Eredetileg csak egy válasz komment akart lenni, de kicsit elhízott.

Szép kövér és elkeseredett kirohanás, és talán ugyanennyire megkésett és felesleges is.

A scene ftp-k is csak userekkel működnek, ugyanúgy mint a p2p.
Persze van némi különbség a működésének technikai és jogi vonatkozásaiban, de lényegében ugyanazok az emberek használják ugyanazzal a céllal.
És mint az emberek általában, nem mindenki egyforma. Van, aki ráér naphosszat lesni irc csatornákat, hogy aztán pár óra várakozás után végre megnyomja a transfer gombot a pftp-ben, és van olyan is, aki inkább kényelmesebb módszer után néz, vagy akár fizet is a letöltésért, csak ne kelljen vele bohóckodnia.
Éppen így scene ftp és scene ftp közt is rengeteg az apró vagy kevésbé apró különbség, némelyik jobban látszik, másik kevésbé.

Persze a payftp gonosz, mert csak a pénzt harácsolja, de valahogy mégsem jelenteti fel őket senki, pedig azzal lehetne jól gyomlálni. Ha tudja, hogy nem működhet zavartalanul ha hirdeti magát, és olyan gyakran viszik el a gépeit, hogy nem éri meg pótolni, akkor nyilván nem nyitja ki újra és újra. (Egy párszáz felhasználós FTP kb. 1-2 hónap alatt megtermeli a gép árát, és ennyi felhasználóból kit érdekel, ha pl. 10%-nak nem felel meg a minőség és nem fizet be a következő hónapra?)

De ettől a takarítástól még nem lesznek az emberek igényesebbek, mivel a “scene” FTP-ket is valamiből pénzelni kell (hardver “szponzorok”, vagy a tulaj nagyon tele van, esetleg kamionról pottyan ez-az), netet is kell hozzá teremteni valahonnan, nagyon kevesen tehetik meg, hogy “pro bono” scene FTP-t csináljanak a népnek. Így azok sem nőnek gombamód a bezárt payftp-k helyén, valamint egyszerű halandónak nem lehet rájuk bejutni (mivel egy szerver egyszerre véges számú felhasználót bír kiszolgálni, és ezek is jóval komolyabb szűrésen esnek át, mint a torrentoldalakon), akkor éhezés lép fel, és akinek nincs pár szabad éve arra, hogy olyan ismerőst keressen, aki bejuttatja egy igazi scene FTP-re, az nyilván más megoldás után néz.

Aztán pedig ezek közül néhányan felismerték magukban a tehetséget, hogy ők is meg tudják csinálni ugyanazt, amit mások, csak ugye az a bibi, hogy hiába van a scene FTP, ha az elérhetetlen számukra zártságuk miatt, felismerték azt is, hogy létezik más fórum is, ahol termékeiket megoszthatják a nagyvilággal.

És itt megállt a tudomány. Elkésett/elmaradt megjelenni egy szűrés. Talán mert kellemesebb látni, hogy milyen sok torrent van, talán lenézésből, vagy csak lustaság miatt, esetleg valami más okból. Vagy egyszerűen csak magából a P2P alapvető szervezetlenségéből. Hiábavaló időpocsékolás már ezen tanakodni.

Az igényesség hiánya talán abból is fakadhat, hogy a szélessávú internet (magyar viszonylatban) gyors elterjedése alatt nem igazán alakulhatott ki a minőségi warez-élvezet kultúrája, mivel a zárt rendszerek ezzel a robbanásszerű növekedéssel nem tudtak lépést tartani.

De amíg sokan azt nem értik meg, hogy a rarozás egy tökéletesen lényegtelen technikai kérdés, addig hogyan várhatnánk el, hogy képesek legyenek felfogni, hogy miért kell vagy nem kell a dvd-re menü, miért nem annyira jó a dvdshrink, vagy miért kevésbé praktikus a 718 megás divx a 700 megásnál, amik még mindig csupán egyszerű technikai kérdések, csak egy hajszálnyival mélyebben hatolnak a felszín alá, milyen messze vannak még a valóban komoly dolgoktól, mint pl. a becsület, más embernek és munkájának elismerése, amik manapság már szinte teljesen kihalt fogalmak.

És a hat és fél év alatt ide jutottunk, mostanra a sok korpa közt elvész a disznó, lehet sírni, temetni a minőséget, mutogatni a másikra, vagy univerzálisan 20 ujjal mindenkire, hogy ki miatt sz*r minden, de ha mindenki csak siránkozik, hogy ígyrossz-úgynemjó, akkor végeredményként egy akkora össznépi virrasztás lesz a buliból, hogy hetedhét határon is csak a zokogást hallani majd, mint például a farewellözön, vagy ez az nfo-szörnyszülött.

(Innentől kissé személyes: Ha eleged van, feszült vagy, akkor pihenj, hagyd abba, zárd be a predb-t és dobd el a kulcsát, de ne hisztizz nyilvánosság előtt, mert nem áll jól, komolytalanná teszed vele magadat és “az ügyet” is. Fontos bástyája a silány fos elleni szélmalomharcnak, de a várvédőt már láthatóan megviselte, és ez semmi jót nem jelent… Arra meg felesleges számítani, hogy pistike ezt olvasva egyik pillanatról a másikra megvilágosodik, és párnája alá tett release szabályzattal fog aludni, hogy minél hatékonyabban szolgálja ezentúl a köz javát, ugyanis pistike “technikailag” tud olvasni, de az különbözteti meg az értelmes embertársaitól, hogy szándékosan nem akarja befogadni a kis buksijába, mert ő jobban tudja és csinálja. És mivel pistike már torrentoldalt is tud csinálni (FTP-vel szerencsére nem ilyen egyszerű, mert az elég drága mulatság), ezért arra se számíts, hogy pistike megtiltja a pistike relanzátorok munkáinak feltöltését.)