A Palace Mammutban a mozi személyzete egy nőt kapott rajta, amint a Mamma mia című filmet rögzítette egy videokamerával. A rendőrséget természetesen azonnal értesítették, és a nő bár beismerte tettét, eljárás indul ellene.

A legjobb szó az esetre egyébként az owned. Érthetetlen, hogy mi célja volt a hölgynek a videokamerával, hiszen a film már régóta megy a mozikban, és már nem csak cam-es verzió van belőle, hanem retail dvdrip is. Mivel a film külföldi, a képanyagra igazából szüksége sincs a magyar “warez”-nek, hiszen ezekre tökéletes a külföldről beszivárgott release.

mamma_rls

Van egy pár verzió

Nagy a valószínűsége annak, hogy ez valami magánakció volt, vagy egyszerű hecc, próbálkozás. Semmiképpen sem valami komoly “kalózt” kapcsolhattak le.

Kreatív Online-on megjelent cikk szerint a hazai filmipar kára – adókkal, járulékokkal együtt – akár 40 milliárd forint is lehet.

Frissítés 1: “Az illető hölgy / lány előzetes letartóztatásban van.”

Frissítés 2:

Az ASVA (Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány) közleményében a következő áll: “a szerzői és kapcsolódó jogok megsértését a btk. alapesetben kettő, minősített esetben akár nyolc év szabadságvesztéssel bünteti”. Az origo megkereste dr. Dallos Zsolt ügyvédet, aki számos kalózkodással kapcsolatos ügy vádlottjának védelmét látta már el. Dallos elmondta, a szerzőijog-sértést valóban komolyan szankcionálják a hazai törvények, ám szabadságvesztés kiszabását ebben az esetben nem tartja valószínűnek, hiszen a vagyoni hátrány mértéke valószínűleg csekély, súlyosabban pedig csak az anyagi előny elérésére törekvő, azaz például hamis dvd-kkel nagy tételben kereskedő személyeket szankcionálják idehaza.

Frissítve 3: Az eset még egy hete történt, a Mamma Mia utolsó vetítésén.