Mininova DDoS támadás
2009. March 10. 8:18 | Szerző: sct | Kategória: Tracker info | 18 hozzászólásA Mininovát az elmúlt napokban masszív ddos támadás sújtotta. A támadásokat egy jelentős, három kontinensről érkező botnet vitte véghez, elég sikeresen, hiszen az oldal többször is teljesen használhatatlanul lassúvá vált.
Sajnos az ilyen jellegű probléma nem újdonság a torrentoldalak esetében, a Mininovának sem ez volt az első ilyen jellegű incidense. A Pirate Bay-t is érte ddos támadás korábban, és bizony magyar trackernek is kellett már hasonlót elszenvednie.
A Mininova egyik társ-alapítója, Niek, a TorrentFreak kérdésére megerősítette, valóban ddos támadások lassítják az oldalt, és azokban a napokban a botnet több száz, ezer (valószínűleg) fertőzött számítógépet irányítottak a Mininova ellen. Niek-nek egyébként ötlete sincs, hogy ki áll a dolog mögött, de igyekeznek minél előbb megoldani a problémát.
A támadások csütörtökön kezdődtek, és még pénteken is igen aktívak voltak a fertőzött gépek, hiszen közel 2 Gbit erősségű forgalom jött a világ több részéről, többek között Argentínából és Németországból is.
A DDoS az angol Distributed Denial of Service, azaz megosztott szolgáltatás-megtagadással járó támadás rövidítése. Egy informatikai szolgáltatás teljes vagy részleges megbénítása, helyes működési módjától való eltérítése. (Forrás: Wikipedia)
A Mininova egyik uplink-jének forgalma (Forrás: Twitter)
(via torrentfreak)


Basszus, igyál már egy kávét vagy olvasd el, mit írsz, lécci … szinte az érthetetlenségig bakiztad szét ezt a cikket.
@quiller: Ha találsz valami hibát a cikkben, szívesen veszem ha szólsz, bár a kicsit kulturáltabb formát jobban támogatom, és email címünk is van, ahol be lehet ez jelenteni, nem muszáj egy hozzászólásban vagdalkozni.
Ne feledd, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik!
szamora tiszta es vilagos volt
lehet, hogy énis csak fáradt vagyok, de számomra is érthető volt..
@sct: nemlesz boncasztal ? már rég volt hazai olvasnivaló.
@all: nyilván javítva lett a cikk, bár szerintem azért értelmezni még hibás állapotában is lehetett. A további off kommentek törölve lesznek, amelyek nem a cikkhez tartoznak szorosan.
@Ben: de, tervbe van, hamarosan jön.
Megoldás lehet erre a problémára? (dos megelőzés) gondolom azsem hat hogyha az oldal alatt 10 gigabit van ami eltudja nyelni azt a jelenlegi 2 gigabitet amit most ráküldtek,.
egyes switchek, routerek rendelkeznek ddos attack protectionnal, bár nemtudom, hogy egy ilyen mértékű támadás esetén mit érnek ezek. énis kiváncsi lennék a probléma megoldásának módjára
Lehet ez eredménye a napokban szép méreteket öltő Conficker-fertőzésnek? Egyébként kinek származik ebből anyagi előnye? (mert ugye ma már nem unatkozó hülyegyerekek hackerkednek, hanem pénzt szerezni kívánó bűnözők. Nade egy torrentsite elérhetősége kinek hoz anyagi hasznot?)
@Imurai
a moziknak
Viccet félretéve, valószínűleg olyanok rendelték a támadást, akiknek nem áll érdekükben, hogy az ilyen oldalak elérhetők legyenek.
nem en voltam .
@sct: Igazad van, kicsit ideges voltam, bocs.
Azért örülök, hogy javítva lett.
@Imurai: a tulajainak.:-D
“Viccet félretéve, valószínűleg olyanok rendelték a támadást, akiknek nem áll érdekükben, hogy az ilyen oldalak elérhetők legyenek.”
A magukat “jogvédők”-nek nevezőkön és a scence-n kívül kinek álna érdekében? Unatkozó hackereknek?
FTN boncasztal kéne
azt úgy se meri senki
“…aki ilyet csinál, minden bizonnyal homoszexuális…”
#11 lol
Ez az, konnyitsuk meg a nyomozok munkajat!
Nem en voltam.
Szoval 2 ember mar kiesett, mar csak 6 999 999 998 gyanusitott maradt.
Amugy valoszinuleg erdekvedok allnak mogotte (nem ez az elso illegalis akciojuk a cel erdekeben), esetleg valami fizetos konkurencia.
Sokat nem lehet ellene tenni, bizonyos szint felett teljesen eselytelen a vedekezes. Ha kerestek az oldalon valami kifejezetten idoigenyes funkciot, es azon keresztul terhelik, akkor meg van valami esely (kijavitjak), vagy ha viszonylag keves gep DoS-ol, akkor letilthatjak a bejovo IP-t. Ha teljesen teliti a savszelt, akkor nem tudsz tenni semmit, csak kivarod mig megunjak. 1-2 napnal ritkan tart tovabb.