A világ legnagyobb trackerét eladták. Erre talán senki sem számított. És ez most nem is április 1-i tréfa. A vásárló pedig nem a Warner Bros., hanem egy internetkávézó-hálózatot üzemeltető cég, a Global Gaming Factory X AB.
Az eladási ár 60 millió svéd korona, ami 7,8 millió dollár (azaz közel másfél milliárd forint). Az összeg felét készpénzben, a felét részvényekben kapják meg a torrentoldal tulajdonosai. A Global Gaming a Pirate Bay mellett megvette a Peerialism nevű céget is, akik új fájlcserélő megoldásokat és streaming technológiát fejlesztenek. (Érdekesség, hogy a Pirate Bay alkotói is egy új videó streaming site-on dolgoznak, bár az nem p2p alapú.)
A cég a két felvásárlásból szeretne egy egészen új üzleti modellt kifejleszteni, amivel mindenki jól járhat. Az oldal üzemeltetését nem azonnal, csupán a nyár végén veszik át. A Pirate Bay alapítói továbbra is aktívan részt fognak venni az internetes (és a politikai) életben is. Állításuk szerint nem állnak le, sőt a “következő fokozatba kapcsolnak”. Az eladásból befolyt összeget pedig egy olyan alapítványba fektetik, amelyek az információ és az emberek szabadságáért harcol.
Az emberek vegyesen fogadták a hírt, vannak akik a Napster eladását emlegetik (ismeretes, miután a Napstert beperelték és eladták, majd újra feltámasztották, közel sem volt olyan népszerű, mint régen), vannak azonban olyanok is, akik bíznak a jövőben.
(via index, tpb blog)
Linkek:
- http://www.guardian.co.uk/media/pda/2009/jun/30/pirate-bay-bought-by-swedish-firm
- http://mashable.com/2009/06/30/breaking-the-pirate-bay-sold-for-7-8-million/
- http://www.techradar.com/news/internet/selling-the-pirate-bay-will-kill-it-off-612229?src=rss&attr=all
- Hivatalos anyag: http://www.globalgamingfactory.com/pressrelease-090630.pdf
- És a Twitter csatorna: http://twitter.com/#search?q=pirate%20bay
További részletek később…