Asva.info

10 év börtön vár a Wanted c. film p2p releaserére

Letartóztattak egy 33 éves japán férfit, aki a Wanted című filmet osztotta meg p2p hálózaton. Kazushi Hirata még egy feliratot is mellékelt a film mellé, majd így töltötte fel az internetre, még a japán mozibemutató előtt. Akár tíz év börtön is várhat rá.

Ahogy sok országban, úgy Japánban is összefognak a rendőrök és a kalóz-ellenes szervezetek, hogy együtt lecsapjanak azokra, akik még a hivatalos megjelenés előtt feltöltik a filmek kalóz verzióit az internetre.

Azzal, hogy még a hivatalos kiadás előtt elérhetőek a filmek illetve zenei albumok, állítólag milliókat buknak a készítők. Azt nem veszik figyelembe, hogy sokan a gyenge minőségű verziók után még elmennek mozikba és a CD boltokba, hogy jó minőségben élvezhessék a filmet vagy a zeneszámokat. Az ilyen előzetes kiadások miatt bukott meg az EliteTorrents az USA-ban és az OiNK Angliába.

A Wanted ugyan Európában és az USA-ban már szeptember elején debütált, de Japánban csak nemrégiben. A film persze angol nyelven már elérhető jó ideje a p2p hálózatokon, de most Kazushi Hirata-nak köszönhetően japán felirattal is élvezhető.

A hivatalos jelentések szerint Hirata saját készítésű felirattal látta el a filmet, majd megosztotta azt a Japánban igen népszerű Winny hálózaton. Hirata nyomára csütörtökön bukkantak, méghozzá az a szerv, aki a Winny szoftver alkotójának – Isamu Kaneko – 2004-es letartóztatásáért felelős. Hiratára egyébként akár 10 év börtön és 95.000 dollár büntetés várhat.  Egyes hírek szerint ő az első ember Japánban, akit bemutató előtti film terjesztése miatt tartóztatnak le. Nem valószínű, hogy erre büszke lenne.

A Winny hálózaton mindig is kémkedtek a rendőrök, de igazán nagy sikert még nem értek el, ugyanis a szoftver titkosítása eddig megbízhatóan működött. A hírek szerint a legfőbb gond ott kezdődik, amikor valaki a Winny fórumának rendszerében postol. Itt tudják a rendőrök rögzíteni az illető IP címét, majd később figyelni, hogy oszt-e meg illegális anyagot.

Másfél éve szintén Winny hálózaton történő, manga magazin megosztásért tartóztattak le három férfit. A magazinokat már több hónapja rendszeresen megosztották, és voltak köztük olyanok is, amik még meg sem jelentek. A szoftver elvileg megfelelő anonimitást garantál, de a rendőrség már akkor is a program fórum rendszerének hibája miatt kapta el a három egyént.

(via torrentfreak, google)

Exit mobile version