Asva.info

Szigorodó magyar tracker szabályok

A PREtorians meglépte azt, amiről a bH-n jelenleg szavazás, és heves vita folyik. Röviden: egy filmből végtelen mennyiségű DVD-rip is jelen lehet az oldalon, vagy nem? Hatással lesz ez a hazai warezra?

A kérdést a bitHUmenen már jó ideje tárgyalják, és a szavazás állása szerint maguk a felhasználók sem tudnak egyértelmű döntést hozni, hogy mi lenne a jobb. Konkrétan erről van szó:

Szerinted korlátozásra kerüljön a szinkronos filmekből feltölthető verziók száma?

Nem, kerüljön ki minden verzió       46%
Igen, de legyen elérhető 700MB-os és 1400MB-os dvdrip is      45%
Igen, de csak egy verzió kerüljön fel mindenből      9%

(Lehet, hogy a nap folyamán még változott a szavazás állása, én a délelőtti állást másoltam ide, maximum 1-2% mehet egyik vagy másik irányba.)

Az egész mögött az áll, hogy manapság igen elszaporodtak a házi, P2P csapatok, illetve torrentoldalak által kiadott, scene kinézetű release-ek. Korábban kevés csapat csinált igazi jó minőségű DVD-ripeket, és nem is volt ezzel baj. Megvoltak a sztenderd csapatok, mindenki tudhatta, hogy amit letölt, az jó, és minőségi munka. A filmek 1, legfeljebb 2 verzióban kerültek csak ki FTP-kre, majd onnan a torrentoldalakra. Az utóbbi pár évben viszont gombamód szaporodtak a P2P kiadások, amik közrejátszottak a tavalyi nagy magyar farewell-ben is. Lassan szokássá vált, hogy minden kisebb torrentoldal kiadta a saját DVD-ripjét egy-egy filmből, amelyet persze össze-vissza tradeltek, és mindenhova felkerültek. Röviden, nem volt becsülete a munkának. Hiába szenvedett egy csapat, hogy minél előbb igazi retail DVD-ről ripet adjon ki, az emberek nem értékelték ezt, és  sokan a többi verziót töltötték. Manapság nem ritka, hogy egy nagyobb trackeren egy népszerű filmnek akár 6-7 DVD-rip verziója is megtalálható. A méret és a minőség vegyes. Leggyakoribb az 1, illetve 2 CD-s méret, MP3, vagy AC3 hanggal, xvid helyett néhol x264-et használnak codec gyanánt. Vannak még dual hangos kiadások is egybeégetve, vagy külön hangfájlokkal (ez még a szerenécsésebb verzió). Persze a hozzá nem értések miatt gyakran keverednek a dolgok, és teljesen nonszensz felbontások és tömörítés ráták jönnek ki. (Erről a fikablog-on mindenki olvashat.)

Ékes példája a “relanzeknek” a következő kép:

Azt hiszem, abban mindenki egyetért, hogy a hasonló dolgok eltűnése a torrentoldalakról csak jót hozhat. (Aki nem értené a képet, az eredeti release a Journey.to.the.Center.of.the.Earth.2008.STV.HUN.DVDRip.XviD-HSF volt, amelyet “Rocky” nemes egyszerűséggel újracsomagolt, de még azt a fáradtságot sem vette, hogy átnevezze az .avi fájlt.)

Talán ennek a mára már nevetséges helyzetnek akar(?) megállj-t parancsolni a bH a szabályzat szigorításával. Szép lett volna, ha mint hazai “vezető” tracker utat tud mutatni, és új, kemény szabályzatot vezet be a rend és minőség fenntartásának érdekében. Nem csak “hype” miatt lenne ez jó, reális okai is vannak a rend fenntartásának:

Sajnos az átlag felhasználók nem látnak a dolgok mögé, ez a szavazás állásából látszik. A PREtorians nem várt a felhasználók véleményére – és szerény véleményem szerint jó döntésként – módosította a saját feltöltői szabályzatát:

XviD:

Egy filmből maximum 2 release lehet ugyanolyan specifikációjú. (Egy 1 CD-s, és egy 2 CD-s release. Két 1 CD-s, vagy két 2 CD-s release már tilos, s törlésre kerül.)

Ha a két feltöltött release közül valamely, vagy mindkettő NUKED, vagy épp inaktív, akkor egy harmadik csapat által elkészített munka feltöltése engedélyezett!

DVD:

Egy filmből maximum 2 release lehet ugyanolyan specifikációjú.

Ha a két feltöltött release közül valamely, vagy mindkettő NUKED, vagy épp inaktív, akkor egy harmadik csapat által elkészített munka feltöltése engedélyezett!

Hozzátartozik még, hogy a trackeren elsőként megjelenő, kiemelt release-ek kivételt képeznek ezen szabályok alól. Ahogy a módosításból látszik, a PREtorians esetében nem csak az xvid-ekre, hanem a DVD-kre is alkalmazzák a szigorítást. Ez is érthető, és szükséges, hiszen a duplikációk másik nagy része a magyar nyelvű DVD kategóriából származik. Általában a megjelenés után hamar kijön egy X verzió, majd később, akár hetek múlva két másik verzió, amelyek nagy dologban nem térnek el. Az extrákat általában mindenki törli, menüvel lehet még variálni, illetve extrém esetben külföldi lemezről átemelik a DTS hangot, ennek mondjuk néha még értelme is van, de legtöbbször egyetlen lényeges különbség a kiadó csapat neve.

Biztos, hogy sok felhasználónak nem tetszenek ezek a módosítások (sem a PREtorians-on, sem pedig ott, ahol később esetleg bevezetik), de idővel talán belátják, és érezni is fogják, hogy ezek a változtatások igazából értük történtek. Érdekes a helyzet, hiszen eddig sokan úgy gondolták, hogy a bH az irányadó, most a PREtorians húzott egy váratlant, és talán a “komolyabb” trackerek követni fogják. Persze kivételek mindig vannak, így várhatóak olyan oldalak, amik majd befogadják a házi barkács release-eket, és továbbra is 6-7, vagy akár több verzióban is fent lesznek a filmek. Statisztikában pillanatnyilag jól mutatnak a számok, hogy sok torrent van fent, de 2-3 hónap múlva bizony sokkal rosszabbul járnak azok a felhasználók, akik ilyen trackeren vannak, hiszen nagyobb az esély arra, hogy a megmaradó peerek szétszóródnak a 6-7 torrentre, míg a “szigorú” trackeren (elvileg) ugyanannyi peer csak 2 torrenten osztozik.

Még egy dolgot várok a szabályzat szigorításától. Ha a vezető trackereken elterjed, talán újra lesz értéke a munkának. Ismét van miért versenyezni a csapatoknak, és talán visszatérhet a “scene” életérzés a kis hazai torrentező társadalomba. Ki tudja, talán még az eltűnt csapatok is visszatérnek az FTP-kre, és munkájuk a torrentoldalakra.

A kevesebb néha több.

Exit mobile version