Kicsit elbulvárosodunk e poszt erejéig, de csak hogy tisztán lássuk, miért is örvend nagy népszerűségnek a torrentezés ma Magyarországon. Sorra vesszük hát néhány újdonsült “énekes” / sztár / celeb fizetését, hogy sajnálhassuk őket kicsit.

A velvet.hu utánakérdezgetett, mégis mennyibe kerül egy-egy újdonsült csillagocska fellépése, miután szerepelt a Megasztár, illetve az X-faktor döntőiben. Az árak minden esetben 30 perces félplayback fellépést jelentenek, valamint a plusz ÁFA, plusz útiköltséget is hozzá kell számolnunk.

A legdrágábbak a Megasztár versenyzői esetében természetesen a női és a férfi győztes, ha lehet így fogalmazni, ők – Tolvai Renáta és Kökény Attila (aki többé már nem vállal haknit eddigi munkahelyéül szolgáló bárban!) – 180 ezer Ft-ért énekelgetnek nekünk. Renike kis barátja, aki annak ellenére, hogy madzsarul sem tud rendesen, szívesen megszedi magát belőlünk, ami 160 ezer Ft-ot jelent fél órára. A többiek, köztük a 11 éves Patai Anna, olyan 120 körül mozognak, egyedül Varga J. Bernadett adott lejjebb, és 80-ért már meg is kaphatjuk műsorát. (Bevallom őszintén, róla fogalmam sincs, hogy kicsoda).

Az X-faktorosok külön árat számolnak fel a budapesti, illetve a vidéki fellépésekért, ami ötezer forint különbséget jelent a főváros javára, viszont minden esetben számolnunk kell természetesen az útiköltséggel. Az ő félórás fellépéseik 100 és 180 ezer között mozognak, egyedül a Non-Stop kér 250/260-at, viszont az ő javukra meg kell jegyezni, hogy öten vannak.

Természetesen mindőjük mögött komoly múlttal rendelkező műsorszervező cég áll, így nem kizárt, sőt inkább biztos, hogy ezeknek az összegeknek bizonyos része vándorol csak az úgynevezett zenészek zsebébe. Mégis azt kell mondanom, hogy egy picit kifordult magából ez a világ. Csak akiket a velveten felsoroltak, már 17 különböző énekes, akinek én, mint zeneszerető ember vegyem már meg a CD-jét, mert most ők a slágerek. És akkor a többiről nincs is szó. Na meg arról, hogy egyáltalán hánynak van valóban tehetsége, kitartása, hogy valóban zenész legyen. Persze ez nem az én tisztem, hogy megítéljem.

Amit azonban világosan látok, hogy ebben a fölöslegesen többszereplős üzletben, melyben a közönségen és a zenészen kívül még ott figyelnek a műsorszervezők, kiadók és persze jogvédők, mindenki rajtam kívül olyan órabérért “dolgozik”, ami számomra felfoghatatlan. Értem én, hogy tehetség, meg művészet, de ne akarják már lenyomni a torkomon azt, hogy abból a pénzből, amit kínkeservesen keresek meg egy hónapban és számolgatnom kell belőle, hogy a rezsi meg kaja után még mit engedhetek meg magamnak, abból olyan félmunkát fizessek meg, aminek 180 ezer Ft a félórabére.

Ezek után kikérem magamnak, amikor letöltök egy albumot, filmet, bármit, hogy bárki tolvajnak, vagy kártevőnek nevezzen. Majd, ha nem lesznek ennyien az üzletben, és nem a semmittevésükért akarják elvenni az emberek nehezen megkeresett pénzét, és emiatt a zenészek nem ennyit kérnek egy hakniért, esetleg az én órabérem lesz hasonlóan megerőltető melót végezve ennyi, na akkor, de csak akkor elgondolkodom azon, hogy egyáltalán ránézzek-e egy amúgy is elavult adathordozóra, amin úgynevezett zene van. Addig meg mindenki másnak ebben a láncolatban tessék azon gondolkodni, hogyan lehet megállítani a torrentezést. Várom a jobbnál jobb ötleteket.