Asva.info

Hard-drive party

A fájlcserélők haladnak a korral és a trendekkel. Az egyre több és nagyobb méretű adatok cseréjét az internet helyett helyi összejöveteleken cserélik. Így megkímélik magukat az esetleges várakozástól (lassú hálózat átvitel) és a kellemetlen jogi hercehurcáktól vagy a lebukástól.

Mint minden újdonság, ez is az Egyesült Államokból indult, de azóta elér a kontinensünkre és Európában is voltak hasonló megmozdulások. A beszámolok szerint a hard-drive party-k nagyon egyszerűek. A felhasználók pizzát esznek, sört isznak és hordozható merevlemezük tartalmát megosztják egymással.

A Német Zeneipari Szövetség szóvivőjének állítása szerint ezek a partik nem újkeletűek, és az ezekkel járó probléma igenis ismert náluk. A zeneipar persze nem nézi jó szemmel ezeket az összejöveteleket.

A jog- és érdekvédő szervezetek persze úgy gondolják, hogy ez ellen is fel tudnak majd idővel lépni, sőt eleve azt gondolják, hogy a partik megszületése is az ő kemény fellépéseiknek köszönhető.

A technológia tehát rohamosan fejlődik, de a felhasználók visszanyúlnak a régi szokásokhoz. A kazetta másoló időkhöz hasonlóan, most ismét “élőben” találkoznak. Ki tudja, talán jobban is járunk, ha ez a trend terjed el. A felhasználók legalább nem szorulnak be a szobájuk négy fala közé, és új társaságok alakulhatnak ki.

(via sg.hu)

Exit mobile version