Legális a fájlmegosztás Spanyolországban
2010. március 16. 18:51 | Szerző: sct | Kategória: Jog | 17 hozzászólásSpanyolország továbbra is a fájlcserélők mellett áll. Mondjuk ezt azért, mert egy barcelonai bíróság elutasította egy torrentoldal bezárását, sőt az adminisztrátor tevékenységét sem találta büntethetőnek. Európa láthatóan tele van kontrasztos döntésekkel.
Egy korábbi cikkünkben már beszéltünk arról, hogy spanyol földön egészen másképpen értelmezik a fájlcserélés bűnösségét. Ott ugyanis a fájlcsere legális mindaddig, amíg nem bizonyított, hogy az illető anyagi haszonszerzésre használja.
2008-2009-ben a spanyol jogvédő szervezetek több fájlcserélő – többek között bittorrent és edonkey – oldalt próbált meg bezáratni, eddig szerencsére sikertelenül. Ezeknek a szervezeteknek a célja az volt, hogy az oldalt futtató embereket törvénysértésen érjék, és az oldalt így el tudják hallgattatni. De a Spanyolországban a bírák és a törvény egyelőre a fájlcserélőkkel van, mivel ott úgy szól az ide kapcsolódó paragrafus, hogy senki sem ítélhető el szerzői jogok megsértésért, amíg be nem bizonyosodik, hogy az illetőnek anyagi haszna származott a védett anyag megosztásából.
A konkrét oldal – Elrincondejesus.com – eDonkey linkeket tartalmaz, és a gazdáját egy spanyol zenei jogvédő szervezet, a SGAE (Sociedad General de Autores y Editores) perelte be még tavaly. A per során Jesús Guerra, az oldal tulajdonosa azzal védekezett – teljesen jogosan -, hogy az ő oldalán nincsenek bannerek, hirdetések, így nem származik bevétele az oldal működtetéséből. (Hát hazánkban ugye ez egészen másként van, a legtöbb torrentoldalon már nem csak egy – két banner hely van. Többek között ezért is szoktunk negatívabb minősítést adni ezeknek az oldalaknak, mert így nagyobb kockázatot jelentenek. És az utóbbi időben a legtöbb ilyen oldal a netcigányok és leendő iPhone tulajok melegágya.)
A 2009 nyarán beterjesztett kérést a bíró már akkor visszautasította, arra hivatkozva, hogy a P2P hálózatok mint egyszerű adatátviteli csatornák törvényesen működnek. A lezárt eljárásban végül a bíró kimondta, hogy ha valaki jogvédett tartalmakhoz vezető linkeket vagy a linkek listáját teszi elérhetővé, még nem azonos azzal, hogy ezeket a tartalmakat kínálja a felhasználóknak. Az SGAE persze szeretné, ha ezt a jelenleg két különböző dolgot a törvényhozók és a bírák összevonnák.
Az ügyben eljáró bíró véleménye szerint a link közzététele nem sorolható sem a „terjesztés”, sem a „másolás”, sem a „nyilvános közzététel” jogi kategóriájába, ezért nem tekinthető illegális tevékenységnek. Mennyire más gondolkodás van Spanyolországban, mint pl. Franciaországban vagy a svédeknél. Ha a Pirate Bay perben is ilyen mondatok hangzottak volna el, biztos nem ott tartana az ügy ahol most. (Jelenleg elsőfokon a PB üzemeltetőit elítélték, egy év börtön és sok-sok ezer eurós büntetés vár rájuk. Természetesen az ügyben mind a négy vádlott fellebbezett és a folytatás idén nyáron várható.)
Az utóbbi napokban a site forgalma egyébként meredeken megugrott, vélhetően annak köszönhetően, hogy az interneten elterjedt a döntés híre. Ez még egy rúgás jogvédőkbe, akik be akarták záratni a weboldalt.
(via itcafe)
Helyes és jó döntés! Hátha precedens lenne.
nagyon helyes!
Ez a tipikusan az “olaj a tűzre” hatás.
A TPB elleni pereknek köszönhetően jutott a svéd PP az EP-be.
kár, hogy a fűben nem igy gondolkoznak mint a torrentoldalakkal… ;>
@matt xD ez jóvolt.
kis hazánkban erre neis számítjunk, de azért jó kamillázni a körülöttünk történő dolgokon..
Ezt a drog-hülyeséget ne hozzátok ide. Kösz.
Ilyen dontes Magyarorszagon elkepzelhetetlen lenne.
Jó cikk, csak kár, hogy még a zsindex is hamarabb megírja, mint ti, pedig evvel foglalkoztok.
Nem, az Index foglalkozik cikk és újságírással, nekünk ez csak hobby.
#7: Miért lenne elképzelhetetlen nálunk?
Engem speciel nemzavar hogy az asva.info később hozza le, a lényeg h megjelenik valahol összeszedve ez az egész. Am pedig balazs index a neve és nem zsindex… látszik h nem vagy több 15-16 évesnél ilyen gondolkodással.
Apa! Kezdődik….
#6
ezt a rakas tragyat vigye mar innen valaki, amig csavarok egy cigit xDDD
Mindez a jogi zavar (mármint, hogy van ahol büntetik, máshol meg rá sem … ) előbb-utóbb véget fog érni – az EU-ban már jópár éve napirenden van a szerzői jogvédelem kérdése, de sosem volt annyira fontos, hogy konkrét EU rendelettel szabályozzák (csak irányelvek és ajánlások vannak).
Addig marad csak a jelenlegi “jó világ” amíg a kiadók meg a jogvédő-hiénák rá nem jönnek, hogy célszerűbb kilobbizni egy egységes európai álláspontot, mint országonként szétaprózva pereskedni. Persze ismerve az EU-t ez sem jövőre fog megtörténni
“kár, hogy a fűben nem igy gondolkoznak mint a torrentoldalakkal… ;>”
Én úgy látom hogy szerencse hogy nem így gondolkodnak abban, sőt még sokkal szigorúbban kellene gondolkodniuk abban, és hasonló dolgokban. (de ez egyes hatalmi pozícióban lévőknek nem érdeke…)
Egyébként Magyarországon sem ártana megreformálni a médiatörvényt, mert ez tényleg hasonló, kicsit mint a vhs- kazakkal a dolog. (tudtommal a dvd-kért is kérnek jog díjat, meg már egyre több adathordozóért…)
A torrentben csak az a gond hogy fel is kell tölteni, az ugyanis nem legális, jelenlegi jog szerint.
(de valaki belinkelhetne egy videót ahol egy aszsem asva-s emberke magyarázza ezeket a dolgokat, mert múltkor kerestem de nem találtam rá)
Ott ha jól emlékszem azt mondták, hogy a letöltés, magáncélra nem törvénytelen (persze vannak kivételek, mint pl a programok).
@balazs
Akkor húzzál vissza a zsindexre baszod…nyominger
# Kaoraku ~ Miért lenne elképzelhetetlen nálunk?
Mert a bíró kapna egy Nokiásdobozt, és már olvasná is föl az ítéletet, amit papírra előre megírtak neki. Amúgy a svédeknél is így történt, szvsz.