Microsoft szoftver a kalózok ellen [updated]
2008 május 04. 8:35 | Szerző: sct | Kategória: Média, Tech | 28 hozzászólásA Microsoft által a nyomozati szervek rendelkezésére bocsátott eszköz segítségével elméletileg minden windowsos rendszerbe bejuthatnak már a helyszínen, komolyabb számítástechnikai tudás nélkül.
A szoftver a Computer Online Forensic Evidence Extractor (COFEE) névre hallgat, és a nyomozók számítógépes bűnözésre szakosodott részlegei számára fejlesztették ki. Ennek segítségével bármilyen windowsos felhasználó gépére be tudnak jutni jelszó nélkül, így minden személyes adata és rendszernaplója elérhetővé válik.

A COFEE-t a terjedő kiberbűnözés visszaszorítása végett hozták létre, és lényegében egy USB-s pendriveból és egy programcsomagból áll. A rendszertől azt is várják, hogy meggyorsítja az ügyintézés menetét, mivel a rendőrségnek nem kell minden gyanúsnak vélt gépet lefoglalnia, és szakértők bevonásával több hónapig vizsgálni (ahogy nálunk szokták, 9 hónapig..).
A hírben azt is megemlítik, hogy a számítógépeken tárolt adatmennyiség rohamos növekedése miatt a nyomozóhatóságoknak ma már egy szinte kezelhetetlen méretű bizonyítékhalmazt kell átnéznie, és egyes esetekben annyira tanácstalanok, hogy nem foglalnak le semmit (avagy nálunk: lefoglalnak mindent, floppy meghajtót, monitort, scannert).
A Microsoft COFEE-t az USA-ban tavaly nyár óta használják, de eddig nem közöltek róla adatokat, hogy mennyire segítette a nyomozóhatóság munkáját. A hetekben 15 ország, köztük Lengyelország, Fülöp szigetek, Németország, Új-Zéland és az USA közel 2000 nyomozója számára juttatták el ingyenesen a szoftvert, amelyet már az Interpol is használ.
Ezek után nem lenne csoda, ha (nálunk is) ugrásszerűen megnőne a titkosított fájlrendszert és/vagy linuxot használók száma. Hamarosan lesz egy cikkünk a TrueCrypt otthoni használatáról.
Az eszközről egyébként már Wikipedia szócikk is született.
(via ItCafe ,p2pnet)
Óriási…lassan már mindenki seggébe dugnak egy jogvédőt vagy egy rendőrt…
Ez egyértelműen a személyiségjogi törvényekbe ütköző cselekedet volna… A jelszó és védelem megkerülés még törvényes eszközökkel elkövetve is - amennyiben a tulajdonos nem járult hozzá - illegális tevékenység. Gondoljunk csak bele, a DeCrypter programokra, amellyekkel a védett DVD lemezeket mentegetik le sokan háttértárolójukra. Tehát a “jogvédők”-re nem vonatkoznak ezen törvények? Dehogynem… Ha perre kerül a sor, tessék megemlíteni, hogy nem járult hozzá személyes információinak eltulajdonításához, a nyomozás során sérültek a személyiségi jogai, jelszavának megkerüléséhez pedig nem járult hozzá.
A nyomozati szervek sem használhatnak akármilyen eszközt arra, hogy a “bűntényt” megállapítsák. Valljuk be, hogy ezalatt a mikroszoftos kijelentés alatt nagyon rezeg a léc.
TA persze, csak gondolj bele, ha elvisznek egy kölyköt, ráordít 2-3 jóvágású rendőrpalánta. még azt is beismeri amit nem követett el. Ez a megfélemlítés, régóta működő dolog. Ezért kell egy ügyvéd mindenki mellé, bármi is történjen vele. Bill Gates meg szopjon le!
Még szerencse, hogy itt mindenki jogász és pontosan tudja, hogy kinek mihez van joga:D A lakásodba se mehet be senki jogtalanul, azonban ha hátkutatási parancsuk van, akkor a házi riasztód, belépő kódod, zárak megkerülésével, bemehetnek. Annyira felesleges ez a műsírás meg okoskodás minden egyes ilyen cikk után:P
Akkor te riasztoszerelo vagy ezekszerint ?
Engem nagyon érdekel titkosítás
TrueCrypt-el titkosított adatokat nem tudjak feltörni és megnézni?
szivesen átnézném az asva, meg hasonló álszent “jogvédő” szervezet dolgozóinak és családtagjaik otthoni gépeit ezzel a progival.
sittre kerülne mind egy szálig.
Ha ön tagja bármely illegális szoftver-vadász csoportnak, vagy zenei kiadónak, vagy filmgyártó cégnek, vagy rendészetnek, vagy a RIAA-nak, vagy ha ön kormányzati tevékenységet folytat, NEM ADOK ENGEDÉLYT AZ ÖN RÉSZÉRE, hogy a merevlemezemen található anyagokhoz hozzáférjen. Ha ön mégis így tesz, azzal megsérti a 431.322.12 számú, az Interneten Alkalmazott Magánjogi Törvényt és a Személyes Információ és Elektronikus Dokumentumok Védelméről szóló törvényt.
If you are associated with any Anti-Piracy Group, any Record Company, Movie Company, any Law Enforcement or Government Agency, RIAA, I DO NOT GIVE YOU PERMISSION to access my hard drive & if you do, you are violating code 431.322.12 of the Internet Privacy Act and PIPEDA.
Csak ennyit fűznék hozzá!!!
ez a szöveg jol hangzik, de sajnos semmit sem ér, mert kitalált
Nem nagy szám, eddig is volt ilyen termék (X-Ways Capture). M$ hozza a szokásos formáját, fényévekkel a versenytársak mögött hozza a termékeik másolatát óriási csinnadrattával…
[...] ITT: http://asva.info/index.php/2008_05_04_microsoft-szoftver-a-kalozok-ellen.html « előző | darthwalk — 2008. 05. 04. [...]
igen sct, ezeket a szövegeket még néha adminok is beteszik sajna :S
Én nem feszítenék azal hogy “tudok” egy nem létező jogszabályt
És ha biosból védem le jelszavasan a gépet, akkor is megtudják egy ilyennel kerülni?
Amint reseteli a biost, már meg is szúnt a jelszavas védelem.
Ez a hülye szöveg ezeréves és marhaság is… én is láttam adminoknál berakva. Rendkívül nehéz a mai hír- és pletykaáradatban eldönteni, hogy mi az igazság.
TrueCrypt használata: http://sumo.4242.hu/index.php?page=truecrypt
Kiváncsi lennek hogy jon at a program a hardwares tuzfalon.
minek kene a hw-s tuzfalon atjonnie? ennek a lenyege, hogy a helyszínen radugjak a gépre…
“Ha ön tagja bármely illegális szoftver-vadász csoportnak, vagy zenei kiadónak, vagy filmgyártó cégnek, vagy rendészetnek, vagy a RIAA-nak, vagy ha ön kormányzati tevékenységet folytat, NEM ADOK ENGEDÉLYT AZ ÖN RÉSZÉRE,”
…és ki nem szarja le az engedélyedet, ha egyszer a makinak írásos végzése van a házad átkutatásáról meg a géped lefoglalásáról?
Csak a lámák rakják be ezt a szart mindenhova, és jogi szempontból ennek a szarnak semmi értelme sincs.
…még egy érv a linux használata melett…Az egyik harddrive-on már tanulmányozom a rendszert, hogy átálljak. (Bill Gates meg már mehetne a temetőbe, bár zsákos halottat még nem láttam, aki viszi lóvéját a túlvilágra, de lehet hogy ő lesz az első?:-D Bár mintaha a 80-as években ő is mintha ellopott volna egy ötletet egy haverjától-most meg arcoskodik a csapatával.:(
linux
ennyi
sct, így már értem… akkor viszont azt kell mondjam hogy ez egy nagyon jó találmány, ám ne gondoljuk azt hogy azért tart a szakértőnek majd egy évig átnézni a gépet mert nem ért hozzá, sok a dolga, nincs eszköze vagy hasonló.. szó sincs erről. Arról van szó, hogy szándékos károkozás és időhúzás az eszköze a rendőrségnek arra, hogy bosszantsák a büntetőeljárást elszenvedőt hogy legközelebb ilyet ne csináljon, de hogy konkrét milyet azt persze nem mondják meg soha, csak hogy ne csináld különben örökre elveszik a tulajdonod.
Tévedsz. A legtöbb szakértő fullosan leterhelt, ezért tart olyan sokáig a szakértői vizsgálat. A rendőrségnek nem érdeke az időhúzás, ugyanis bizonyos idő elteltével ügyészi felügyeletet kapnak a nyakukba, s ezt senki nem szereti.
Ráadásul manapság már elég komoly mennyiségű cuccokat foglalnak le, s azt végignézni bizony nem kevés idő. Nemrég olavstam, h a verseny utcai piacon fogtak egy házaspárt, s foglaltak tőlük több, mint 5000 DVD-t. Mivel a szakértőnek minden egyes lemezt vizsgálni kell, szánjon csak 1 percet 1 lemezre (amit bárki kipróbálhat, s látni fogja, h fizikai lehetetlenség hosszabb távon), s ez kapásból 5000 perc, ami lazán véve bő 80 óra. Napi 10 órás munkaidővel számolva elvileg meglenne 8 nap alatt, de szvsz a realitás kb 2 hét. S meglepne, ha nem került volna lefoglalásra még szgép és egyéb adathordozó is, amivel megint csak el fognak tölteni egy csomó időt. (Mielőtt vki feldobná: a szakértőnek kötelessége minden egyes lemezt ténylegesen megvizsgálni, nem hagyatkozhat a ráírt szövegre esetleg a mellékelt borítóra, stb. Neki bizonyíték kell…)
Linux: végtére is tök mindegy, milyen op. rendszert használsz, ha pl. másolsz, árusítasz, stb. s emiatt a hatóság látókörébe kerülsz. Ha olyan a szakértő, nem fog nehézséget okozni neki az OS.
Titkosított adathordozók: szvsz ez feladná a leckét szinte az összes szakértőnek. Ugyanakkor ha működés közben ránéznek a gépedre, akkor látni fogja, h. titkosított partíció van, s a helyszínen csinál menet közben egy olyan adatmentést, amiből a kirendelt szakértő majd dolgozhat. Szóval ez is csak kb 95%-os… Vagy minden csengetésnél kilövöd a gépet, max káromkodsz, ha csak a postás jött…
“Internet Privacy Act stb…” - ahogy azt már valami bölcs emberke írta, ez akkora hülyeség! Nem is értem, h maradhatott fenn ilyen sokáig…
“A rendőrségnek nem érdeke az időhúzás, ugyanis bizonyos idő elteltével ügyészi felügyeletet kapnak a nyakukba, s ezt senki nem szereti.”
Én ezt nem így látom. Attól függetlenül, hogy a gépek kiadásánál velem emberi hangon beszéltek a nyomozó urak, azt gondolom hogy az eljárás hibás, és egyátalán nem humánus, bár annak azért örülök hogy nem engem fogtak bent 9 hónapig hanem csak a gépeket, de akkor is.. összedőlt amit eddig elértem, nem volt a hosting gépemből jövedelmem 9 hónapon át amit megéreztem, plusz ügyvédi költség stb.. egy olyan ügyért ami állítólag nem is bűncselekmény, nevezetesen a torrent oldal hosting. Ha nekik nem érdekük nyomozni egy olyan témában, amire még bíró felfügesztettet sem adott senkinek, akkor mik ezek az eljárások? Üzleti érdek van mögötte, lekapcsoljuk a nem smsreges oldalakat vagy mi? Nem látok a dologban logikát.
Inkább ott keresd az okot, h egyrészt a rendőröknek (sokszor más hatósági szinteknek sem) nincs elegendő információja a torrent oldalakkal kapcsolatban. Üzlet biztosan nincs mögötte, a rendőröket a legkevésbé sem érdekli, kié egy adott szerver, s nem kell egyből háttéralkukat, stb. látni minden akcióban. Bejelentés érkezik,a rendőrség eljár az ügyben, vár a szakértőre, stb. S ha vádemelésig tudják juttatni, jó, ha nem, akkor megszüntetik az ügyet. Ennyi, nem több.
Nem teljesen tiszta, h milyen módon hostingoltál… Ha csak torrentek voltak rajta, és védett tartalom nem, akkor nyilván megszüntették ellened az eljárást, ha másoknak bérbe adtad, h jogvédett tartalmat helyezzenek el rajta, akkor te talán megúsztad, a tartalom elhelyezői viszont nem. (Mert azt azért szvsz mindenkinek tudnia illik [tudja is, max tagadja], hogy ha torrentezésre ad bérbe tárhelyet, azzal részt vállal a jogvédett anyagok jogosulatlan terjesztésében…)
Sajnos nem igaz, h. személyiségi jogot sért, csak úgy általában…
Eddig mondjuk egy házkutatás során - legálisan - lefoglalt eszközből nem tudták kinyerni az infot.
Ez nem arról szól - elvileg -, hogy hogyan törjünhk be másokhoz.
Azt meg eddig is tudtuk, hogy a MS-nak van ilyen eszköze, ha másért nem, mert az USA-ban előírás, hogy legyen. (Egyébként Mo-n is…)
Én meg azt mondom, hogy aki a jogvédett tartalmak lopásából és terjesztéséből él, az készüljön fel ilyenekre. Én személyesen ismerek 3 embert, akinek rendszeres jövedelme van DVD írásból, havi6-700 lemezt megfirkálnak 500-ért.
Nehogy már ne számítsanak arra, hogy ezt tétlenül figyelik a hatóságok bután nyáladzva.
Engem meg hagyjanak békén a havi 40 filmemmel meg a 60-70 mp3 albumommal.