Asva.info

Májusban Mininova per

Nem maradunk per nélkül egyetlen hónapra se. A Pirate Bay per ítéletét ugye áprilisban hozzák majd meg, a Mininova tárgyalása pedig május 20-án lesz (az időpont eredetileg a napokban lett volna, de áthelyezték). Így már három giga oldal, a Pirate Bay, az IsoHunt és a Mininova néz szembe jogi procedúrával.

A Pirate Bay pere már véget ért, és várunk a döntésre, az IsoHunt a CRIA-val (Kanadia Lemezkiadók Szövetsége) fog harcot vívni hamarosan, a holland bázisú Mininova pedig a BREIN-el fog összecsapni.

A Mininova tárgyalás kimenetel is nagy hatással lehet a közeljövőben, hiszen a bíróság arról dönt, hogy a BitTorrent indexelő oldalnak kell-e tartalomszűrőt működtetni, ami az esetleges jogvédelem alatt álló torrenteket kiszűri a keresésből.

A BREIN – amely már jó pár torrentoldalt bezáratott, illetve elüldözött Hollandiából – már többször próbálta a már említett szűrőt ráerőltetni a Mininovára.

A Mininova tárgyalását nem lehet összehasonlítani a Pirate Bay üggyel – emelte ki Erik Dubbelboer. A Pirate Bay bűnügyi per, a mienk csupán polgári. A két oldal között is nagy különbségek vannak, hiszen a Mininova nem üzemeltet publikus trackert, míg a Pirate Bay igen, és a legtöbb “problémájuknak” ez a forrása.

(via google, torrentfreak)

Exit mobile version