Asva.info

Torrentezés, avagy hogyan maradj életben egy vagy több trackeren

Még múlt évben kaptunk egy vendég blogger cikket ismeretlen szerzőtől ami meglehetősen érdekes témát boncolgat, így természetesen le is hoztuk nektek, kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, hogy mennyire értetek egyet a kollégával.

Manapság az emberek többsége csak az nCore-on él. Ez szerintem az átlagos torrentezők 70%-ára igaz, tehát ha megkérdezzük ismerőseinket, akkor bizony egyetlen egy oldalon rendelkeznek regisztrációval, és ez az nCore. Persze az nCore mellett számos másik magyar oldal érhető el, amikre akár most is tudunk regisztrálni, elég csak megnézni az asva.info fenti listáit (amit terveink szerint frissítünk, akinek esetleg van kedve segíthet – sct). Ez a bejegyzés kezdőknek lehet hasznos.

Jómagam is több oldalon vagyok már regisztrálva, viszont csak az utóbbi időben kezdem utánajárni, hogyan “élhetünk” több oldalon is anélkül, hogy érdemben nagyobb erőfeszítést is tennénk, vagy éppenséggel több dolog érdekel minket és az az egy bizonyos oldal kevés számunkra. Alapjában véve én az úgymond ratioless oldalakat nem kedvelem, pedig pont azoknak találták ezt ki, akik nem szeretnek torrentezni, vagy azzal foglalkozni, mennyit töltöttek fel.

Az nCore ratioless oldal, ami azt jelenti, hogy nem kell feltöltésednek lennie ahhoz, hogy letölthess, csupán seedeld az adott torrentet X napig, vagy addig, ameddig 1:1-be fel nem töltötted. A magyar oldalak többsége ezt a sémát követi, aztán pont az egyszerű torrentezőt szívatják azzal, hogy akkor most seedeld X ideig. Nyilván ezt a közösségért teszed, azért, hogy minden torrent seedelve legyen, na de pont a régebbi torrentek nem lesznek ezzel együtt tovább seedelve, pedig az lenne a fontos, az úgymond archiválás. Ezért jöttek létre anno az FTP-k. 🙂

Ekkor jönnek a komolyabb felhasználok, akik több 100 vagy 1000 torrentet seedelnek, köztük archív dolgokat is. Nekik semennyire sem jobb a ratioless rendszer, de őket persze ez annyira nem érinti. Na de visszatérve, én jobban szeretem a ratio-s megoldást, mert ott tudom, hogy ha ennyit feltöltök, akkor ennyit letölthetek, pont. Ez logikus nem?

[poll id=”2″]

Ha szeretnék picit tovább lépni a torrent világában, specifikus oldalakra bekerülni, akkor azok már nem lesznek ratioless-ek, normális feltöltésre van szükségünk. Erre több opciónk van. Egyrészt amit letöltünk, az fel is tölthetjük, seedelhetjük. Na de mindenki tudja, hogy ez nem így működik, főleg olyan oldalakon, ahol kis fájlok vannak, nyilván egy pornó oldalon ez jól fog menni. Aztán ugye bérelhetünk seed szervert, amivel jobbá tehetjük az életünket, végül pedig a requestek, avagy a kérések teljesítése bounty, avagy fizetségért (feltöltésért) cserébe. Ezeken szeretnék most sorba menni.

Seed Szerver

A legjobb megoldás és a legtöbb oldalon is működőképes dolog a seed szerver bérlése. Egyrészt picit biztonságosabb, mint otthonról seedelni, másrészt logikusan nem a te sávszélességedet használja. Seed szervert a biztonsági kockázatok érdekében ne itthon béreljünk, erre vannak hibátlan oldalak, mint a whatbox vagy a Feralhosting és így tovább. Amennyiben erre vetemednénk, el kell döntenünk, hogy mégis mit szeretnénk seedelni: filmeket, játékokat, zenéket, vagy mindent. Ehhez rengeteg opció létezik, például ha pornót szeretnénk seedelni, akkor minden bizonnyal hatalmas tárhelyre lesz szükségünk, de nem kell akkora sebesség, mivel viszonylag nagy fájlokkal dolgozunk hosszú ideig, ergo több embernek tudjuk egyszerre seedelni majd, ezzel növelne a ratio-nkat.

Amennyiben zenét szeretnénk seedelni, úgy a gyorsabb elérés a fontos, mondjuk egy SSD server, és nagy sávszélesség. Itt percenként akár több torrentről is beszélünk, tehát hatalmas lesz a peerek száma, fontos a szerver gyorsasága.

A seed szerverekre letöltött anyagot természetesen mi magunk is elérjük, általában ezekhez a szerverekhez kapunk VPN-t, és SFTP támogatást is, ezzel még biztonságosabban tölthetjük le saját magunkhoz az egyes dolgokat.

A seed szervereket automatikusan is használhatjuk. Beépített IRC és RSS olvasóval vannak ellátva, ergo ha egy oldalnak vannak RSS csatornái, akkor kényelmesen beállíthatjuk őket, hogy ne is kelljen foglalkozni a feltöltéssel, letöltéssel, mindent elintéz maga a seed szerver, pontosan ezért van, ezért kezdtünk neki az egész dolognak. A normális ratio-s oldalakon érdemes seed szervert használni és RSS támogatást is bekapcsolni, ami mondjuk percenként ellenőrzi, hogy jött-e új torrent. Ha jött, akkor letölti és seedeli. Ismét fontos, hogy megfelelő tárhelyet/sebességet válasszunk, mert tényleg nem ugyanaz jó bizonyos oldalakhoz.

Csak egy példát mondjak:

Az egyik “új őrület” oldalon ingyenes volt a regisztráció. Ratioless. Sőt, karácsonykor nem is kellett betartani ezt a szabályt, szépen regisztráltam is. A magyar oldalakon logikusan a magyar SD/HD filmek mennek a legjobban, így lekérdeztem az oldal RSS-eit erre a két szekcióra, majd beállítottam a seed szerveren.

3 nap alatt 2TB-ot töltöttem fel, közel 3000 pontot csináltam, és helyettem dolgozott a szerver. Ezzel végeredményben a jövő évre bebiztosítottam magam, még ha a közeljövőben 50 filmet is töltenék le és nem seedelem vissza kellő ideig, akkor sem probléma, a “büntetésem” kijön ebből a 3 napos seedből.

A seed szervert 1 hónapra bérel az emberk, így akkor nézzük meg egy másik oldalt.

Van például a külföldi oldal. Ott sima ratio-s szabályzat van, amennyit feltöltesz, annyit tölthetsz le, illetve picit többet, ameddig az oldal engedi. Hasonlóképpen itt is az RSS-essel való seedelés működik. Beállítod, hogy a seed szerver RSS alapján letöltse a friss torrenteket, majd pedig seedeled őket egész hónapban. Itt közel 2-3 hét alatt 1,5TB-nyi feltöltést sikerült összehozni, lényegében befektetett munka nélkül, egy 5 eurós seed szerverrel. Mennyire elég 1,5TB feltöltés? Konkrétan életem végéig.

Vannak oldalak, ahol azonban nem tudjuk a seed szervert használni, mert túl sok túl kicsi fájl van. Ilyen az ebook oldal vagy zenei oldalak. Ezeknél több lehetőségünk van. Egyrészt fogjuk meg a freelech-et, nézzük meg, mik azok a torrentek, amik freeleechesek, töltsük le és tegyük be a seed szerverünkre, hátha sikerül ezzel némi feltöltést generálni, de ha más nincs, nézzük meg a request szekciót.

Biztonság?

Vannak még olyanok, akik otthonról seedelnek? Tényleg megéri? Nyilván az ISP, avagy az internetszolgáltatónk belelát abba, hogy mi, mikor, és hol, és mit internetezünk. Ha a legfrissebb, Oscar díjas filmet vissza seedeljük több 100 embernek és erre a magyar hatóság rákérdez az ISP-nél, az bizony csúnya eset. Persze ilyen még nem volt, de bármikor bekövetkezhet, így akik otthon, NAS-on tárolják a filmjeiket elkódolatlanul, és mindemellett szépen vissza is seedelik, hát, ők tudnak veszélyesen élni.

Én azt javaslom ne tegyétek, nem éri meg. Akkor már inkább seed szerver és mellette PLEX támogatás, így a szerverről kényelmesen nézhetjük a filmjeinket otthon.

A Request

Ahol nem működik a seed, ott esetleg jó lehet a request rész, avagy a kérések. Nézzük meg, milyen kérések vannak, és ha tudjuk, teljesítsük őket és zsebeljük be a fizetséget. Azért ez nem olyan egyszerű, egyrészt sokszor pénzbe kerül 1-1 kérés teljesítése, másrészt pedig a feltöltés mindig is macerás, problémás dolog. Teljesíteni kell mindenféle követelményt, majd pedig viszonylag kevés GB-ot kapunk a munkánkért. Én úgy gondolom, ez is egy opció, ha valahova nagyon be akarunk kerülni és ott nem lehet más tenni, akkor bizony ez is egy opció azért, hogy az ott lévő dolgokat letöltsük.

További lehetőségeink

Ahhoz, hogy több oldalra lehessen elérésünk, el kell érnünk úgymond rangokat. Ehhez pedig fel kell tölteni a már említett módszerekkel. Mindegyik oldalon más szükséges a magasabb rangokhoz, de minden esetben bizonyos mennyiségű visszatöltés/feltöltés kell. A feltöltés mellé egy-egy torrentet nekünk is készítenünk kell, ilyenkor érdemes a request szekciót használni, hogy éppen mire van szükség. Majd ha elértük a megfelelő rangot, kapunk új fórum részeket és ott már esetleg összefuthatunk más oldalakat kínáló kollégákkal, és ezáltal több oldalra is bejuthatunk.

Ez egyébként elég hosszadalmas dolog, 1-2 hónapot igénybe is vehet, de így több lábon állunk majd és nem egy torrent oldalról szedjük a dolgokat. Emlékszem még, mikor megállt az nCore és ezzel fél Magyarország nem tudta beszerezni az aznapi betevőt. 🙂

Tippek, trükkök

Azt hiszem első körben ennyi, ha esetleg érdekel, mélyebben is bele lehet menni 1-1 témába, akkor írjátok meg hozzászólás formájában.

Exit mobile version