Asva.info

Véget ért egy álom, a BladeSector bezárja kapuit

Az oldal “létrejöttével egy álom valósult meg, amit most el kell dobnunk.” – olvashatjuk a BladeSector bejelentkező oldalán. Gondolom, többen megdöbbentek, hiszen ha nem is olyan sok, de azért pár ezer ember számára ez a torrentoldal volt az igazi.

Az indoklás a lehető legegyszerűbb, legérthetőbb és legbecsülendőbb: nincs rá idő. A srácok elmondása szerint hobbiként indult az oldal, ami nyilván egyre több törődést igényelt, ami sok-sok idő és energia. Ez pedig alakulhat úgy, hogy elfogy, így a legtisztább megoldás bezárni. Persze lehet mondani, hogy 2 év alatt kifulladtak, hiszen “különösebb eredményt” (gondolok itt a százezres felhasználószámra) nem értek el, de azt legalább becsülettel. Erre utal az is, hogy a bezárás sem pikk-pakk történik, a torrentek még pár hétig elérhetőek, de feltöltésre már nincs lehetőség. A felhasználói adatokat törlik, ahogy azt ilyen esetben illik.

Indulásuk után nemsokkal már arról írtunk, hogy kisebb-nagyobb fejlesztések történtek náluk. Ebbe tartozik a a twitteren való megjelenés, ami számunkra igencsak tetszetős megnyilvánulás egy torrentoldal részéről. Felhasználószámban nem tartoztak a nagyok közé, hiszen a 2010-es razzia előtt számoltak 6 000 usert, ám őket gyakran kényeztették freeleech-csel, különböző akciókkal, meglepetésekkel.

Egy év működés után köszönthettük a BladeSectort a Fehér listánkban, aminek úgy tűnik máig örülnek. Akkor ezt írtuk róluk:

A BladeSector egy – jelenleg – kicsi, de stabil, és abszolút megbízható oldal. A trackeren sok az ingyenes, félig ingyenes, vagy éppen dupla feltöltés elszámolással rendelkező torrent. A feltöltött torrentek minőségét a staff ellenőrzi, így az oldal igazán jó választás lehet azoknak, akik még csak kezdő torrentesek. Banner csak a főoldalon van, támogatásnak pedig nyoma sincs.”

Mivel ezt az utolsó percig meg is tartották, joggal lehetnek büszkék magukra, azok közé tartoznak, akik megmutatták, lehet ezt rendesen is csinálni. Később ugyan kaptunk olyan híreket, hogy az oldalt feltörték, amivel könnyen csorba eshetett (volna) a megbízhatóságukon, ám mint kiderült, ez vaklárma volt, a hibát gyorsan javították.

A 2010-es razziát egy kisebb leállással megúszták, gépet nem vittek, és mint állítják “búcsúlevelükben”, azóta sem fenyegeti őket senki. Az akkori eseményekkel kapcsolatban pedig még interjút is adtak nekünk.

Összefoglalva tehát azt hiszem szép karriert futhattak volna be a srácok, de úgy látszik, eddig tartott a boldogság. Mondhatnánk, hogy biztosan könnyebb feladni, mint át, vagy bármit kitalálni a folytatáshoz, ürügyet meg bármit ki lehet találni. Én akkor is azt mondom, hogy ha már nem akarják, nem tudják csinálni olyan színvonalon, becsülettel, ahogy eddig, akkor igenis búcsúzzunk el tőlük. A felhasználók pedig ne érezzék magukat sem becsapva, sem elhagyva, inkább köszönjék meg a srácok eddigi munkáját és kívánjanak sok sikert a továbbiakhoz. Én ezt teszem.

Exit mobile version