Asva.info

Elkeződött a BWX – Kenyér warez FTP pere

A fiatalabb letöltő réteg talán nem is hallott a BWX vagy leánykori nevén a “Kenyér” ftp-ről, mely üzemeltetőjének pere a napokban kezdődött. A BWX múltja elég ködös, annyi biztos, hogy 2006-ban, amikor még kenyér névre hallgatott lefoglalták már egyszer, de megállítani akkor nem sikerült.

 

A BWX 2006-os lebukásáról való scenerelease.nfo

A mostani per egy 2015. november elsejei intézkedés eredménye, akkor kapcsolták le “ismét” a warez ftp szervert, és jutottak el P. Roland-hoz, aki évekig üzemeltette a szervert. (A BWX egyébként “hivatalosan” pont 2015 őszén zárt be, úgy látszik már túl későn…)

A szervereken – 2014 novemberi adat – majd 3000 film, több mint 1000 zeneművészeti alkotás és közel fél ezer szoftvert volt. Ezeket részben az üzemeltetők, részben pedig a felhasználók töltötték fel. Kiemelték a hírekben, hogy az oldalról több esetben is a hazai filmpremier után már pár órával töltetőek voltak a mozifilmek – természetesen kamerás verzióban.

A szerver előfizetés alapon működött, a mostani információk szerint pár száz forint volt a díj, egy 2006 cikk szerint akkoriban 20 ezer forintot is elkértek egy negyed éves Kenyér tagságért. Ami igazán komollyá teszi az ügyet, hogy valóság volt az a pletyka, hogy a tulajok hajléktalanok nevére nyitott bankszámlákra utaltatta a tagsági díjat – tisztára mint a filmekben. A vád szerint majdnem 40 millió forintot keresett így kalózkodással P. Roland. A másik megdöbbentő – szintén erős becslés – az okozott kár, ami több mint egy milliárd forint.

P. Roland a bíróságon

A vádlott kettőtől tíz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, a pénzbüntetés az ilyen jellegű – szerzői jogsértéses esetekben pedig 30 ezer forinttól egészen 15 millió forintig terjedhet. Persze jelen esetben nem csak egyszerű jogsértésről van szó, hanem üzletszerű tevékenységről is. P. Roland a tárgyaláson nem tett vallomást, csak annyit mondott, nem érzi magát bűnösnek.

(via hirado.hu)

 

Exit mobile version