Tudomány: a fájlcsere a génjeinkben van
2008 augusztus 30. 22:14 | Szerző: required | Kategória: Cikkmustra | 28 hozzászólásAz angol Nature folyóiratban közölt tanulmány szerint az emberek kisgyermekkorban önzőek, de 7-8 éves korukban lelkesen osztoznak társaikkal akkor is, ha nem muszáj. A svájci tudósok szerint ez a nagyon gyors változás nem lehet kizárólag társadalmi hatás, hanem a géneknek is szerepük van ebben.
Természetesen a kísérletben nem BitTorrenttel, hanem édességekkel vizsgálták az emberpalánták viselkedését. Különböző korcsoportok vizsgálata során azt figyelték meg, hogy a 3-4 évesek mindent maguknak akartak megtartani, de a 7-8 éves tesztalanyok legtöbbször arra törekedtek, hogy igazságosan megosszák másokkal, annak ellenére, hogy ezzel saját maguk kevesebb cukorkát kaptak.
Ez a kutatás lehet a kulcs ahhoz, hogy hogyan képesek nem rokon emberek nagy csoportban együttműködni. A cikk nem említi meg konkrétan a fájlcserét, de ott is hasonló folyamat játszódik le. Arra is kitér, hogy senki nem szereti az élősködőket: a gyerekek csak vonakodva adtak sokkal több cukorkát másnak, mint amennyit ők maguk kaptak.
Forrás: P2P Blog
Hét igen. Erre varjanak gombot a jogvédők
ezentúl akkor gyerektrackereket kell létrehozni, és mindent ábrával magyarázni hátha akkor nem lesz ennyi élősködő
Jah, freeleech alatt meg megőrülnek a gyerekek.
Megrohadnak a kliens előtt mire leér a thomas a gőzmozdony.
TaRsY :DDDDDDDDD ez nagyon kemeny volt :DDDDD
Érdekes írás, de miért is van ez itt? Semmi köze a fájlcserélésnek ahhoz, hogy a kisgyerekek megosszák a cukrot vagy sem. Hány gyereken nézték, milyen körülmények között élnek ésatöbbi. Nem szeretem az ilyen felméréseket, megkérdeznek pártucat-párszáz embert aztán előadják a globális végeredményt. És akkor most ez a párhuzam… Akkor jöhet a felmérés, hogy a gyerekek szeretnek komiszkodni, csínyt elkövetni, füllenteni, elcsenni dolgokat és megint kilyukadunk a fájlcserénél - a másik oldal szerint. Persze a lényeg az, hogy az alapok bennünk vannak, értem én, mindenesetre bohókás kiss cikk, egy elmélázgatás. Nem támadni akarom a cikkírót, félreértés ne legyen, de néhány 8 éves “cukorkaelosztógénjét” összehozni a fájlcseréléssel… Akkor ez most mindent megmagyaráz vagy semmit sem.
7-8 éves koromban senkivel sem osztoztam semmin, és ha valaki kért a csokimból, belerúgtam.
Max: ezert nem seedelsz most sem
Honnan tudod, hogy mit csinálok?
nekem tényleg a génjeimbe van
OFF
TPB áll?
OFF
robroy , ha tanultal volna szociologiat tudnad hogy milyen kriteriumok szerint kerdeznek meg embereket s az ilyesfajta felmeresek nagyon sok idot , energiat , penzt vesznek igenyben es 99%-ban ha hozzaerto emberek csinaljak ez fedi is a valosagot .
Megosztas - Megosztas . . . .logika. Kicst elvont .
kicsit (nagyon) olyan mintha zindexes angol tudosok rovatbol jott volna a hir
Max: Jó bunkó voltál akkor kiskorodban is, a megnyilvánulásaidból ítélve szvsz nem fejlődtél.
Érdekes a dolog
Csak az a baj hogy ez nem mindenkiben marad így meg..
@Max: elég antiszoc kisgyerek voltál akkor
Amúgy az osztozás képessége/hajlandósága a fajfennmaradást hivatott elősegíteni, ezért van a génjeinkben, úgy sok állatfaj, mint az ember esetében. Ezt az ősi ösztönt összehozni a fájlcserével kb. olyan, mintha azt íránk, hogy “a McDonald’s a génjeikben van” - mivel az ember általában szeret enni.
Az ilyen Bill Gates típusú mukikban vajon miért nincs meg a pénzmegosztásra való hajlam? Afrikában milliószámra döglenek éhen az emberek, ő meg ölbetett kézzel ül a zsetonján. Ja igen, csinált valami alapítványt, hogy mégse tűnjön olyan ördöginek, de persze azzal is adományokat gyűjt, nem a saját pénzét szórja el.
miért szórná a saját pénzét? hülye lenne….
Sztem Bill Gates az egyik legnagyobb adakozó a gazdagok közül. Tényleg értelmes dolgokra adja a pénzét. Azt mondani, hogy “ménem osztja szét afrikaik között” meg teljes hülyeség. ha neked lenne te osztanád? Nem. Ennyi
Ha már Bill Gates-ről van szó akkor mostanára hiába adakozó vagy sem, nem számít. Az egész informatikai világban senki nincs aki nála nagyobb hazugságokkal és info-lopásokkal érte volna el azt, amit.
“Az ilyen Bill Gates típusú mukikban vajon miért nincs meg a pénzmegosztásra való hajlam?”
Azzal ne is foglalkozz, hogy a “valami alapítvány” a legnagyobb jótékonysági alap.
Ha valakit érdekel akkor egy terjedelmes cikkben ezt el is olvashatja részletről-részletre: http://kuruc.info/r/6/25552/ -és sry hogy nem a topiccal kapcsolatban megy.
Ha meg valaki elhiszi amit a Kuruc.info-n olvas az alapból hülye (ez a rosszabbik eset) vagy már sikerült meghülyíteniük…
Akkor ezért vannak a 10 éves lófaszjóskáknak trekkereik nálunk. Mindegyik csak megosztani akar. Most már mindent értek.
Kurucinfo meg olyan, mintha a pornolize futna alatta.
Jó, nem kell szarhajigálás, tudom hogy a magyarok világelsők ebben a sportban, de nem muszáj minden percben edzeni rá.
Nem azt írtam, hogy miért nem osztja szét a pénzét, hanem azt, hogy a világ leggazdagabb emberei miért bújnak kamu alapítványok mögé, annak a fényében, hogy csak az első száz leggazdagabb pénzéből meg lehetne oldani a világ összes országában a gazdasági problémákat. Ennyit írtam. Bill Gates csak példa volt. Amiért elnököl a pénzmosoda alapítványában és a szentlélek szerepében tetszeleg, attól még ugyanúgy 40 férőhelyes parkolója van, te ugyanúgy vagyont fizetsz a szutyok szoftveréért, már vagy annyira hülye hogy megvedd, és semmi nem lett jobb a világban.
A megosztás törvényéhez meg annyi köze van ennek, hogy érdekes módon az osztja meg a dolgait, akinek kevés van, akinek meg sok van, annak a részéről megdögölhetsz nyugodtan.
“Akit érdekel, olvassa el Freax című könyvemet,”
Tomcat írt egy könyvet a Commodore demoscene történetéről - angolul.
nem semmi
max “büszke” lehetsz magadra, tipikus bunkó paraszt voltál kiskorodban és most is az vagy. Bill Gates sokkal többet adakozik, mint sok olyan ember aki legalább annyira megtehetné de NEM TESZI! A te szádból még különösen nevetséges ez a kritika, amikor egy végletekig önző ember vagy…
Olyan szexi hogy egész életre kiterjedő pszichoanalízist kreálsz egy olyan apróságból, hogy 20 évvel ezelőtt nem osztogattam a kisiskolában csokit. Mekkora lol vagy.
Amit szintén kevesen tudnak itt a világ leggazdagabb 100 emberére célzok; amik nyilvánosságra vannak hozva, hogy Bill Gates vagy az IKEA vezérigazgatója vagy akárki tehát amit nagyon is kevesen tudnak, hogy léteznek izraeli befektetők, üzletemberek akiknek a vagyonából egyenként egy százas lista jönne ki úgyhogy nagyon sokan csak a jéghegy csúcsát látják ez derült ki számomra.
Nekem abból csak az derül ki, hogy semmi újat nem tudnak felmutatni zsidózás terén.