Az Egyesült Államok kormánya úgy látszik rendesen bekeményített, ugyanis több weboldal domainjét (köztük egy torrent keresőét is) figyelmeztetés nélkül eltérítették. Az eltérített oldalon egy tájékoztató olvasható, miszerint a domaint lefoglalták. Utána pedig a szokásos sallang, a szerzői jogok megsértése x év börtön, és x ezer dollár büntetés a rosszfiúknak.

Azt már megszokták a torrentezők (köztük a hazai felhasználók is), hogy a jogvédők szó nélkül rámondják a torrentoldalakra, hogy azok bizony jogsértő tartalmakat hostolnak. Az viszont tényleg új, hogy egy olyan oldalra mondják ezt, ami nem futtatott trackert, és nem linkelt még torrent fájlokra sem.

A Torrent Finder csupán egy multi kereső volt, ami több, önállóan is működő torrentkeresőt fogott össze. Ha valaki valami ritkát keresett, a Torrent Finderrel egyszerűen könnyebb dolga volt, hiszen egy helyre beírta a keresett szöveget, majd könnyedén tudta több oldal tartalmát átfutni. Ennek ellenére aki ma felkereste az oldalt, csak egy baljós üzenettel találkozott:

lefoglalt

A Torrent Finder üzemeltetője a TorrentFreaknek elmondta, hogy minden előzetes figyelmeztetés nélkül vették ki a kezéből a domaint. Először azt hitte, valami gond van a DNS szerverrekkel. A domain DNS bejegyzése ugyanis megváltozott az ő közreműködése és tudta nélkül. Kapcsolatba lépett hát a GoDaddy-vel, de a mai napig ők sem értik, mi történt. Az egészet az ICANN intézte.

Az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) egy nonprofit részvénytársaság, amelyet 1998-ban hoztak létre olyan, az internettel kapcsolatos feladatok ellátására, amelyet korábban más szervezetek (főként az IANA) láttak el közvetlenül az Egyesült Államok kormányának megbízásából. A cég székhelye a kaliforniai Marina del Reyben található.
Feladata általánosságban az IP-címek és a tartománynevek (köztük a legfelső szintű tartományok) elosztásának felügyelete. – Wikipedia

Ami tényleg “veszélyes”, az az, hogy a Torrent Finder lényegében nem nyújtott semmivel sem többet, mint a Google. Csupán meghatározott oldalakon keresett, és a találati oldalakat iframe-ben adta vissza. Tehát még arról sem lehet beszélni, hogy feldolgozta a torrentkeresők eredményeit, és így közvetlenül a Torrent Finder adott volna vissza találatokat a felhasználóknak. Az eredmények és a torrent tartalom teljsen el volt szeparálva az oldaltól. A kereső egyébként újra működik, másik címen.

A napokban nem ez volt az egyetlen rossz hír a letöltők számára. A Torret Finderhez hasonlóan a RapGodFathers zenei letöltő portál alól is kirántották a domaint, majd később, még két, szintén zenékkel foglalkozó weboldal járt így (OnSmash.com illetve DaJaz1.com). De ezzel még nincs vége a felsorolásnak, további site-ok DNS-ét térítették el (2009jerseys.com, nfljerseysupply.com, throwbackguy.com, cartoon77.com, lifetimereplicas.com, handbag9.com, handbagcom.com és dvdprostore.com)

(via torrentfreak, illetve deejayyhu)