Még a múlt héten szervezkedtünk egy kicsit, és próbáltunk segítni a Hírtv-nek, hogy kapcsolatba lépjenek a tracker tulajokkal. Végül három tracker küldte vissza a válaszát felhívásunkra, ezeket most egy egyesítetett interjúban közöljük.

– Érintette-e a szerver razzia?

1st: Igen, érintett sajnos minket is. Lefoglalták a webszerverünket, amin az oldalunk futott.

BD: Igen érintett a razzia, két, félmilliós gépet vittek el, amit ha vissza is adnának, a képen látható szakszerű tárolás, kezelés miatt hibásan kapnánk vissza.

moon: Igen. Mi is kaptunk felszólítást a jogvédőktől, de a servergépet nem foglalták le.

BladeSector: Közvezlenül nem, viszont közvetve több, mint 2 hétre leállítottuk a fel és letöltést.

– A rendőrség elérhet-e Önhöz, vagy a userekhez?

1st: Kérdéses, hogy az akció elsődleges célja a hazai torrentforgalom megbénítása volt-e, vagy a trackerüzemeltetők és felhasználók felelősségre vonása. Utóbbi esetben elképzelhető, hogy megpróbálják ráhúzni a vélt jogsértéseket a felhasználókra. Ugyanakkor az ügyben eddig nyilatkozatot tett jogászok véleménye szerint ezen jogsértések bizonyítása a trackerüzemeltetők esetében is nehéz, sőt egyes vélemények szerint lehetetlen. Ezen kívül meggyőződésünk, hogy a lefoglalt trackerszerveren felhasználókra terhelő bizonyíték nem található.

BD: Felvettem a kapcsolatot a rendőrséggel, megadtam az elérhetőségemet, így bármikor behívhatnak. A userekhez elérhetnének, de nem fognak, mert nem ez volt a cél. Feleslegesen pánikoltatták egymás a userek, de a jó szóra nem hallgattak. Ma a PROART vezetője megerősítette, hogy nem kívánnak a userek ellen eljárni.

moon: Természetesen az userekhez nem érhetnek el, kódolt merevlemezen vannak az adatok servern. A server tulajához annál inkább.

BladeSector: A leállás során biztonsági lépéseket készítettünk, így a felhasználók biztonságban vannak.

– Milyen látogatottsága volt? Hány regisztrált tagot jelent?

1st: Az oldalnak naponta átlagosan 45 ezer egyéni látogatója volt. Hétvégenként nem ritkán 65 ezer feletti volt ez a szám. Az utóbbi időben nagyjából 50 ezer regisztrált tagunk volt.

BD: 65 ezer user átlagos látogatottság 250 fő 24/7

moon: Nálunk 21 ezer tag volt regisztrálva, ez átlagosan napi 7 ezer egyedi látogatást jelent, és közel 25ezer oldal letöltést.

BladeSector: A razzia előtt 6ezer tagot számoltunk, azóta 5570-re csökkent, bízunk benne, hogy mindenki visszajön, aki accountjának törlése mellett döntött. Ez átlag napi 1000-1500 egyedi IP-t, és többezer oldalletöltést jelent.

– Meglepte-e, hogy ekkorát ütött a rendőrség?

1st: Mindenképpen megdöbbentő volt az akció súlya. Ilyen drasztikus eljárásra nem hiszem, hogy akárki is számított a hazai p2p világban. Még inkább szokatlan, hogy az elsődleges célpontok az ingyenes fájlcserét biztosító, az adatforgalomból nem profitáló oldalak voltak. Többször hangsúlyoztuk mi is, hogy a trackerszerveren nem található illegálisan forgalmazott, jogsértő adattartalom, ennek tükrében még inkább alaptalannak érezzük az eljárást. Furcsa továbbá az is, hogy oldalunk semmiféle előzetes figyelmeztetést vagy a vélt jogsértő tartalmak eltávolítására való felszólítást nem kapott.

BD: Ha arra irányul a kérdés hogy a nekem okozott kárt előre láttam, akkor igen, benne volt a pakliban.Ha a teljes torrenttársadalomra vonatkozik a kérdés, akkor nem gondoltam, hogy az ingyenes oldalakat viszik. Reméltem a fizetősek, akik hasznot húznak,azokat fogják vegzálni.

moon: Igen. Bár sejteni lehetett, hogy előbb utóbb ismét várható razzia, de ilyen mértékű, ilyen határozott fellépésre senki nem számított.

BladeSector: Nem gondoltam, hogy az ingyenes oldalakkal szúrnak ki ennyire, de szokás mondani, “aki k*rvának megy, ne sírjon ha b*sszák”, persze sírtunk miis eleget.

– Lehetett-e belső információja a rendőrségnek? Valaki segíthette-e a nyomozókat a trackerek közül?

1st: A talpon maradt trackerek jelenlegi, akció utáni működését látva mindenképp jogos a felvetés. Elgondolkodtató, hogy egyes jelenleg is működő oldalak szabad regisztrációval és folyamatos reklámozással próbálnak toborozni felhasználókat a lefoglalt oldalak közönségéből. Ezen oldalak közül kettő tudomásunk szerint elérhető közelségben volt és van a hatóságok számára, mégse foglalták le a szerverüket. Erős a gyanú, hogy e két oldal háborítatlan működése összefüggésben lehet azzal, hogy információkat, tippeket szolgáltattak a hatóságnak.

BD: A hírekkel ellentétben, a rendőröknek, és a többieknek is van elérésük. Nem akarom nagyon védeni a rendőröket, de ők tényleg parancsot teljesítettek.

moon: Ez könnyen meglehet, bár nem kell túl nagy zseninek lenni ahhoz, hogy valaki egy domain és a hozzá tartozó ip-cím alapján lenyomozza, honnan, mely szolgáltatótól fut az oldal.

BladeSector: Nem a rendőr fog úgy dönteni, hogy most akkor márpedig mi lefoglalunk 3 napig! Valaki utasította, annak a valakinek lehet fülese.
Ahogy több ezellen küzdő politikus, bíró, és egyéb szerv dolgozója használta a p2p protokollt, úgy ezek az emberek is tagjai lehettek az oldal(ak)nak.
Előfordulhat, hogy valamelyik tracker is ludas, viszont miért vágná maga alatt a fejszét. Annyira nem biztos a helyzet, hogy legközelebb nem vele kezdik.

-Hogyan juthattak el a rendőrök a szerverekhez?

1st: Minden hálózatra csatlakoztatott szervergép rendelkezik IP-címmel, ennek követésével el lehet jutni a géphez. A nyomozás pontos technikai részleteiről célszerűbb lenne a hatóságot kérdezni.

BD: 🙂 Az oldalak nevei a google keresőben bármikor megnézhetők, az ip keresővel kiadja pontosan hol van a domainhoz tartozó ip, és a gép ha megvan a parancs, akkor azzal a kütyüvel a kezében bemegy, és hátulról kihuzogatják a netkábelt. Ahol a jel megszakad, azt a gépet keresték. (leegyszerűsítve)

moon: Jól kidolgozott akció és tracker lista alapján. Ehhez már csak házkutatási parancsra volt szukség, amit be is szereztek, gond nélkül.

BladeSector: A szerverig eljutni tulajdonképpen nem kell mérnöknek lennünk, tracert is végigköveti az útvonalat, de bármilyen ingyenes domain-tool kiírja a szerver publikus adatait, onnantól meg már csak egy házkutatási parancs a megfelelő teremben.

– Sokan azzal indokolják a letöltést, hogy drágák a jogdíjas termékek. Ön szerint is így van ez?

1st: Egy premier DVD bolti ára 4-5000 Ft (melyek minősége gyakran silány), a premier mozijegyek ára pedig bőven 1000 Ft felett van egy nagyvárosi vetítőteremben. A jogtiszta számítógépes szoftverek ára egyes operációs rendszerek esetén 100 ezer Ft-os nagyságrendű, és akkor még nem is beszéltünk vírusirtó, szövegszerkesztő és egyéb alapprogramokról. Ha még arra a luxusra is ragadtatnánk magunkat, hogy számítógépünkön játszani szeretnénk, szintén 10 ezer forintos nagyságrendben kell kiadnunk 1-1 játékért. Nyilvánvaló, hogy ezek az árak a magyar jövedelmi viszonyok tükrében irreálisak. Egy átlagos magyar család egész egyszerűen nem engedhet meg magának ilyen kiadásokat, esetleg csak alkalmanként. Az ár mellett további elősegítő tényezője a letöltésnek, hogy a magyar piacon egyre növekvő igény van HD tartalmakra, mellyel a forgalmazók egyáltalán nem tartanak lépést. Emellett számos sorozat nem jelenik meg a TV vetítés után nemhogy HD minőségben, de semmilyen megvásárolható formában.

BD: Az én indokom főleg az lenne, hogy több féle dolgot meg tudok nézni, és válogathatok. Sok olyan filmet vettem meg eredetiben, amit ha nem szedem le, és nézem meg, soha eszembe nem jutna megvenni. Ha egy sorozat tetszik, a többi részt is megveszem. A usereket megszavaztattuk, nagy részük arra szavazott, hogy megnézni, informálódni. A második helyen a kipróbálom megveszem verzió volt. Ugyanis megnézik, sikerfilm 10 ezer, de mondjuk 1 év múlva már 2 ezerért is elérhető.

moon: Teljes mértékben! Ha lenne itthon is Magyar Online zene és film bolt megfizethető áron, biztos hogy sokan használnák. Például ha lenne Magyar iTunes, amit már sokan régóta hiányolnak.

BladeSector: Mint minden, ez is relatív. Ha azt nézzük, hogy egy Film legyen mondjuk 5ezer forint akkor az 25 dollár, vagy 17 euró, hogy ne menjünk olyan messze az országokkal.
Egy kezdő fizetés Ausztriába 1200-1500 euró + juttatások + üzemanyag hozzájárulás, de maradjunk 1500nál. 420ezer forint.
Éljünk nagy lábon, legyen a rezsi 150 ezer. Költsünk el kajára, meg mindennapi cuccokra 100 ezret, adjunk a gyereknek heti 5 ezer zsebpénzt, és még mindig maradt 150, ha jól számolom.
Miért ne vegyem meg azt a félévente kiadott új játékot,meg egy két filmet havonta..  Nálunk mi van, egy családi ház rezsije takarékosan (130 négyzet, 5 tagú család) 90-100 ezer.
Apuka keres jóesetben 150 et, anyuka minimálbér, ha nem mindegyik, egyik fizetés egy az egybe a számlákra, és akkor éljünk egy hónapig. Ruha, kaja, pia, bérlet, üzemanyag.
Nem fér bele. Még néha egy-egy mozi sem, mert bárhogy számolom, legyen 1000 a jegy, kukorica + kóla = 1000, 1000Ft/Fő. És akkor még nem számoltuk az utazást, meg az aznapi kaja, pia stb. ha messzebb van a mozi.
Máshogyan kellene gondolkozni a hazai kereskedelemben.

– Mekkora fogásnak minősül ez? A rendőrség szerint világviszonylatban is jelentős.

1st: A kérdés az, mit gondol a hatóság jelentős fogásnak. Ugyanis nyugodtan kijelenthető, hogy ennek az akciónak az időleges elrettentésen kívül semmiféle haszna nem volt, még jogvédő szemmel sem. Látszatintézkedésnek és az ilyen ügyekkel foglalkozó rendőrségi osztály létjogosultságának igazolására mindenképp az lehetett. Pár kisebb-nagyobb bezáró trackeren kívül az eredmény mindössze annyi, hogy új néven, vagy újraindítva folytatódik a nagyobb trackerek működése a továbbra is fennálló letöltési és közösségi-társasági igényt kielégítendő. A lefoglalások miatt minden nagyobb tracker olyan óvintézkedéseket (pl. szervergépek külföldre költöztetése) tesz majd a jövőben, melynek folytán a szervergépek a magyar rendőrség számára elérhetetlenek lesznek, ezáltal egyre kevésbé lehet majd ellenőrizni a fájlcserét. Emellett a meglévő, sőt növekvő letöltési igényt követve újra elharapózik majd a sms-warez szervereken folyó letöltés is. Egy biztos, a jogtiszta szoftverek forgalma nem fog ettől nőni. Valódi javulást nem lefoglalással, nem a szabad forrású szoftverek terjedésének akadályozásával, hanem a jogtiszta szoftverek árának mérséklésével, illetve jogtiszta online letöltési lehetőségek biztosításával lehetne elérni. Ez utóbbi egyébként a jogvédő szervezetek rég óta előszeretettel hangoztatott ígérete. Kár, hogy ebben évek óta nem történik előrelépés.

BD: Elvitték a legnagyobb oldalakat. Jelenleg utkeresés van, de legtöbb oldal ujra el fog indulni.A nagy fogást a seedszerverek, a fizetős ftp, sms -ben lehetett volna. Mindegy mit mondanak, főleg azt amit akarnak, de ha 50 géppől, 15 oldal volt, akkor ott oldalanként 2-5 GB adat volt.A maradék szerverekben nem lehet ennyi adat:)

moon: Mivel az egyik legnagyobb oldalt is elvitték, ahol közel 100 ezer user volt regisztrálva, valamint sok kisebb oldal is elhullott, ezek tudatában kijelenthető, hogy jelentős fogás. Talán az eddigi legnagyobb.

BladeSector: Fogás… Hogy mit, nem tudom. Csak tovább kelti az ellenszenvet és felháborodást az emberekben. Aki eddig megvette, az ezután még annyira sem fogja. Én eddig megvettem, ami tetszett, amire úgy gondoltam megérdemli a szerző.
Ezután inkább gyűjtök új szerverre, hátha elvinnék azt is.

– Ön leállt-e, vagy szünetelteti, vagy külföldre “menekül”?

1st: Az első lehetőség fel sem vetődött bennünk. Jelenleg szüneteltetjük az oldal működését, mialatt kutatjuk a legoptimálisabb körülményeket az újrainduláshoz.

BD: Egyik sem 🙂 Más domain alatt elindulunk, és a folytatás pontos menetét kidolgozzuk. Vagy szigorítsanak, vagy enyhítsenek, de ez így szélmalomharc….

moon: Külföldi serveren tovább folytatjuk amit elkezdtünk, nem hátrálunk meg. Bár ilyenkor mindig felmerül, hogy bedobjuk a törölközőt, van-e értelme tovább, de még kitartunk.

BladeSector: Mint említettem, 2 hetes átalakítás folyt, de az oldal közösségi (Üzenőfal, Fórum) funkciói működtek.

– Felháborodtak ettől a vehemens támadástól?

1st: Természetesen felháborítónak tartjuk ezt a lépést. Fentebb kifejtettük, hogy egyrészt a trackerszerverek lefoglalása egyáltalán nem volt indokolt, emellett az akció hozadéka egyértelműen ellentétes a vélt jogvédői és hatósági szándékkal.

BD: Felháborodni értelmetlen. Az eljárás sajnos jogszerű volt, hisz az üzemeltetők tudták mi vár rájuk. Mindettől amin felháborodtunk az pont a lényeg amit fent is írtam, hogy a fizetősek, támogatásosok maradtak.

moon: Természetesen! Váratlanul ért mindenkit, minden tracker tulajdonost.

– Üzlet vagy szórakozás, esetleg valamiféle lázadás a fáljcsere?

1st: Az első semmiképp sem; mélységesen elítéljük a nyerészkedő oldalakat, melyek alatt az sms-warez szervereket, illetve az olyan oldalakat értjük, melyek sms-regisztrációval illetve sorozatos átveréssel próbálnak meg pénzt kicsalni a felhasználóktól. Nálunk ugyan volt támogatás opció, de csakis önkéntes alapon fogadtunk el adományt és kizárólag az oldal fenntartására és fejlesztésére költöttünk belőle. Aki úgy gondolja, a torrenttrackerek működtetése aranybánya, az nagyot téved. Aki üzemeltet egy trackert, annak sok esetben inkább ráfizetés ez, mint anyagi haszon. Szórakozás vagy lázadás? Inkább úgy fogalmaznánk, hogy a torrentezés egy szemlélet, mely ötvözi a közösségi szellemet, az „add vissza, amit kaptál” elvét és a letöltés igényét. Egy tracker élete korántsem csak a letöltésről szól. Egy trackeren akkor érzik magukat jól a felhasználók, mikor a fájlcsere lehetősége mellett a fórumon beszélgethetnek, pályázatokon vehetnek részt. Egy minőségi oldal sokkal többet ad, mintsem hogy letöltőhelyként funkcionáljon.

BD: nekem szórakozás,a fizetősöknek üzlet, és mindent bele lehet magyarázni, de lázadásnak semmiféleképpen nem nevezném. Volt egyszer egy ellenzéki képviselő, aki egyszer azt mondta, polgári engedetlenségből, ne fizessünk adót. Ebből kiindulva polgári engedetlenségből, nem akarok több piócát eltartani (főleg hogy magyar zene, film nem volt nálunk….)

moon: Lázadásról nem beszélnék, mert ez nem az. De nyílt titok, hogy vannak olyan oldalak akik hasznot húznak ebből is. SMS-ért támogathatod őket, vagy csak Banki átutalással küldesz nekik pénzt, bizonyos kreditért cserébe. Mi nem használtunk ilyen eszközöket, non-profitban megy a dolog, nincs támogatási lehetőség sem. Számunkra szórakozás az egész, jót tenni másokkal, és a végén látni, olvasni egy köszönömöt! Ezért csináljuk.

BladeSector: Számunkra hobbi, tanulás, a lehetőségek kihasználása, embertársaink segítése, munkánk gyümölcse.

Köszönjük mindenkinek aki válaszolt, és ezúton kérünk elnézést, hogy eddig nem közöltük a válaszokat. Mi is úgy gondoltuk, hogy a TV-ben sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a Ti válaszaitok a marketing bullshit helyett. Esetleg azon torrentoldalak üzemeltetői / tulajai, akik  szeretnék itt látni a véleményét a fenti kérdésekre, írják meg email-ben, és frissítjük a posztot.