Egy hétköznap este házkutatási paranccsal érkezett három rendőr egy vidéki nagyvárosban élő családhoz, hogy onnan elvigyék a lakásban található számítástechnikai eszközöket. A házkutatási parancs a Btk. 329/A. § (1) bekezdésére hivatkozott, miszerint nyomozást folytatnak szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A számítógépből kihúzták a kábeleket, berakták egy zacskóba, és lefoglalták, mint első számú bűnjelet. Közben folyt a majdnem 1 órányi papírmunka.
A történet valahol ott kezdődhetett (ez egyelőre még csak találgatás (de elég valószínű), a feljelentés alapjául szolgáló bizonyítékot egyelőre még nem ismerhetjük), hogy a ProArt, vagy valamelyik filmkiadó fellépett egy fájlcserélő hálózatra (DC vagy torrent), elkezdett letölteni egy szerzői jog által védett tartalmat (filmet vagy zenét), majd az éppen akkor ott lévő és ugyanazt le- és feltöltő felhasználók IP címeit eltárolta. Ha nagyon gondosak voltak, még közjegyzővel hitelesítették is a megszerzett adatokat, majd feljelentést tettek a rendőrségen. Esetünkben ez a budapesti XIII. Kerületi Rendőrfőkapitányság Bűnügyi Osztályának Gazdaságvédelmi Alosztályánál történt. Ez után a rendőrség lehet, hogy nyomozott még, majd a bizonyíték alapján megalapozottnak találta a gyanút, és kikérte az internetszolgáltatótól az előfizető adatait. Ilyen könnyen kész is van a házkutatási parancs. (Találtam egy régebbi feljelentést, amit a ProArt nyújtott be a rendőrségre. Elképzelhető, hogy ebben az esetben is hasonlóról van szó.)
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mit jelent a szerzői jog, és hogy az illegális fájlcserék miatt ki és milyen bevételektől esik el. De úgy gondolom, hogy a tisztelt jogvédők nem a legjobb módszert választják arra, hogy visszaszorítsák az illegális tartalmak terjesztését. Nem biztos, hogy a hétköznapi embert kellene büntetni, aki a magyar fizetések és árak mellett nem tudja megfizetni az összes tartalmat amire vágyik, és ezáltal “rákényszerül” a letöltésre. Jelen esetben ráadásul még tanuló hölgyekről van szó, szóval nem éppen egy illegális cd/dvd másoló műhelyre bukkantak. Megkockáztatom, hogy havi 2 GB-nál jóval alacsonyabb az internetforgalmuk, de ezt az adatot persze a házkutatás előtt nem kérik el az internetszolgáltatótól, nehogy látszódjon, megéri-e egyáltalán folytatni a nyomozást. Meggyőződésem, hogy ha el is jut bírósági szakaszba az ügy, nem születhet elmarasztaló ítélet ellenük. És hogy egy javaslatom is legyen: Miért nem lehet először csupán figyelmeztetni az egyszeri fájlcserélőt (ahogy azt megtette tavaly a Warner), hogy amit csinál az sérti a szerzői jogokat, és fejezze be, vagy különben feljelenti a rendőrségen? Nem a kisfelhasználót kellene üldözni, hanem megteremteni a lehetőséget a legális tartalom megszerzésére (reális áron), vagy újragondolni az üzleti modellt.
A cikket beküldte poklacsek