Napokban olvashattuk a hírt, miszerint a legendás Denuvo másolásvédelmet két hacker (avagy cracker) is sikeresen megkerülte. A védelmi rendszert fejlesztő cég már javította az egyik hibát,  ennek ellenére a rövid idő alatt is több mint 600 ezer alkalommal használták a kiskaput a felhasználók. A másik biztonsági rést még nem orvosolták.

Mi is a Denuvo? Ahogy a hwsw.hu fogalmaz, egy újabb biztonsági réteg a játékkészítők kezében, amit a meglévő DRM megoldás (Origin, Stream) felé helyeznek el. A Denuvo lényegében így a másolásvédelmet védi a módosításoktól. A szoftver egy egyedi kulcsot hoz létre a számítógép konfigurációja alapján. Amikor a játék állományait egy másik gépen próbálják elindítani, a megváltozott konfigurációk miatt nem engedi.

voksi

Az első támadó – egy Voksi névre hallgató bolgár hacker – a játékok demo verzióját használta fel a védelem megkerülésére. A játékok demojából kinyerte az AppID-t és ezt felhasználva a teljes, másolt játék, illetve a védelem azt hitte még mindig demó módban fut. Ezzel a módszerrel többek között a Doom-ot és Just Cause 3-at is sikeresen feltörték.

consp

A Tomb Raider legújabb verzióját a CONSPIR4CY csapata is megtörte, bár ők nem közölték – érthető okokból – a törés eljárását. A Denuvo eddig a legerősebb védelem volt, illetve még jelenleg is az és nem valószínű, hogy ezentúl sorban hullanak el az általa védett játékok. A kiadók, készítők azonban azt még mindig nem értik meg, hogy a játékuk soha nem attól lesz sikeres, hogy milyen erős védelmet építenek be és mennyi idő után törik fel. Sokkal fontosabb, hogy mennyire nyeri el a felhasználók tetszését a játék.