletlenül egy bíró elítéli ezt a kis pöcsöt, akkor lesz haddelhadd itt. Ítéljék el azért mert támogatással tömte a zsebét. Ha rossz volt az arányod, küldtél 2000-et és már tölthettél is le ezerrel mert kaptál 50 GB feltöltést! Tehát pénzt kért a jogvédett anyagok elérhetővé tételéért.
@ho A TREKIN NINCS SZOFTVER!!! JÓ REGGELT! A trekin csak a torrent fájl van, ami összeköti a felhasználókat, tehát a treki alapból nem tárol adatokat! Miben segédkezik az üzemeltető? Nem ő rakja fel a fájlokat a nagyobb trekiken. Olyat kerestek, amin feltételezték, hogy tárolják az ipket. Az ASVA munkatársának a ProArt munkatársaival ellentétben volt esze: Végignézte, hogy hol van legkevésbé hozzáértő treki üzemeltetők a kommentárok alapján és annak a szeróját vitette el a policájjal. Lám-lám: Benne vannak az ipk az oldal adatbázisában. Mind az összes.
Csibe te meg le vagy maradva egy brossúrával: kint van a szakértői vélemény a tulaj új gépén.
Szakértői vélemény? Hol? Okos Chamea. Hol? Mert én egy Házkutatást és lefoglalást elrendelő határozatot látok. Ejj ejj… A szekértői vélemény hol van még
Fogalomzavarosok előnyben
@fikablog: “ha Zool felrak egy képet a jegyzőkönyvből, amin 1 db szerver lefoglalásra került 1db éjszakamúzeumban és 1 db nemmondjukmeg film miatt, akkor ígérem – ez a komment a tanúja – hogy helyreigazítást közlök és aranykeretbe foglaltatom Zool nevét.”
Belinkelték neked a rendőrségi határozatot erre a saját blogodon Te:
“Ja értem, Zoolnak olyan szarul megy, hogy csak úgy előránt egy szervergépet a semmiből, meg beviszi a bixbe miközben állítólag 250 km-re lakik Pesttől.
Én azért megvárom az NNI válaszát.”
Egyébként az ip egyezésről annyit hogy mint az utánad megszólaló a kis blogodban írta virtuális gépről megy az oldal.
Te és a blogod ennyi. Én tényeket írok le Te viszont lezárod a hozzászólásokat mert rájöttél hogy kicsit benézted a postod.
Durroghatnék de nem fogok. Mindenki látja mit csinálsz.
http://cinemastore.hu/index.php/topic,1.0.html
Ez már csak részletkérdés, hogy minek nevezzük. Az asva kinek a jogait védi? Ki kérte rá? Nekem úgy tűnik, önjelölt jogvédők csak…
Nyugi Zool, nem veszem el a játékod, megkapod a helyreigazítást a blogon, amint visszajeleznek. Ettől függetlenül ugyanúgy nem lesz cinema, ugyanúgy buktad a millióidat az oldalért, a felhasználóidat, meg a hirdetéseidet (és örülhetsz, ha nem vágnak rád még pár millió kártérítést a vicc kedvéért), ugyanúgy elcsaltad a támogatáspénzeket, amikből ájfón lett, és ugyanúgy egy kis pondró maradsz. De igen, most igazad volt. Enjoy that.
fikablog@ Te pedig ugyanúgy teljesen hülye vagy mint amilyen voltál.
Milliókat? Barátom szívesen megosztom veled az OTP-os utalásokat 4 évre visszamenőleg. Bár azt hiszem a history-ban csak 1-2 hónapot lehet kérni. Ha abban találsz ilyet én kérek elnézést
asd nem zool vagyok másik ipről, azt se tudom ki ő csak h cinema tulaja. Nem kéne hülyeségeket beszélni megint hogy valaki igy hülye ugy hülye, ti vagytok a hülyék mind akik tudjátok h mit csinál és mégis bedőltök neki.
ha meg vmi nem tetszik h igy lehuzott ugy lehuzott lehet menni a rendőrbácsihoz: küldtem smst hogy bejussak egy torrent oldalra ahol még meg sem jelent filmek vannak fenn és nem tudtam letölteni őket mert a csunya zool bácsi megemelte a tarifát.
Erről ennyit.
Látom a szövegértelmezés még mindig nem megy. Ki mondta, hogy voltak neked millióid? Senki. Azt viszont nagy büszkén újságoltad mailben, hogy milliókért eladó az oldalad userestől, torrentestől.
Üdv!
Egy szaros 18éves vagyok, ne haragudjatok, de úgy gondolom kissé gyerekes ezaz egymást fikázás, ugyanis ezmegy már xnapja lassan de mindig ugyanazt és ugyanazt hozzátok elő. Ezvan ezahelyzet. Intelligenciátok a retkesbéka picsája alatt, ezen a kurvaanyázásokat meg ilyeneket értek. Sajnálom a cinemastoret, jó oldal volt.
további jó szórakozást….
excinemastores…
Csak megállapította valaki, hogy fent vannak azok a filmek, méghozzá hatósági személy, azért is van a 2 film a házkuti parancsban, úgyhogy nem lennék azok helyében, akik éppen letöltötték vagy szídelték a filmet ezerrel.
Csak ennyit a kételkedőknek:
http://cinemastore.hu/index.php/topic,2.0.html
Mért nem lennél mért mit csinálnak velük? Hát elmondom: SEMMIT!
@Zool
értőolvasás….
“ugyanúgy buktad a millióidat az oldalért”
nem a támogatásból befolyt milliókról, hanem a szánalmas eladási kísérletről volt szó….
Valaki csúnyán besült
Valamiért dejavu érzésem van. Zool ügyvéd nélkül ne menj rendőrségre, és készülj fel a házkutatásra, családot is készítsd fel testileg lelkileg. Elég kellemetlen dolog.
A rendőrségnek elkéne már egy valódi szakértő, mert a határozatban foglaltak tévesek. Egyszerűbb lett volna odaírni, hogy azért visszük el a gépet, mert az asva ezt várja el tőlünk. Az, hogy a nyomozás sikeres lesz-e már teljesen mindegy, a lényeg, hogy a szerver le legyen foglalva néhány hónapig vagy évig, meg a tulaj meg legyen házkutatva, a családja pedig megrémítve, a jól megszokott forgatókönyv szerint.
@??? Ahha, én ebben nem lennék ennyire biztos, mint te, szerintem várjuk meg az egész történet végét, mert az asvatól írt feljelentéssel még nem találkoztunk, lehet, hogy userekről is kértek szakértői véleményt.
@Stageline a rendőrség mindig a hatályos jogszabályok szerint jár el, ezt felejted el mindig.
Példának okáért:
329/A. § (1) Aki másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló szerzői vagy ahhoz kapcsolódó jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.1318
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki a szerzői jogi törvény szerint a magáncélú másolásra tekintettel a szerzőt, illetve a kapcsolódó jogi jogosultat megillető üreshordozó díj, illetve reprográfiai díj megfizetését elmulasztja.1436
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését1437
a) jelentős vagyoni hátrányt okozva,
b) üzletszerűen
követik el.
(4) A büntetés1438
a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen jelentős vagyoni hátrányt
okozva követik el.
Vagyoni hátrány:
A kár és a vagyoni hátrány általános büntetőjogi megközelítése
A Büntető Törvénykönyv (Btk.) értelmező rendelkezése szerint, kár: a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés; vagyoni hátrány: a vagyonban okozott kár és az elmaradt vagyoni előny. A kapcsolódó törvénymagyarázatok szerint a kár a bűncselekménnyel a vagyonban okozott értékcsökkenés. Ilyen például sikkasztás esetén az az összeg, amellyel a sértett vagyona csökken; rongálásnál az eredeti állapot helyreállítására fordított összeg, teljes megsemmisülése esetén a dolog értéke. Összegezve: dologban bekövetkezett kár összege egyenlő a dolog elkövetéskori forgalmi értékével. Értéken a kiskereskedelmi forgalmi árat kell érteni, ha van ilyen.
Az elmaradt vagyoni előny pedig az az érték, amellyel a sértett vagyona a bűncselekmény hiányában gyarapodott volna. Ennek leggyakoribb megjelenési formája például az elmaradt haszon, kamat vagy munkabér. A kialakult bírói gyakorlat ezt az értelmezést teszi magáévá azoknál a bűncselekményeknél, ahol ugyan nem “vagyoni hátrány” az egyik tényállási elem, hanem a jelző nélküli “hátrány”, de a cselekmény jellegéből következően a hátrány vagyoni jellege nem zárható ki (pl. okirattal való visszaélés vétsége). Ilyen esetekben a hátrányba, mint tágabb fogalomba a szűkebb vagyoni hátrány bennfoglaltatik.
Csak reménykedtem, hogy az előző komment bemegy link nélkül. Akkor itt a teljes link: http://www.mszh.hu/kiadv/ipsz/200106/kissz.html#2 a vagyoni hátrányról.
kiváncsian várom mikor fognak beperelni egy internetszolgáltatót ill. mobilcéget idehaza az elmaradt haszonért
srácok….tök gyerekes amit csináltok. Szerintem most már tök lényegtelen kinek van igaza és kinek nem. Elég, ha az illető tudja magáról. Mindenki büszkén csinálja végig és ne háborúzzatok a neten, mert totál értelmetlen. Úgy tűnik az embereknek a vérében van, hogy néha akár mindenféle indok nélkül is, de a másikba rúgjanak és mikor még mindig nem elég akkor szájba is szarják a másikat. Részemről totál egyértelműen XY-nak van igaza. Ettől független nem írom ide, nem támadom a másik felet. Annak a “seggfejnek” aki ezt az egészet csinálta ugyan úgy boldog életet kívánok, van ilyen, mindenki féreg egyszer az életében.
TI JELENTETTÉTEK FEL ŐKET MIKELL MÉG KITARTÁS ZOOL NAK
@Chamea: A rendőrség tudja, hogy nem megy át adatforgalom a hubon vagy trackeren – vagy legalábbis elvárható lenne hogy tudja, ha már többszázezrekért szakértőt fizetnek- még is elviszik, pedig semmi ok nincs rá, nem az üzemeltető teszi hozzáférhetővé a jogsértő anyagot hanem a felhasználó, de nekik könyebb az üzemeltetőt meghurcolni. Mindkét szolgáltatás kereső szolgáltatás ami nem illegális és semmi oka nincs a rendőrségnek lefoglalni egy kereső szerverét. A google keresőjében is megjelennek olykor jogsértő oldalak, nekik fura mód tudnak írni, hogy vegyék le a linket, a tracker és hub üzemeltetőknek nem tudnak szólni, egyből mennek lefoglalni. Unalmas, főleg annak tükrében, hogy még soha nem mondta ki bíró, hogy a fájlcsere vagy annak elősegítése illegális. Marad a megszokott gondolat. A kollektív szerzői jogvédők a rendőrség falloszával csapkodja a csalánt. Közpénzen.
Brühühühűűű sírjunk 1ütt, az asva teljesen jogosan vitette el a szervert, az oldalon olvasom, hogy sírnak, hogy milyen jó volt meg minden, a legutolsó torrentoldalon, amin regelve vaok több van, mint cinemán volt XD
@íyxcvbnm,.:
Te elmeroggant
Ez az Asva.info P2P hírportál vagy blog vagy mindegy minek hívod, de a feljelentő az ASVA azaz az Audiovizuális Mûvek Szerzõi Jogait Védõ Közcélú Alapítvány… annak a címe az asva.hu.. Komolyan hogy lehet valaki ennyire rájékozatlan?
@íyxcvbnm,.: Na mégegyszer
sorry elütöttem. Elmeroggyant vagy és tájékozatlan.
@stageline ennek tükrében nem eudom, hogy a rendőrség a szerverek mojolgatása helyett miért nem megy ki inkább a közterületekre. Például:
“asuska 2009. szeptember 23. 22:17 :Egy másik érdekes jelenet meg a csepeli rendőrségtől kb 20 méterre a Szent Imre téri buszmegállóban a templomkert előtt. A forgatókönyv ugyanaz: Lány pucéran mutogatja magát, majd pisil, a buszmegálló rendőrség felőli oldalán, ahol még kamerák is vannak, mindez kb úgy 2 évvel ezelőtt. Szánalom.” – Azért az már óriási szégyen a BRFK-ra meg a XXI. kerületi rendőrségre nézve, hogy kamera van az épület körül tucatjával és az aberrált nagy gorilla ott pisilteti a szajháját sok felnőtt és gyerek szeme láttára. A rendőrséghez: Önök büszkék arra, hogy a belvárosban háborítatlanul folynak ilyen cselekedetek? Lehetne például ide menniük vagy a Borárosról az illegális árusokat megfogni vagy a felüljáró lépcsője alá pisilőket megbírságolni. Több hasznunk lenne abból, mint ebből, nem?
Ide tényleg elég lenne az együttműködés a hub vagy tracker üzemeltetője és a szerzői jogvédők között. Én biztos nem a rendőrség igen szűkös állományát kellene felhasználni erre, különösen akkor nem, mikor annyira kevés a járőr, hogy amikor életveszélyben voltam, mert egy elmebeteg késsel fenyegetett meg engem, több, mint 50 perc alatt értek ki, mikor a yard alig volt 2 kilóméterre egyenes úton onnan.
Mindenki tudja hogy ez az oldal jelentette fel a CinemaStore-t!
http://asva.info/lefoglaltak-a-cinemastore-szerveret-2009-09.html/comment-page-4#comment-122078
Ezt olvasátok
tipikussan Zoolra illik ugyan ezt csinálta a cinemával mi meg jol meg szivtuk
http://fikablog.hu/2009/08/egy-netcigany-naploja/
kisértetiessen hasonlit nem de????
Remélem jol lesitelik a kis tetüt
Tfg: te is gyagyás vagy látom.
A Cinemán ez volt az átlag user IQ? Mert akkor tényleg nem kár érte
jajjmileszitt
http://piratebit.hu/blog/?p=31
Mijjjeeeez? A piratebites versenyzőnek is elvitték a szerverét vagy csak szimplán összecsinálta magát? Gugli adatvedelem.php 404 not found. Érdekes, hogy ezt az oldalt nem síratja senki, hogy mexűnt, blog van helyette…
Szimplán elege lett ahogy olvastam a fikán
egy becsületes látogató : nem lehetsz ennyire gyökér! az egy kitalált napló zoolról…
http://i34.tinypic.com/t4z12a.jpg
http://i35.tinypic.com/k4xh1s.jpg
Ennyit a sok mellébeszélésről…
Aki ezután is kételkedik…. az….. HÜLYE xD
http://kepfeltoltes.hu/090930/k4xh1s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Szorul a nyakatok körül a hurok fájlcserélők !!!! Lehet kiabálni,ha süllyed a hajó! Mind ráb@sztok még arra amit tesztek,főleg azok akik torrentoldalt üzemeltetnek !!! A rács mögött végzitek mind!
Pls kérnék egy admintól egy megerősítést, hogy a “szorul a nyakatok körül a hurok” post IP-je nem ugyanaz mint az enyém, mert ez a majom fasz nem tud magának egyedit kitalálni, olyan néven ír amin már megszólalt valaki. Jellemtelen görény.
Üzenem neki: HA az én kezem szorulna a nyakad körül, akkor nem a rács mögött végeznéd, hanem a koporsóban te görény!
@Hmm 21-e, amikor kiállították a rendőrségen a lapot, a kevés járőr+rendőr miatt 22-én mentek ki foglalni és 28-án nyomtatták ki a dokumentumot a kézhez adáshoz, mert kérvényt kell ám benyújtani és oldalanként száz valahány forintot kell fizetni, hogy a kezedben legyen a doksi, nem úgy megy ám az. Több kérdés?
@:D Így van, szolgáltatónál visszakereshető minden, csak rendőr meg börtöncella nincs elég, az utcán fajtalankodó és disznólkodó pipikre viszont lenne elég hely a női fegyházban, hajrá!
@:D: Ne húzd fel magad mert valaki a nevedbe ír hisz itt ez kezd lenni a divat (lásd: korábban) És főleg ne arcoskodj a monitor előtt,mert lehet előbb végeznéd te a koporsóba mint ő.Nem tudhatod kivel beszélsz és tapasztalat hogy akik neten arcoskodnak valójában csak tizenéves h.lyegyerekek.Szal relax.:D
Annyira nagyon leszarom, hogy ki mit hazudozik… kábé börgerking vs mekdonáldsz harc. Igazából, minket USEReket ez nem érdekel. mi szeretjük a cinemát, mert jó hely, és akarunk ott böngészni… lefosom, hogy kinek mi a lóvé, ki hazudik, mit foglaltak le!!! asszem ezzel még sokan (kábé a 98%) így van… letöltés volt és lesz, ezt zenészként már ezer éve tudom, beletörődtem. és ha megszoktam egy oldalt, akkor onnan akarok letölteni és ez a cinema!
Én várom vissza!
Csók a családnak!
Október és Decemberben kb. szerver foglalások lesznek. Visznek mindenbol, torrent, FTP,SMS
Látom, hogy egyesek nem nagyon értenek itt a dolgokhoz. FTP=SMS. Nagyot álmodtunk, még nagyobbat akartunk mondani, legjobban felsülni sikerült :XD
FTP=SMS lol ?
Chamea inkább te legyél csendben
Bizony vannak FTP-k ahová nem SMS-el lehet bejutni
ahha doki, mutass egyet és majd elhiszem. Gondolom az ubuntu és a debian tükörszervereire gondolsz XD Azokat soha sem fogják elvinni, mert nem tartalmaznak szerzői jog által védett anyagokat
chamea inkább ne erölködj mert nincs igazad
Jönnek a kemény csávók, jönnek ezerrel látom és még oltogatnak is.
Üdvözöllek az internet birodalmába,ahol a buta lehet okos és ahol a gyengék lehetnek erősek.:D
@boy elég szomorú hogy ezt így látod, ha annyi esze is lenne néhány embernek, amilyen erős és végig gondolná azt, hogy az ftp-s meg torrentes általuk nevezett netcigányok hogyan élnek nyereségesen, akkor rájönnének, hogy a csalók szerverét lényegében ők tartják el. Miért nem csinálják azt az ilyen csalókkal, mint amit én is, hogy jól megszívatják őket? Fogtam és a 2 csaló csaj előtt húztam a mézesmadzagot és a végén sem fizettem nekik. Az egyiknél tudom, hogy következő hétre nem volt kajája, mert nem sikerült engem elég hatékonyan átverni. Maricyka vezeti a toplistát a csalók megszívatásában:
Valaki felhívja:
- Jó napot, K. Péter vagyok az Extretronika Szlovákiai cég munkatársa(kamu cég, soha nem hallottam róla én sem). Létrejött egy új telefonos szolgáltatás, ami a … szolgáltatóval egybekötött. Vegyen 10000 forint értékben … szolgáltatói feltöltőkártyát, mert ennyi egyenleg kell, hogy a szolgáltatása működjön, persze új számot adunk. 3/4-ed óra mulva visszahívjuk önt, a szolgáltatásunk a következő: ,Elmondta ennek a ‘kamu’ szolgáltatónak a krapek a dolgait, megkeresi maricyka a régi … szolgáltatós feltöltőkártyáját, amit már ehasznált, mert persze minő véletlen, pont olyan szolgáltatós.
Jön 3/4-ed óra múlva a visszahívás, ürgéhez órát lehetne állítani: Megvan a kártya, persze ekkor már maricíka átirányította egy 0690-es számra a mobiljára érkező hívást arról az ismeretlen számról. Elkezdi Maricyka a lejárt feltöltőkártyájának a számát diktálni, persze mindig szándékosan 1 számot kihagyott utána jött jaj bocsánat, és kezdődött minden előröl, a csalónak meg ment a számlájára a 960 ft/ÁFA percdíj persze. A végén úgy kb másfél óra múlva bediktálta a pontos számot, mire a csaló: héé hát ez a szám lejárt.
Maricyka erre: Gondoltad ecsém, hogy a saját számomat fogom bedarálni neked? Persze csalótól hosszú sípszós szövegek és bontotta a kapcsolatot, 2x annyi összeg folyt be a csalótól, mint amennyi összegért ő telefonált. Hó végén meg cserélnie kellett telószámot, mert káromkodott meg köpködött megállás nélkül az ürge a magas számla miatt.
Ezt csak azért írtam le, mert a netcigányozók, akik fizettek idegennek smsel, ők a legnagyobb hibásak és nem a rendőrségnek kellene a csalást, mint társadalmi problémát megoldanunk, hanem nekünk, embereknek. A csaló befektet, de ha nem térül vissza semmi, akkor ő veszteségesen dolgozott, fizetett. Ennyi. Nem tudom, hogy Zool csalt-e de nem az én tisztem ezt eldönteni, mert én nem fizettem ott egy kajnyi vasat sem.
Cinema egy sz*** volt, nem kár érte
én mint torrentező ember elmondanám miről van itt szó. álltalában azokat az oldalakat foglalják le melyek haszonszerzés céljával müködnek pl.: sms warez ncoron, bithun nincs sms támogatás stb…. pont ezért, mert warez ingyenes. Aki meg milliókért akarja eladni, a nem teljesen tiszázott jogi helyzetben lévő oldalát ne csodálkozzon hogy lefoglalják az oldalt…. Ha ezek miatt filmek miatt lett volna ekkora botrány akkor nagyobb torrent oldalak szerverei is réges régen rendőrségen lennének…… Akik meg cinema találkáján voltak az félhet kicsit lehet ott volt 1-2 jogvédő is.
Majd szépen lassan beindul újra a dc… ott aztán lehet reklámfelületet bérelni bőven, és pálmafapokethasználtpécéket árulgatni.
Zárják be azt a köcsögöt, megérdemli!!! Nagyarcú sitnyik!!!
Arról miért nem ír senki, hogy a sok udernek lehet-e valamilyen baja a lefoglalásból?
ki ez a csí?
Ezt a hazug szar gyereket….