Asva.info

Feltörték a legnagyobb magyar sorozat trackert (frissítve)

Eljött az ideje annak, hogy célpontja lettünk valakinek, valakiknek.

Július 4-én behatolás történt az adatbázisunkba, mely révén felhasználónév és jelszó párokat loptak tőlünk.

Minden jelszót egy irányú titkosítással tárolunk, így ebből más oldalakon gondotok nem származhat, még akkor sem ha egyezőt használtok mindenhol.
Ez miatt felhívjuk a figyelmeteket, hogy amennyiben account lopást észleltek, azonnal jelezzétek. Külön figyelmet fordítunk a dologra.

Bármilyen idegen torrent jelenne meg a listátokban, azt is, egyesével kerül kivizsgálásra.
Ennek egyébként elég kicsit az esélye, mert több átalakítást elvégeztünk most, és új kulcsot is kapott mindenki.
Sajnos mindezek következménye, hogy minden futó torrentet újra le kell tölteni, és betenni a kliensbe.

BG Staff

//Izeeka:
Egyébiránt a behatolást olyan felületen követték el, amit erősen logoltunk, így gyakorlatilag minden adata megvan az elkövetőnek-elkövetőknek.

Szerencsétlenségére olyan adatokhoz hozzáférhetett volna, ami nem közvetlenül a site-hoz kapcsolódik, így bűntető feljelentést is lehetőségemben volt tenni a hatóságoknál, illetéktelen behatolás, adatlopás kísérlete miatt, üzleti információk illetéktelen eltuajdonítása és üzleti titok megsértése miatt. Az érintett IP címeket átadtam a hatóságoknak.

Forrás: BG

Tehát:

Akiknek nem él az email címük, viszont használták az oldalt, LESZ megoldás a problémájukra, kis türelmeteket kérjük! – BG

Frissítve:

Aki elfelejtett/megszűnt email cím miatt nem tud jelszóemlékeztetőt kérni, az IRC-n keressen fel egy moderátort!
IRC címünk: irc.bitgate.org
szoba: #bitgate

Részletek

Exit mobile version