Tegnap több oldalon olvasható volt, hogy Alan Ellis – OiNK admin – és hat uploaderére kiszabott óvadékot dátumát újra módosították. A új információk szerint a hat feltöltőből pedig két embert szabadon engedtek, ők folytathatják az életüket.

Az OiNK tracker hat tagja aggódva várja, hogy milyen irányba halad a bűnügyi nyomozásuk, miközben több száz és ezer Angliában élő fájlmegosztó figyelmeztető leveleket kap az internetszolgáltatójától, hogy hagyják abba a fájlcserélést. A jó hír, hogy a hat érintett közül egy 19 éves férfit és egy 26 éves nőt szabadon engedtek.

Belső információk szerint Alan Ellis óvadékának dátumát szeptember 10-re módosították. A rendőrség nem válaszolt a TorrentFreak kérdésére, hogy miért engedtek szabadon kettőt a hat gyanúsítottból, akiket a nyomozók az “Operation Ark Royal” -lal karöltve tartóztattak le még májusban, a zeneipar elleni összeesküvés és szerzői jog sértésének vádjával. Azóta további letartóztatások nem történtek.

A OiNK a legnagyobb zenei tracker volt, de 2007 októberében az IFPI és BPI közös akciójának hatására záratták be Holland és Brit törvény- végrehajtók nyomására. Szerencsére az élet nem állt meg, még az OiNK-nak végül két méltó utódja is született. A What.cd-én és a Waffles.fm-en található torrentek száma már júniúsban meghaladta az OiNK fénykorát.

(via torrentfreak)