Asva.info

Ingyen filmek a neten – legálisan!

Egy olvasónk hívta fel a figyelmet emailben a Filmklik blogra, mely több érdekes, filmes és egyben szerzői jogokat is érintő témával foglalkozik. A legutóbbi hírük, hogy ingyen és legálisan megnézhetünk pár filmet.

A kezdeményezés célja, hogy bebizonyítsák, lehetséges filmet forgalmazni on-line, akár ingyen is. Mármint nekünk, felhasználóknak nem kerül pénzbe a dolog, csupán a hirdetőknek, ugyanis a filmeket reklámmal látják el. Július 7-ig 20 filmet lehet így megnézni az oldalon, melynek eredménye várhatóan az lesz, hogy meggyőzik a reklámozókat a filmek ilyen jellegű forgalmazásáról. Persze ehhez magas nézettséget kell produkálni. Nem tudom, hogy mennyire lehet sikeres egy ilyen modell, hiszen csupán 20 fimről van szó, és nem átlag filmek, hanem inkább rétegközönséget vonzó valódi alkotások. Pozitív azonban, hogy a technikai háttérre is gondolnak:

Technikai tudnivalók: az akcióban részt vevő filmek PC-n és Machintos számítógépeken, sőt akár mobilböngészőkön, Windows és Linux operációs rendszereken egyaránt nézhetőek. Mindössze 1-1,5 MB-es valós netsebesség, illetve Flash Player 9-es szükséges. Lényegében, aki a YouTube-on gond nélkül tudja nézni a HQ-s videókat, annak itt sem lesz problémája.

A Filmklik egy korábbi posztjából kiderül, hogy látnak jövőt ebben a formában. Szerintük már csak azért is működhetne a dolog, hiszen a külföldi trendek ebbe az irányba haladnak. A mozinéző a vásznon látott előzetesben megismert filmet kis idővel később már meg is nézheti a neten, csupán azt a pár reklámot kell elviselni, amivel a hirdetők megtámogatják nekünk ezt a lehetőséget. És ez így nem is rossz. Az USA-ban már több portálon is működik, de sajnos ezek más országból nem elérhetőek.

Bognár Péter, a Filmklik alapítója már fel is vázolta a helyzetet: az emberek nem járnak moziba, nem vesznek DVD-t (erre rengeteg okuk van), holott az informatikai ipar fejlődése több alternatívát is tudna biztosítani. Ezzel azonban nem oldódik meg a pénz kérdése, hiszen mi nem akarunk mozijegyért, DVD-ért ennyi pénzt kiadni, a filmkészítők pedig szeretnének hozzájutni munkájuk gyümölcséhez. És itt lépnének a képbe a hirdetők, reklámozók, akik fizetnének a nézők helyett, így mindenki örülhet.

A kérdés már csak az, hogy ki mekkora kompromisszumra képes. Vajon mikor fogják fel a filmforgalmazók, készítők, hogy ebben a digitalizált világban bármihez hozzá lehet jutni, akár akarják ők ezt, akár nem? A nézőknek pedig azt kell eldönteniük, hogy vállalják-e azt a pár reklámot a film előtt, vagy akár közben, cserében az ingyen és nem utolsó sorban legális lehetőségért. Illetve mennyire szorítaná vissza mindez a tv-nézést, hiszen nézhető műsorok már így sincsenek, de ha még a reklámozók is inkább az on-line filmforgalmazásba fektetnének, vajon életben maradhatna-e a tv, vagy kiszorítható a piacról? És persze megengedik-e ezt nekünk a nyilvánvalóan több pénzzel és befolyással rendelkező tv társaságok.

És ami a p2p társadalmat illeti: nos, nem elhanyagolható, hogy elég kényelmesen berendezkedtünk a letöltésre, illetve a közösségben való aktív részvételre. Hiszen a jelenlegi, igencsak kusza és ebben a témában hiányos, elmaradott törvények nem a felhasználókat büntetik, tehát, amíg van honnan, addig letöltünk. Sokaknak pedig nemcsak a film letöltése a cél, sokat számít egy trackeren való részvétel, fórumok és persze a tracker üzemeltetők, feltöltők, releaserek sem örülnének, ha már nem lenne szükség áldozatos, és sokszor kockázatos munkájukra.

Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudni, de ebből is látszik, hogy lehetőség van több mindenre is, a technika adott, igény is lehetne, már csak az érdekek tudják befolyásolni a filmipar alakulását.

(via filmklik)

Exit mobile version