Ahogy már megírtuk, az idei Hacktivityn is lesz szerzői jogi téma. Szeptember harmadik hétvégéjén Szemes Balázs előadását hallgathatjátok meg a Dürer Kertben. Az előadásból ami a “ACTA, HADOPI, Digital Economy Act: fizetni fogunk, mint a katonatiszt?” címet viseli, most kaphattok egy kis ízelítőt a szerző tollából.
2009-2010-ben több történt a szerzői jogi jogalkotásban, mint a megelőző 5 évben együttvéve.
A szerzői jogok interneten keresztüli megsértése rendkívül széleskörűvé vált. E mögött számos okot lehet találni, szokták az ingyenesség csábítását kiemelni, de sok helyen – pl. Magyarországon – legalább annyira jelentős lehet a reális (megfizethető és azonnal hozzáférhető online) alternatíva hiánya, a kínálat bősége és mások. Minden esetre ennek kezelésére az üzleti magatartásukban rendkívül lassan változó zene- és filmipari cégek számos jogi eszközt kipróbáltak.
Az Egyesült Államokban a RIAA jogi kampányaival kapcsolatosan nem maradt több kérdés: a Jamie Thomas (Rasset) ügy és a Joel Tenenbaum ügy minden jogi kétséget eloszlatott, hogy az egyes fájlcserélő felhasználók felelősségre vonhatóak. A nemrégiben nyilvánosságra került számok pedig egyértelműen mutatják, hogy ez az út üzleti csődhöz vezet. Egy ehhez hasonló kampány komoly ellenérzéseket váltott ki Németországban, Spanyolországban pedig egyenesen a nem haszonszerzés végett folyó torrentezés legális voltának kimondásával járt. Azóta hasonlóval próbálkoznak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban az indie filmesek, ám e két utóbbi próbálkozás már egyértelműen profitorientált, és nem pedig a jogsértések elleni fellépésről szólnak.
A jogrendszer számára a kihívást alapvetően az jelenti, hogy míg a peresített cselekmények nagyon számosak és kis értékűek, semmiféle speciális eszközt nem igényelnek, addig a felderítésük, nyomozásuk rendkívül drága és speciális eszközöket és szaktudást igényel. Azaz polgári perben – különösen egy olyan jogrendszerben, ahol, mint az Egyesült Államokban, általában mindenki maga viseli a perköltségét – nem lehet hatékonyan fellépni a fájlcsere gyakorlata ellen. Ugyan tönkre lehet tenni egyes emberek életét, de egyrészt ez nagyon rossz pr-hoz vezet, másrészt tiszta ráfizetés is anyagilag.
A megoldást természetesen most sem az üzleti modell megváltoztatása, hanem új jogszabályok kilobbizása útján keresi az ipar. Jelenleg két és fél ilyen próbálkozásról beszélhetünk.
Az egyik – és időrendben az első – a francia HADOPI 1+2. Ennek a specialitása – az alkotmányossági aggályok miatt – végül nem az lett, hogy egy hivatal bonthatja fel az internet előfizetői szerződését a fájlcserén kapottaknak, és tilthatja meg új megkötését, hanem ’csak’ annyi, hogy ez a hivatal állami pénzen gyűjt adatokat, küld figyelmeztetéseket, és a 3. jogsértés után bizonyítékként figyelembe kell venni, amit mond. A jogi eljárásban ugyan bíró előtt, de nem az általános eljárási szabályok, hanem egy gyors és leegyszerűsített tárgyalás alapján tehát a HADOPI állításával szemben már a megvádoltnak kellene valamiképpen bizonyítania, hogy ő nem is…
A másik a Digital Economy Act (korábban Bill, de már nem javaslat, hiszen elfogadta a parlament mindkét háza és a királynő is aláírta). Ebben az esetben kicsit más az eszköz, mint a HADOPI-nál, ez az internet(hozzáférés)-szolgáltatókra és a tartalomszolgáltatókra egyaránt olyan kötelező működési szabályok megállapítását teszi lehetővé, amelyeket nem kell a törvényhozás elé tárni, hanem az OFCOM készít elő és az illetékes miniszter ad ki. Egyelőre még folyik ennek a kialakítása, de a már létező vázlat alapján úgy tűnik, hogy első lépésben csak a 7 legnagyobb nem mobil internetszolgáltatóra fog vonatkozni, és három figyelmeztetés után csak arra kötelezi az isp-t, hogy átadja a jogsértők adatait a jogosultaknak.
Az ACTA pedig, amely a két és feledik, jelenleg elég bizonytalan sorsú nemzetközi szerződés, egy elméletileg titokban megalkotandó nemzetközi szerződés, amely embrionális formájában a hamis termékek elleni fellépésről szólt volna. Ez aztán hamar elkezdett kiegészülni az interneten keresztüli szerzői jogsértések elleni fellépéssel. Európa számára ez leginkább annyit hozhat jelen állás szerint, hogy amerikai típusúvá kell tenni a mostani értesítési-eltávolítási eljárást, amely a gyakorlatban nem csak a jogsértő tartalom felszólításra való elérhetetlenné tételét írja elő a tartalomszolgáltatóknak, hanem például egy proaktívan előzetes szűrést végző rendszer kialakítását, mint amit a YouTube használ vagy éppen a Scribd. Viszont a világ többi részére nézve komoly változást jelentene.
Azonban közel sem egyértelmű egyelőre ezeknek a kezdeményezéseknek a sikere. A HADOPI-t ugyan elfogadták, de azóta folyamatosan csúszik a hatályba lépése, nem függetlenül az éppen aktuálisan következő választásoktól, a DEA esetében 2011 januárjára ígéri az OFCOM az első szabályozás kiadását, amit azonban még az EU szerveinek is jóvá kell hagynia, az ACTA tárgyalásairól pedig már a második verzió szivárgott ki (pdf), amely nemcsak a szöveg állását, de az egyes országok egyet nem értését is tartalmazza.
Mindegyik esetében közös elem azonban, hogy a magánszemélyek által elkövetett jogsértésekre korábban döntően polgári jogi eljárásokat kilátásba helyező jog egyre inkább büntetőjogi és közigazgatási eszközök igénybe vétele felé fordul. Ennek célja nyilvánvalóan az, hogy a szórakoztatóipar nagyon szeretné a saját rogyadozó üzletét állami vagy más iparágak pénzekből aládúcolni. Egy másik közös jellemzője pedig az ezeknek a kísérleteknek, hogy a technológián keresztül próbál szabályozni, hasonlóan a DRM-hez. Ennek oka egyrészt szintén a költségkímélés lehet, a másik pedig hogy csökkentse a korábban már említett pr-katasztrófák számát és esélyét, hogy ne közvetlenül a szórakoztatóipar, hanem az állam, a rendőrség illetve az internetszolgáltató tehessen arról, hogy nem lehet fájlcserét folytatni.
Nagyon kétséges azonban, hogy sikerrel járhat-e ez a kísérlet. A DRM-szabályokkal is annyit sikerült csak elérni, hogy legális vállalkozás nem készíthet eredeti DVD-másolásra alkalmas eszközt, azonban a DVD-k másolását nem sikerült megakadályozni. Természetszerűleg az internetszolgáltatók – amellett, hogy az illegális fájlcsere, legális szolgáltatások híján a sávszélesség egyik legnagyobb használója és így a nagyobb csomagok megvételének fő oka – nem feltétlenül ragaszkodnának ezekhez a plusz költségekhez valamint a felhasználóiknak a megfigyeléséhez. Számos más jogi szabály – így például az adatvédelmi, bírósági eljárási, stb. – áttörésére is szükség van a fenti módszerek bevezetéséhez. És még ha mindez meg is valósul, ott a jogi szabályok legnagyobb rákfenéje, a hatékony végrehajtás. Semmi nem garantálja, hogy a felhasználók megfigyelése és a titkosítás közötti versenyben az első tényező legyen az erősebb.
És hogy miért érdekes ez innen Magyarországról? Míg az ACTA – amelyben az EU is egy tárgyaló fél – az Unión keresztül mindenképpen érvényes lesz itthon külön vita nélkül, addig a két európai állam által elfogadott szabályok kétségkívül mintát fognak jelenteni a hazai próbálkozásokra, vagy esetleg egy EU-szerte érvényes változat elfogadására. A jogi környezet a szerzői jogok tekintetében alapvetően nemzetközi, nem helyi, így ami ott történik, az jó előjel, hogy itthon mi várható.
Nem mellesleg várhatóan sor kerül a tartalomszabályozás (ORTT) és a hozzáférés-szabályozás (NHH) egyesítésére, ez a szerv pedig tökéletes helyzetben lehet egy fenti típusú szabályozás megalkotásához és érvényesítéséhez.
Akit érdekel, a fenti három kezdeményezésről részletesebben fogok beszélni az idei Hacktivity-n.