Asva.info

Gond a GGF kulcsfontosságú partnere körül

Peerialism, egy p2p-el foglalkozó cég vezérigazgatója kételkedik benne, hogy a GGF képes lesz felvásárolni a cégét. Pedig egyes hírek szerint a részvényesek erre az adásvételre is rábólintottak. A Peerialism nyújtaná a megújuló, legális Pirate bay technikai alapját.

Ez a technológia olyan p2p rendszer, amely a bolyban felismeri az egymáshoz fizikailag közel első peereket, és ennek megfelelően rendezi a kapcsolatokat. Ezzel a módszerrel 30, de egyes esetekben akár 150 százalékos sebességnövekedés is elérhető, mindez ráadásul úgy, hogy a szolgáltatóknak nem jelent többletterhelést, sőt csökkenti a nemzetközi vonalak forgalmát.

A GGF-nek a Pirate Bay felvásárlásához 60 millió koronát kell előteremteni, még további 100 millió kell a Peerialism-höz, amely a megállapodások szerint az új projekt technológiáját nyújtaná.

Azonban a Peerialism vezérigazgatója Johan Ljunberg tegnap kijelentette, hogy nem gondolja, hogy a két cég között lesz üzleti tevékenység. Ráadásul a részvényesek találkozója után sem kaptak közvetlen, egyenes választ, és a GGF beszámolói alapján úgy tűnik, hogy nem sikerült a finanszírozás ezen részét megoldani, mondta Ljungberg egy svéd internetes újságnak.

Ráadásul a vállalatok közti megállapodás szerint a teljes vételárat szeptember 30-ig rendezni kell, ami Ljungberg szerint nem valószínű, hogy bekövetkezik. Megjegyezte azt is, hogy a potenciális befektetők is ismeretlenek egyelőre. Egy biztos: pénzt még nem láttak, de félrebeszélést annál többet.

A GGF üzleti stratégiája, hogy a részvényeket zálogosítja a finanszírozás biztosítására, megvalósíthatatlan lehet, ha a kereskedést felfüggesztik.

Mindemellett a Pirate Bay megvételére (is) rábólintottak a GGF részvényesei (azért erre még mindig ne vegyünk mérget), ezzel zöld utat adva, a világ legnagyobb BitTorrent oldalának legalizálására. Nem volt egyszerű az út idáig, hiszen több részvényes elhagyta a GGF-et, ráadásul tőzsdei manipulációval is megvádolták a céget. Heteken belül a Pirate Bay-t lekapcsolják (de most már tényleg?), és egy új, legális oldalt indítanak el, hogy a jogtulajdonosok kontroll alatt tudják tartani saját anyagaikat, a forgalom után pedig pénzhez juthatnak. Hogy ez pontosan hogyan fog működni, még nem tudni, a GGF erről sem árult el többet.

(via google, torrentfreak)

Exit mobile version