ProArt hírlevél

2008 március 20. 6:21 | Szerző: admin | Kategória: Razzia | 20 hozzászólás

Egyre gyorsabb, hatékonyabb rendőrségi eljárások

Egyes sajtóorgánumokban már napvilágot látott a hír, miszerint újabb warez-szerverek lefoglalására került sor a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársai által, a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért feljelentése alapján.

Bár az akció a novemberben lezajlott nagyszabású lefoglalásoknál kisebb volumenű, örvendetes, hogy a Rendőrség minden korábbinál gyorsabban, a feljelentést követően mindössze öt nap alatt megindította és lefolytatta az eljárást, s a nyomozati szakasz során minden eddiginél szakszerűbb, hatékonyabb eljárás keretében sikerült megtalálni az illegális tartalmakat tároló szervereket.

Az akció lebonyolítása illeszkedik a nemzetközi tendenciákat is követő azon hazai gyakorlatba, amely egyre komolyabb jelentőséget tulajdonít, s egyre szigorúbb fellépést tanúsít a szerzői jogi jogsértésekkel szemben. Bár a közvélemény - és sajnos sok esetben a sajtó is - bocsánatos bűnnek tartja, sőt, gyakran elbagatelizálja a lopásnak ezt a formáját, a hatóságok egyre kevésbé elnézőek.

A jovédett tartalmak illegális internetes terjesztése az alkotóknak közvetlenül, a nemzetgazdaságnak pedig az elmaradt adók és járulékok formájában okoz sok-sok milliós nagyságrendű károkat. Nemzetközi felmérések szerint a világ országaiban a teljes internetes adatforgalom közel 80 százalékát jogvédett tartalmak (zenék, filmek, stb.) illegális terjesztése teszi ki.

A magyar hatóságok szigorúbb fellépése egyben üzenet is az internetes kalózoknak: az internetes anonimitás ma már csak legenda, az ismeretlenség homályába burkolózó jogsértések ideje elmúlt, s az ilyen elkövetők is egyre szigorúbb hatósági fellépésre és büntetésre számíthatnak.

20 hozzászólás
Szólj hozzá »

  1. Szerintem az asva.info van a háttérben, mert ujra fejleszteni akarnak. :P :)

  2. heh :D

  3. “nemzetgazdaságnak” LOOOL

  4. Azt valaki magyarázza el nekem, hogy hol bántom én a nemzetgazdaságot azza, hogy letöltöm a Piratebay-ről a Crysis-t. Menjenek, razziázzanak Lopcsánynál, oda tűnik a nemzetgazdaságból a sok milliárd….

  5. Azokkal akik közülük ezt csinálják mi van?Vagy ezek csak Pestig látnak?Jah nemhiába mondják hogy Pestig van csak Magyarország..

  6. …még szerencse, hogy a Kulcsár Attissal, a Zuschlaggal meg az autópálya-építő kartellel szemben keményen eljárt a bíróság.

  7. Max: ott bantod a nemzetgazdasagot, hogy nem a boltban veszed a Crysis-t (jogdij, afa stb.)!

  8. Lowok!Ha Ambrus Attila nem szoptatja évekig a szátokat meg a Móri ügyet is lezárjátok öt nap alatt az bravúr lett volna,nem kölköket csesztetni meg ilyen szervereket elvinni ez nem bravúr ez szánalom és ezeket fizetjük a pénzünkből te atyaég!!

  9. Az internetes anonimitásnak vége,
    jövünk proart, kipkop.

  10. Tarantino - akkor se venném meg azt a szart, ha lenne rá della. Egyszer megnézem, letörlöm. A nemzetgazdaság abból él hogy az egyszerhasználatos szemetet eladja? Akkor nyugodjon békében.

  11. Tarantino:

    Gyanítom, hogy amit nem költ el a Crysisre, azt elkölti másra. Jó eséllyel ráadásul olyan dologra, ami nem kifelé viszi a pénzt az országból.

    Az érdek(/harács)védelmi szervezetek úgy állítják be a dolgot, mint ha az emberek mindent megvennének amúgy, ha nem lehetne letölteni. Nagy lóf@szt. Mindenki adott keretből gazdálkodik, és azt tudja csak eldönteni, hogy abból mennyit költ kajára és mennyit például zenére, játékra.
    Vagyis az elköltött összeg nem, csak az érte kapott termék változik.
    Nem 2db CD-t fog megvenni, hanem megvesz 1db akciós DVD-t (ami olcsóbb, mint 1 CD!) meg elmegy 2x moziba és letölt magának 5 zenei albumot. Ugyanannyit költött, ugyanannyi vándorolt a kiadók zsebébe, csak a fogyasztó többet kap érte (ami ráadásul nem kerül többletköltségbe a kiadónak).
    Persze közben a fogyasztó lehet, hogy igényesebb, jobban megválasztja mire költi a pénzt, mert tud tájékozódni, és így a szemetet nehezebben lehet elsózni.

  12. Szaladok megveszem a Crysis-t,ebben a hónapban max nem eszem meg nem fűtök,úgyis jön a tavasz! :D

  13. Nem igazán kéne itt politizálni, de ha már itt tartunk én inkább Orbán Vitya vagyona felől érdeklődnék, ugyanis máig homály fedi azt, hogy honnan szerezte a zsét… Van egy két tippem…
    Gyurcsányról tudjuk, hogy jól menő cégei voltak/vannak.

  14. A nemzetgzdasag le van ejtve. Nem az en gazdasagom.

  15. Hát, én ha tehetem, sok dolgot inkább külföldről rendelek, mert még postaköltséggel is olcsóbb, mint itt (vagy esetleg csak ott lehet kapni). Ezzel is ártok a nemzetgazdaságnak.
    Kezdek félni…

  16. hogy a jó kurva életben lenne már adókiesés, ha a nem veszem meg a crysis-t, akkor nem veszem meg a crysis-t. ha szar szar. olyan játékkal akarok játszani, amihez nem kell 300.000 forintos gépet venni, a dvd-k árát meg takarítsátok le 1000 forint alá, mert nem tudom megvenni. a cd-t meg hova a seggembe tegyem? javát nem tudom gépen lejátszani, mert másolásvédett, akkor meg mit kezdjek vele?

  17. Más kérdés persze hogy Gyurcsány tőkéje is honnan származott… :D (kisz vagyon felosztás…)

  18. Hat, lehet hogy most jofej a hatosag, meg a ragalmazas uj divat amit ismeretlen tettes elleni feljelentesekkel probalnak elfedni, de vissza fog nyalni a fagyi, es tobbet fognak karteritesre kolteni ezek a “kozhasznu” szervzetek, mint amennyi tamogatast kapnak osszesen.

  19. De jó nagyot nyalna vissza legalább.Én azt mondom mindenki azt vegye meg amire pénze van,az meg már lassan kenyér se.Töltsetek,írjatok,lemez meg külföldről ennyi..Ha ezek meg nem tetszenek akkor nyalják ki a picsánkat..De én gazdagítani egy magyar seggfejt sem fogok a hulladék filmjéért meg a szemét zenéért,az artisjust meg a matricával a legális adathordozóért.Külföldi meg ebbe beleszarik mert ott annyi a della hogy forgatni kell nehogy penészedjen.A magyar idióta hatóságok meg had vergődjenek a razziákkal,lefoglalásokkal stb..Nemhogy ott lennének ahol kéne nem ilyen szarokkal foglalkoznának.Zero közbiztonság rulez csak akkor mire a jó k..a anyjukra kap ez a sok korruptőr fizetést ezt nem értem.Ámen

  20. A minap betörtek a kis üzletembe és kijött két “rendőr”,kb.olyan 20 évesek lehettek./Brutál kinézet,még rájukvaló ruha se volt mert mindketten mint lütyő komolyan:)/.Na mondom ez se lesz meg aki ide betört mondom magamban.Kérdeztem mondom ti nem járőröztök itt éjjel?Erre egyik azt mondja hideg van éjjel na mondom no comment.Na ennyi a rendőrség kb.lehet szervert foglalni meg ilyenre faszt verni jók de másra hulladékok.

Szólj hozzá

A hozzászólások cache és esetleges moderáció miatt késleltetve jelennek meg.