Már több, különálló spanyol ítélet is a kalózok javára döntött az elmúlt években, de most egy újabb spanyol bíróság döntött egyértelműen úgy, hogy “sértő tartalomra” való linkelés nem jogsértés. Úgy tűnik a spanyolországi bíróknak tiszta még a látásuk, nem úgy mint egynéhány másik európai vagy amerikai kollégáiknak. Ezúttal ugyanis a fellebbviteli bíróság mondta ki, hogy a linkelés (így például a .torrent fájl) nem sért szerzői jogokat.

Egyrészről jó látni, hogy vannak még olyan országok és emberek, akik a logikus és jó döntések mellé állnak, azonban nem szabad elfejteni, hogy ezzel az újabb lépéssel egy újabb lökést adhatnak a médiaipari vállalatoknak abba az irányba, hogy a spanyol jogrendszert “ki kell javítani”. Egyelőre azonban nézzük a hír jó oldalát: Spanyolországban még tudják, hogy mi a jó és rossz, és nem a szolgáltatót üldözik azért, amiket a felhasználók “követnek el”.

 (via techdirt)

 


A rövid hírek egy új, egyelőre kísérleti kategória, ahol a (főleg) nemzetközi p2p hírekből szemezgetünk, és emlékezünk meg pár sorban.