Még pár hete volt olvasható Twitteren, hogy a BigTorrent egyszer csak a semmiből hirtelen megszűnt létezni. Gond van, oldal nem megy, de lehet nem is fog. Aztán hirtelen újra lett, csak a staffok megmaradtak, más tulaj, más motor.

A BigTorrent-ről jómagam sokat nem tudok, csak annyit, amennyi a hazai tracker felmérésekből kiderült eddig. A középmezőnyben szerepelt, majdnem 30 ezer felhasználóval  és 100 ezer peerrel. A felhasználók szerint “a feltöltők és a letöltők aktivitását figyelembe véve jó oldalnak minősült”.

Tulajdonképpen számomra az oldal csendben működött, nem kaptam hőzöngő leveleket, hogy lehúzás megy, átverés, nagy sms botrány. Spam-et sem kaptam tőlük, ami az utóbbi időben már igen ritka. Márciusban még az új skin-ről beszéltek, az oldalon folyt a kvíz, tehát nekem kívülről egy egységes oldal képét mutatta a BigTorrent.

Hirtelen május elején egyszer csak megjelent twitteren a következő üzenet:

Az oldal technikai és egyéb problémák miatt nem üzemel!Müködése – nem tudni mire várható – vagy lehet már nem is fog üzemképes lenni!! – Forrás: twitter

Aztán jött a hivatalos üzenet is:

Sajnálatos módon a szerverben kisebb műszaki hibák adottak – állítólag most minden megfelelően működik, de a MI tudásunk szerint nagyon nagy a laggolás még így is h. még a Tracker sem fut!!

Ebből adódóan – ez volt az egyik szempont – a másik az időhiány :S:S egy döntést kellett hoznunk az oldal jövőjéről!!!

Ahogy említettük már sajnos nincs elegendő szabadidőnk az ilyen hibák megjavítására – és a folyamatos karbantartására, mellette még persze az anyagi része sem elhanyagolható a dolgoknak!!!

Ebben a másfél évben arra törekedtünk hogy egy olyan oldalt adjunk nektek ami “Hibátlan” & ahol jól érzitek magatokat!!
Reméljük sikerült – és MINDENKI megérti a döntésünket még azok is akik laikus szemmel látják csak át a dolgot!!

Nagyon sajnáljuk & NAGYON KÖSZÖNJÜK nektek hogy velünk voltatok & már lassan egy nagyon jó közösséget alkotva – ment az oldal!!
Nem volt könnyű a döntés – de minden szempontot figyelembe véve a legjobb megoldás hogy Beszüntetjük az oldalt!

Ahhoz hogy az oldal fejlődjön és felvegye más oldalakkal a versenyt – ahhoz folyamatos fejlesztésre – karbantartásra lenne szükség – sajnos ezt már nem tudjuk biztosítani és ennek tudatában – jött létre a Döntésünk az oldalról!!

Azért is lett még utoljára elindítva az oldal (2-3 napra), hogy értesüljetek a dolgokról – és elköszönjük Tőletek!!

Respect MINDENKINEK!!!
Sziasztok!!

BIGtorrent Staff

A felhasználókat is meglepte az üzenet, de az talán még jobban, hogy pár nappal később már arról jött az értesítés, hogy mindenki menjen át egy másik oldalra. Más domain, más tulaj, de a staff marad. A felhasználóknak viszont újra kell regisztrálni. Ez utóbbi pozitív, lévén a userek így nem lettek eladva.

Az viszont már más kérdés, hogy ez így jó ötlet volt-e. Bezárni az oldalt hirtelen, elveszíteni a felhasználókat, akik pedig a saját munkájuk gyümölcsét veszítették így el.

Az új oldal más motort kapott, nevezetesen a silány minőségű és elég rossz hírű Dark-Knight félét. Ez mi sem bizonyítja jobban, hogy a Dark-Knight logója még megtalálható a BigTorrent.eu oldalán is, na meg az XBT-ben is ott hagyták a nyomát.

logo_1

Egy kis nyomozás után lám, az új Dark-Knight oldalon is megvan még ez a logó:

logo_2

Az új site hostja a jól ismert szerverem.hu, szerencsére az SMS aggregátor szolgáltatást is ő nyújtja. Úgy néz ki, a legjobbkor néztem be az oldalra, hiszen éppen megduplázzák a küldött SMS-ek jóváírását.

Az új motorral ráadásul akadtak gondok is, bár freeleech volt, mégis felszámolt bizonyos mennyiségű letöltést több felhasználónak is.

Picture 9 Picture 10
Gondok a számolással…

Mi ebből a tanulság? Az, hogy kényes, és nehéz dolog ekkora létszámú felhasználói tábornak megfelelni. Sokan – jogosan – nem értik, miért nem lehetett átemelni a korábbi adataikat, és most a régi arányuk miatt keseregnek. Hiszen, ha más a tulaj, más a motor, nincsenek meg az adatok és a torrentek, akkor már tényleg csak a név a régi, nemde? Az oldal “átadása” körül is nagy volt a fejetlenség, de legalább pozitív, hogy twitteren próbálták tájékoztatni a felhasználókat. Az látszik, hogy a megszerzett felhasználókat most nagyon próbálják megtartani (freeleech, 4x-es feltöltés). Kérdés, hogy meddig sikerül, és mennyire. A statisztikákat idővel majd érdemes figyelni, és össze lehet vetni a régi BigTorrenttel.