Asva.info

A CAKES és a GLHF release csapatok is kiszállnak a warezból

Talán még fel sem “eszméltünk” a RARBG hirtelen jött bezárásából, máris további szomorú híreket kaptunk. A CAKES nevű tévé műsorok kiadására szakosodott csapat dobta be a törölközőt, és köszönt el egy üzenetben. Ráadásul egy másik, szintén viszonylag friss scene release csapat is, a GLHF is valószínűleg csendben, de befejezte a működését.

A CAKES csapat első realease-t 2020. október 1-én jelent meg, amelyet aztán közel 7000 másik követetett, átlagosan több mint heti 50. Látható tehát, hogy a CAKES bár nem egy több évtizedes release csapat a scene-ben, ám mégis jelentős nevet szerzett magának.

Goodbye.Its.Been.Fun.S01E01.READNFO.1080p.WEB.H264-CAKES

A farewell üzenetben a CAKES elmondja, hogy azzal az ígérettel indultak, hogy addig csinálják a releaseket, amíg “tart a szerelem”. Úgy látszik ez a szerelem 3 évig tartott, bár a korábban említett számok mutatják, elég hevesen égett ez a tűz.

A búcsú utolsó soraiban utalás találhatunk a GLHF csapatra is, amely csendben megszűnt működni. Az elmúlt hetekben nem adtak ki új releaset. A GLHF elég hasonló a CAKES-hez, nem sokkal utánuk, 2020 decemberében indultak, és ők is 6500 releasig jutottak, ami szintén nem kis teljesítmény.

A tv release scene tehát két friss, de annál termékenyebb release csapatott veszített. Attól persze nem kell tartatunk, hogy ezentúl nem lesznek új sorozat részek, a scene, vagy a p2p társadalom mindig tovább lép, új csapatok jönnek, és valószínűleg átveszik a két team munkáját.

(via TorrentFreak)

Exit mobile version