Sok-sok várakozás után elindult a TvStore is. Az oldal tekinthető a BitGate hivatalos utódjának, megkapták a torrenteket, és a BitGate felhasználók közül is akik szeretnének, átkerülhetnek a TvStore-ra, megőrizve régi adataikat és arányukat.

Bezár a BitGate

Július közepe táján jött a szomorú hír, hogy 5 év után a BitGate örökre bezárja a kapuit. Valószínűleg nem a razzia hatásának következménye volt az oldal bezárása, inkább az, hogy az élet fontosabb dolgaival akartak törődni. Az egy hét freeleech után rövid üzenetben megpendítették a visszatérés lehetőségét: “talán még ősszel találkozunk”.  – Cikkünk

Van élet a BitGate után?

Július végére már körvonalazódott valami folytatás. Nagyon sok visszajelzést kaptak  felhasználóktól, és úgy döntöttek, hogy megfelelő utód esetén sem hagyják veszni az 5 év alatt létrehozott közösséget. Ekkor ők már tisztában voltak a névvel, de még nem árulták el. Azt már ekkor is tudtuk, hogy a torrentek és az oldal nagy része átkerül az utódhoz, a felhasználók azonban csak akkor, hogy ezt ők is szeretnék – ezért van most ez az átregisztrálási lehetőség. – Cikkünk

Megjelenik a TvStore

Augusztus elején már kiszivárogtak az első sceenshotok az új oldalról. Már ekkor látni lehetett, hogy az oldal nagyban fog hasonlítani a BitGate-hez, a felhasználóknak nem kell egy teljesen új elrendezést megszokniuk. Rövidesen az oldal teljes neve, és a domainje – tvstore.me – is publikus lett. Innentől több mint egy hónapnyi szappanopera kezdődött. Mindenki csak várt, és várt az új oldalra. Az indulatokat talán leginkább a random százalékjelző korbácsolta fel, hiszen teljesen értelmetlen volt. Később le is került az oldalról – aztán egy rövid időre újra vissza. Szeptember derekára már ott feszített a “Még néhány nap” felirat is, és a hét elején hozzánk is eljutott a “belső” információ, hogy a hétvégén elindul az oldal.  – Cikkünk

A helyzet most úgy áll, hogy a BitGate címén a régi felhasználó nevünkkel és jelszavunkkal tudjuk elindítani a TvStore-os átregisztrálásunkat. Aki nem tudja a régi jelszavát, annak van lehetősége az elfelejtett jelszó visszaállítására.

tv-store

A tévébolt belsejében

A TvStore megőrizte a BitGate legfontosabb funkcióit. Az egyik ilyen az Actorgia rész, ahol több mint 800 színészről találunk részletes információkat. A fotón és a rövid bemutatáson kívül minden színésznél megtaláljuk azokat a sorozatokat, amelyekben szerepelnek. Az Actorgia-hoz szorosan kapcsolódik a Sorozatok menü, ahol értelemszerűen a sorozatokról találunk fontos és érdekes információkat. A sorozatoknál láthatjuk a bennük játszó színészeket, a műfajokat, sőt még értékelhetjük is őket, és rövid véleményt is írhatunk róla.
A hagyományos Szabályzatok és FAQ részt egybegyúrva született meg a Wiki, ami az oldal többi funkciójához hasonlóan Ajax-szal megtámogatva működik a gyorsaság és a minimális terhelés érdekében.
Frissült az AirDate is, ami a sorozatok játszási idejét tartalmazza. Elérhetővé vált a heti bontás (ekkor napokra bontva látjuk, hogy pl. ma, vagy holnap milyen epizódokat játszanak), és a naptárt akár kiexportálhatjuk iCalc formátumban, amit más programokban – mint pl a Google Calender – felhasználhatunk.

airdate_heti

AirDate heti bontásban

A kéréseknek külön modul lett fejlesztve, így talán könnyebben átlátható. Természetesen az oldal többi része is ráncfelvarráson esett át, így megújult a beállítások rész, és a fórumban is vannak új dolgok.
Frissült a főoldal is, ahol megjelent a Torrentmustra, ami a staff által kiemelt torrenteket tartalmazza, amelyeket ingyenesen tölthetünk le.

torrent_mustra
Újdonság a főoldalon

Jöttek létre új rangok is, az egyik az Újonc, ahol csak 3 letöltési szál engedélyezett, és nem tölthet fel torrentet. Minden újonnan regisztrált ebben a rangban indul, és egy hét elteltével kerülhet feljebb, amikor is már Felhasználóként szerepel az oldalon. Három hónap, 1.0-as arány és 30GB feltöltés után érhetjük el a Tag rangot. A másik új rang a Storekeeper, amit viszont csak a régebbi és jól teljesítő tagok kaphatnak meg 3 év után, 3.0-as arány és 300GB feltöltés birtokában. A Storekeeper a legmagasabb, önerőből elérhető rang.

tvs-stat

TvStore statisztika

A cikk készítésekor – 14 óra körül – már több mint 2 ezer felhasználó regisztrálta át magát a TvStore-ra, és a kapcsolatok száma is átlépte 4000-et. Az oldalon jelenleg freeleech van – egy héten keresztül. Az átregisztrálás idejére a meghívás fel van függesztve. Szabad regisztrációra nincs lehetőség.