Asva.info

675,000 dollár 31 számért

Joel Tenenbaum és az amerikai kiadók ügye jó ideje húzódik, a legutóbbi döntés helyben hagyta a korábbi ítéletet, ami szerint emberüknek majd’ 700 ezer dollárnyi kártérítést kell fizetni 31 számért cserébe.

A massachusettsi szövetségi bíróság csütörtökön helyben hagyta az ítéletet. A 675 ezer dolláros kártérítést egyszer már 67 és fél ezer dollárra csökkentették, egy újabb döntés után azonban visszaemelték az eredeti összegre. 

Joel Tenenbaum-ot a nagy kiadók azzal vádolják, hogy 31 (!) számot illegálisan letöltött és tovább osztott. Rya W. Zobel bíró elutasította a védelem kérvényét egy új tárgyalásra, a döntés szerint az esküdtszék megfelelően átnézte a bizonyítékokat Tenenbaum tárgyalása során.

“Nagyon örülünk a kerületi bíróság döntésének” – kommentálta az esetet a RIAA.

2007-ben perelte be több nagy kiadó (Sony BMG,  Warner Bros. Records, Atlantic Records, Arista Records, UMG Recordings) Tenenbaum-ot, aki ekkor a bostoni egyetem diákja volt. Az esküdtszék megállapította, hogy Tenenbaum jogsértése szándékos volt, és 675 ezer dolláros kártérítésre kötelezte. Emberünk azzal védekezett, hogy a döntés alkotmányellenes volt, a szövetéségi bíró, aki felügyelte az esetet, egyetértett azzal, hogy az összeg túlzóan nagy.

Amikor a fellebbviteli bíróság helyben hagyta a döntést, Tenenbaum a legfelsőbb bírósághoz fordult, ám itt sem járt sikerrel, helyben hagyták az előző ítéletet.

Akit érdekel, itt megtalálja az eredeti papírokat: http://beckermanlegal.com/…./sony_tenenbaum_120823Decision.pdf

(via cnet)

Exit mobile version