Asva.info

Stageline

Mivel a fiatalember nagyon vágyik a figyelemre, ezért most utoljára tőlünk is megkapja egy rövid “közlemény” keretében, aztán mindenki döntse el maga, hogy ki normális és ki nem az.

Természetesen e poszt megihletője az “asva.info-bérenc” vagy a “hűbér urunk” fikablog.eu volt (sosem tudom, éppen ki van felül az egymásnak nyalizásban a közönség szerint)  legutóbbi bejegyzése volt. Ebben derül ki, hogy bizony a fikablog bántja az ő szemét, mert többször is lehülyézte már Stageline-t, amiért állandóan azon sír-rí mindenhol, hogy az ő ügyével – ami pedig meghatározó volt a torrent világban, az eredmény pedig valóban kivételesen szerencsés rá nézve – senki nem foglalkozik. Tettük ezt eddig mi is és ezután is fogjuk. A kérdés persze az, hogy miért? Íme.

Mivel az itt megjelenő kommentjeinek jó részében linkel saját blogjára, nem éreztük különösebben fontosnak, hogy beszámoljunk arról, amiről ő maga beszámol úton-útfélen. Ja, és azt mondtam már, hogy Stageline maga kért meg bennünket, hogy ne közöljük a sztorit, amíg nem szól?

Csak hogy értsük és tiszta víz legyen a pohárban: 2012. 01.09-én írt egy levelet arról, hogy felmentették. Itt meg is jegyezném, hogy az email tartalmának java része az ő véleményét tükrözi, nem a tényeket, tehát ebben a formában csakis szigorúan idézetként tettük volna közre a leírtakat. Közvetlenül utána már érkezett hozzá újabb, hogy inkább .doc fájlban küldi el, mert úgy látja, sok lett a helyesírási hiba. Oké. Majd még mindig ugyanaz nap a következő és ezt tényleg idézem:

Á.. inkább jegeljük, majd írok ha megvan a jogerős ítélet, aztán jól bele verjük az orrukat, elsőként nektek írom meg.
Egyenlőre ne kapjon nyilvánosságot, nem akarok perújítást.
1-2 hónap és meglesz a jogerős addig várjunk a nyilvánosságal 🙂

Erre reagáltunk, hogy nyugodtan írja meg, amikor alkalmasnak gondolja, és mi szívesen kitesszük, amire még egyszer írt, hogy megvárná a jogerős ítéletet, ami 1-2 hónap. Ezután a képen látható időpontokban és tárgyakban érkezett tőle levél, a teljes sztori sehol. Azért meg én vagyok szorri, hogy ugyan láttam néhol kommentekben, hogy oda-oda böfögött némi infót a végeredményről, de gondoltam, nem ez az információközlés módja, és hát hadd ne könyörögjek már én, hogy valaki kaphasson “15 perc hírnevet”.

Sajnálom, ha valakit ez untat és tényleg nem ilyenekkel kellene foglalkoznunk, ha már időközönként valami bejegyzést szerkesztünk az oldalra, de a hozzászólásokban látott fröcsögés és a fikablogon olvasottak után eddig bírtam, hogy ne közöljem mindenkivel: a lehetőség adott volt, tudni kell élni vele.

És ezzel végérvényesen is befejeztük a Stageline-nal való foglalkozást, a PoF-ról való megemlékezést és bármilyen híradást, mely velük kapcsolatos.

Exit mobile version