Asva.info

Feltörték a Majomparadét

Tovább folytatódik a magyar trackerek feltörése, és a fejetlenség. Most ismét a Majomparadé lett a célpont, és ami még jobban összekavarja a dolgokat, hogy a feltörést a BigTorrenttel hozzák össze.

Elmondhatjuk, hogy a 2010-es év nem a Majomparadé-é. Év elején volt egy súlyos hiba – véletlenszerűen be tudtunk lépni mások felhasználófiókjába -, és azóta sem a legolajozottabban megy az oldal élete.

Azt gondolom, hogy az igazság talán már soha nem derülhet ki. Kezdődött azzal, hogy a BigTorrent tulajt váltott. Az addig csendben működő oldal azóta szinte hetente szolgáltatja a kisebb – nagyobb botrányokat, híreket. Az oldalt folyamatosan támadták, vagy feltörték. Annyi álláspont és név merült fel, hogy ki nem lehet bogozni a szálakat. A legutóbbi időben például az volt kiírva az oldalra, hogy az egész staff eltűnt, és most próbálják az oldalt rendbe tenni.

Ehhez képest a ma hozzánk eljuttatott screenshotok alapján megint BigTorrent-et akarják belekavarni a feltörésekbe, kivételesen most nem mint áldozat, hanem mint elkövető. A screenshotokon ráadásul különböző nickek is szerepelnek, amiket korábban a BigTorrent körüli botránykor ismertünk meg.

Azt hiszem, egyetlen dolgot sikerült elérni az utóbbi hetek alatt, hogy az oldal neve, mint “márka” abszolút elkopott, lejárt. Normális ember már nem megy az oldal közelébe. Persze annyi név és nick merült már fel az utóbbi időben, hogy a felhasználók – és a kívülállók – már nem tudják eldönteni, éppen most kinek kell hinni.

Egyetlen dolog biztos, most a Majampardé felhasználói jártak rosszul, akik éppen egy gödörből tartottak kifelé. Most valaki megpróbálja visszalökni őket. (Arra gondolni se merek, hogy ezt pusztán csak hírverésből csinálnák…)

A staff panel érdekes állapotban

Egy üzenet a leállásról

A friss hírek

Mostanra (12:56) egyébként már helyreállították a rendet az oldalon, törölték a híreket, és az üzenetek is eltűntek.

Szeretném kiemelni, hogy annak mi nem örülünk, hogy a “hackerek” további uszításra buzdítják a felhasználókat, ráadásul nálunk.

Exit mobile version