Asva.info

Virgin fájlcsere kampány az UK-ban

A Virgin Media azt mondta, hogy teljesen elképzelhetetlen, hogy jogi eljárást indítanak, vagy felfüggesztik a felhasználó internet-hozzáférését azon kampányuk során, ami az illegális fájlmegosztás ellen indult. Ennek a kampánynak a részeként közel 800 felhasználójuknak juttatott el figyelmeztetést, amiben felhívják az ügyfelek figyelmét, hogy ne használják a jogellenes fájlmegosztó hálózatokat (BitTorrent, LimeWire) jogvédett zenei számok cseréjére, és az internetszolgáltatás felfüggesztését is kilátásba helyezték.

A 800 felhasználót a BPI azonosította, egy szélesebb vizsgálat részeként, ami a interneten való zenei fájlok megosztását tárja fel. A cég szeretné, hogyha minden internetszolgáltató megszüntetné az olyan felhasználók számára a szolgáltatást, akik zenei állományokat cserélnek az IsoHunt és PirateBay féle oldalakon.

A levél, amit küldtek elég felhívó, és egyértelmű volt. A következő felirat szerepelt rajta: “Fontos. Ha nem olvasod el, könnyen megszűnhet az internetelérésed”

A Virgin most visszakozik, és bevallja, hogy hibát követtek el, csupán “tanító” jelleggel küldték ki a leveleket, és mindenkit arról biztosítanak, hogy nem fognak olyan lépéseket tenni, amivel fenyegetőztek.

A vállalat egyébként azzal védekezik, hogy azért is küldték ki a leveleket, hogy az ügyfelek tudjanak róla, hogy mire használják a sávjukat, és akár az is lehet, hogy valaki wifi segítségével illegálisan fér hozzá a hálózatukhoz.


Az ügyfelek azonban másképpen látják a dolgot.

A Virgin azért van, hogy nyújtsa azt a szolgáltatást, amiért én fizettem. Ha nem hagyja, hogy azt nézzem vagy töltsem, amit akarok, akkor egyszerűen átmegyek egy másik szolgáltatóhoz.

Más felhasználók is állítják, hogy ők bizony nem töltöttek le semmi illegális dolgot. Azt viszont el tudják képzelni, hogy valaki kívülről hozzáfért a wifi hálózatukhoz.

Egyesek szerint a kampány eleve halálra van ítélve.

A Virgin sok ügyfelet fog ezzel veszíteni, mivel az emberek nem szeretik, hogy ha azzal vádolják őket, hogy zenét lopnak, miközben a reggeli kávéjukat iszogatják.

Becsapva érzem magamat. Az a benyomásom, hogy én azért fizetek az internetszolgáltatómnak, hogy megvédje az internet-hozzáférésemet az olyan szervezetektől, mint amilyen a BPI.

A Virgin azonban másképpen látja ezeket a dolgokat:

Mi csupán megvédjük az ügyfeleinket azáltal, hogy tájékoztatjuk őket arról, hogy mire használják a hálózatot. Azt szeretnénk, hogy a felhasználók élvezzék a zenét biztonságosan, és rizikó nélkül, nem pedig illegális módon megosztani zenéket.

Kiadók, kormány, és a jövő

Mind a film, mind a zeneipar aggódik, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az illegális fájlcsere az interneten.

Egy másik szervezettől származó adatok szerint az Egyesült Királyságban a 14-24 évesek 63%-a használ olyan hálózatokat, mint a BitTorrent fájlok cseréjére, és 42%-uk pedig hagyja más felhasználóknak hogy zenét töltsenek a gépükről.

A zenei ipar egyébként erősen lobbizik a kormánynál, hogy az internetszolgáltatók többet tegyenek azért, hogy megállítsák a fájlcserélőket.

A kormány most kijelölt egy időpontot (2009 tavasza), hogy mindkét oldallal leülnek tárgyalni, és ennek eredményeképpen egy új és hatásosabb jogrendszer szülessen meg.

A Virgin média volt az első olyan jelentős szolgáltató, aki együtt működött a BPI-vel. Bár korábban a BPI a Tiscali-val karöltve szintén küldött pár felhasználónak levelet.

(via bbc)

Exit mobile version