Idézve a címben említett oldalt – amit felmérésékből mindenki ki tud találni – “Az arány intézménye az oldalon ideiglenesen megszűnt.”. Ami tehát fontos, ez egy kísérlet, és nem tekinthető végleges rendszernek. Ahhoz, hogy ez ebben a formában továbbra is működőképes maradhasson, természetesen a felhasználóknak továbbra is a “szokásos” módon kell viselkednünk, életben kell tartani a torrenteket.

A feltöltött és letöltött adatmennyiség, illetve vele együtt az arány eltűnt – a profilunkban azért még ellenőrizhetjük -, kőbe vésett szabályok nincsenek, azt kérik az oldal felhasználóitól, hogy lehetőleg 1-es arányig seedeljenek vissza mindent.

Érdekes kezdeményezés, és bár nem ez lenne az első ratioless tracker hazánkban, mindenképpen a legnagyobb közösség bizonyíthatja be, hogy elég érettek-e a “felnőtt” világra.

 


(A nem a témához kapcsolódó hsz-ek, és az ezekre érkező válaszok is törölve lesznek, kérjük ne offoljatok.)